" Orbán Viktor mekkora egy hülye. (szövegközi idézet)"
Kisiskolás voltam, amikor a Panathinaikosz Athén BEK-döntőt játszott az Ajax-szal. A Puskás Öcsi volt a görögök edzője, és abban az Ajaxban játszott a Cruyff, a Neeskens meg az Arie Haan. Volt egy füzetem, abba írogattam a meccsek eredményeit, amely meccseket lejátszottam gombfocival is, és mindig belerajzoltam a gólokat. Csak két csapatom volt, a Dózsa meg a Fradi, és általában a Dózsa játszotta a győztes csapatot. Valójában, mindig a Dózsa játszotta a győztes csapatot. A Bene Feri volt a Pelé, a Bene Feri volt a Gerd Müller, a Bene Feri volt a Danny Blanchflower is, akiről a kedvenc könyvemben a Futball-világbajnokságok csillagaiban olvastam, aki az ötvenes években észak-ír válogatott volt, és nagyon tetszett a neve. A Fülesből tanultam meg gólokat rajzolni, utólag belegondolva legalább háromméteresek voltak a kapusaim, de úgy sokkal jobban néztek ki mint a valóságban. Szerettem lerajzolni a gólokat, amelyeket az asztalomon lőttem a Dózsával a Fradinak, hogy megmaradjanak az utókornak.
A lényeg az, hogy a görög csapat egyik játékosát Elefterakisznak hívták, Kosztasz Elefterakisznak, és ez az egzotikus név valamiért megragadt bennem. Bár talán nem az ő neve volt az egyetlen dolog, amit tudtam Görögországról. Ugyanis nemcsak a Futball-világbajnokságok csillagait és az Alberttől Zsákig című könyvet olvastam rongyosra, hanem a Népszabadság Almanach-ját is. Ez egy hatalmas nagy könyv volt, amelyikben minden országról írtak nyolc-tíz oldalt, meg arról is, hogy mennyi kendert és jutát termeltek a különböző országokban, akkor olyan tízéves lehetett az Almanach, de abban az időben a dolgok valahogy ritkábban változtak, mint mostanában. A Révai Nagylexikont is szerettem olvasni, huszonvalahány kötetes volt, és amikor leáztattam a bélyegeim, például a görögöket vagy a uruguayiakat, abba tettem be őket száradni, még húsz évvel később is találtam benne néhány példányt. Akkor a tudást még nem adták ingyen. Akkor évekig kellett gyűjtögetnem a focisták neveit a füzetben, ma meg a St. Vincent and the Grenadines válogatottját bármikor kinézhetem a Wikipediáról. Az a nyolcéves kissrác megőrült volna a Wikipediáért.
Ma nagyon könnyen el tudnám játszani, hogy a Görögországról szóló ismereteim lényegesen túlterjeszkednek Kosztasz Elefterakiszon, felmondanám a leckét, történelmi áttekintést adnék a görög GDP alakulásáról, Adamantiosz Androutszopoulosztól egészen Konsztantinosz Szimitiszig elemezném a görög kormányfők politikáját- a Wikipedia sok mindent elbír- és a végén levonhatnám a következtetést, hogy az Orbán mekkora egy hülye.
Mennyivel egyszerűbb dolog, rögtön az elejére kiírni, hogy az Orbán Viktor mekkora egy hülye és akkor nem kell vesződnöm a hosszú nevű görögökkel és nem kell úgy tennem mintha át tudnék kúszni egy elsőéves makroökönómia vizsgán (azért nem lennék egyedül a kicsi egyessel az ellenőrzőmben).
Igen,de ! - vág közbe diadalittasan az Olvasó (elfeledkezve arról, hogy én írom a Vincentet és nem ő), hol lesz akkor a Rámutatás az Egyetlen Helyes Ideológiai Megközelítésre (esetünkben ez valamiféle liberális megközelítés lenne, nincsen ingyenebéd, szigorú de igazságos reformokkal kell megalapozni a gazdasági növekedést, hogy mennyire rosszul tudja a Thomas Piketty, de gondolnom kellene baloldali olvasóinkra is, és akkor egy kicsit mégis csak jól tudná a Thomas Piketty, és valamennyi ingyenebéd is lenne, csak az ízéért)?
A valóság az, hogy még mindig jobban érdekel a Danny Blanchflower, meg a Mario Sosa (ő játszott 1938-ban azon a meccsen, ahol a franciák 8:0-re elverték Kubát, és szintén be volt írva a füzetembe), meg a leáztatott bélyegek, meg a régi ház, a régi almanach, a kicsit aspi kissrác, aki voltam, mint az Egyetlen Helyes Ideológiai Megközelítés.
Hihetetlenül felszabadít, hogy nincs megalapozott véleményem a Görög Ügyről, hogy lemehetek sétálni a csatorna partjára, hogy meghallgathatom azt az új zenekart a régi gitárossal, hogy megihatom azt a sört a pubban, hogy legalább a fejemben még ott van a régi füzet a rajzolt gólokkal.
