Lánczi Tamás, aki apjával, a kóklerkedést és a seggnyalást már a kommunista rezsimben elkezdő, szakmai nulla Lánczi Andrással együtt felelősséggel tartozik a bevándorlók elleni gyűlöletkampányért, közpénzen, nagy nyilvánosság előtt elégítette ki főnökét Orbán Viktort.
Az Orbán-Lévai rezsim az SZJA egy százalékos csökkentését tervezi. Miközben képtelen finanszírozni az egészségügyi és oktatási rendszert. E sorok írójának jövedelme jelentős részben 40 százalékos adókulccsal adózik és azt gondolja, hogy ezen most nem lenne okos dolog jelentősen változtatni, szeretné ha Nagy-Britannia (ahol nullakulcsos az élelmiszerek áfája) kezelni tudná a problémáit. Mindazonáltal, nem erről akarok írni.
Az a kérdés, hogyan viszonyoljunk a bunfordgerdákat prostituáló, vérdíjakat felvevő és kiosztó Lánczikhoz, Schmidt Máriákhoz, Habony Árpád végrehajtóihoz. Ugyanis valahogy viszonyulnunk kellene már.
Nem, nem arról lenne szó. Nyilván nem kár Láncziért, az apjáért, nem ér többet az életük egy náci lágerőrénél, értünk lenne kár. Mi ugyanis nem vagyunk lánczik, bayerok, friczek, schmidtmáriák. És nem is lehetünk azok, az nem egy választható út.
Szembe kell velük fordulni, velük és a bunfordgerdáikkal, mindenütt ahol fellelhetők. Nem kell velük leülni jópofizni szaros húszezer forintért az ATV-ben. Az arcukba kell vágni, hogy mit gondolunk róluk. Mindenütt konfrontálódni kell velük, a Terror Házától, a Corvinus Egyetem politikatudományi tanszékéig. Jelezni kell, hogy nem vagyunk a polgártársaik, hogy megtagadjuk őket, hogy az egész koszos rezsimjüket is megtagadjuk. Ők tervezték meg a háborút ellenünk, meg azok ellen, akik sokkal gyengébbek és védtelenebbek nálunk, szóljon hát az életük a háborúról, reggeltől estig.
Nem a bűnözőkkel, a putyinista hazáárulókkal kell keresni az együttműködés lehetőségét. Vannak a jobboldalon olyanok, akik nem prostituálódtak, akik nem veszítették el az emberségüket, akikhez szólni lehet és szólni is kell. Én, személy szerint, nem hiszek a baloldali vagy liberális igazságokban sem, az igazságok általában túlságosan bonyolultak ahhoz, hogy oldaluk legyen. Abban sem hiszek, hogy én képes lennék arra, hogy ezekben a nagyon bonyolult kérdésekben tisztábban lássak, mint az emberek általában. Abban hiszek, hogy a legsötétebb gazemberségeket képes vagyok felismerni, erre megtanított a történelem.
Béndek Pétertől Pogátsa Zoltánig, a libertariánus államellenességtől a feltétel nélküli alapjövedelemig, a felfogható legszélesebb spektruma van a nemláncziságnak. Nem hiszem, hogy most lenne az ideje annak, hogy a rengeteg nemlánczi közül kiválasszam magamnak a legszimpatikusabb nemlánczit. Abban sem vagyok biztos, hogy valaha fontos lesz ez számomra.
Megígértük magunknak 1989-ben, hogy soha nem fogjuk eltűrni a zsarnokságot. Tartani kell magunkat az ígéretünkhöz. Ha képesek voltunk a grószkárolyok szemébe nézni, akkor a lánczik szemébe is képesek leszünk.
Utóírat: Most hallom, hogy Orbán Viktor napirenden kívánja tartani a halálbüntetés kérdését. Lévai Anikóval együtt elfeledkeztek egy bizonyos másik házaspárról, akik számára Targovistében tartották napirenden a kérdést. Erről már viccelni sincs kedvem. Mi lehet az, amire már nem képesek a rezsimpatkányok, van valamiféle határ?
