Rövid minisorozatot indítok a hangfalon belül, amelynek célja néhány (annak idején) jelentős, de ma már talán kevésbé ismert lemez felidézése az 1974-ben megjelentek közül. A válogatás teljesen önkényes (rengetegen beférnének még), a műfaj vegyes (de ezúttal igyekeztem kihagyni azokat az előadókat/lemezeket, amelyek úgymond "komolyabb odafigyelés"-t igényelnek - végülis hétvége van, a lazulás ideje :)), egy tulajdonságban azonban hasonlóak a dalok: 40 éve látták meg a napvilágot, ha lehet ilyen képzavarral élni :)
Különösebb kommentárt nem fűzök a dalokhoz, elsődleges célom az, hogy felelevenítsem néhány előadó emlékét abból a korszakból, amely sokunknak a fiatalságot, és a rockzenével való örökre való elköteleződést jelentette, és ha csak néhányan kapják fel a fejüket azzal, hogy: "jé, tényleg, ezt hogy szerettem" - akkor már megérte.
Az első negyedév terméséből időrendi sorrendben haladva először Joni Mitchell "Court and Spark" lemezéről teszek fel egy dalt (amelyen José Feliciano, Robbie Robertson, Dave Crosby és Graham Nash is háttérkedik) a képzeletbeli lemezjátszóra. Személyes kedvencem ugyan a "Hejira" album, de JM hatodik lemezét a Village Voice 1974 legjobb lemezének választotta kategóriájában, és a Rolling Stone magazin híres 500-as szavazásán minden idők 113. legjobb lemeze lett, így feltétlenül itt a helye.
Szintén januárban jelent meg Bob Dylan lemeze (már a 14. a Mester albumai közül), amelyen -minő meglepetés- a Band kisérte, és ahonnan az örökifjak egyik himnusza származik (az ominózus RS szavazáson egyébként Dylan szerepel a legtöbb albummal, szám szerint 11-gyel).
Januári harmadik választottam Brian Eno, akinek a "Here Come the Warm Jets" a bemutatkozó szólóalbuma, ekkor már túl a Roxy Musicon és a Frippel közös "No Pussyfooting"-on. A lemezen többek között a Roxy Music, a Hawkwind, a Matching Mole, a Pink Fairies és a King Crimson néhány zenésze, valamint Chris Spedding alkotta a zenekart. Természetesen a Robert Fripp közreműködésével készült dalt választottam :)
Következzék a február, amikor is a Deep Purple immáron új felállásban (Gillen és Glover helyett Coverdale és Hughes) vonult be a stúdióba:
Kis lazításnak a Slade harmadik lemezéről nem, nem a UK listás harmadik helyezett, anno a házibulikon a csapból is folyó összebújós Everyday (nem keverendő össze Buddy Holly legendás "Every day" dalával), hanem a második helyezett dal következik. (Valamikor azt olvastam, hogy a 'fennállási idő arányítva a UK és US listás dalok számával' összevetésben a Slade a Beatlest is leverte - ajánlom hallgatásra még az Alive lemezüket, ami nagyon nem glamrock volt, hanem szinte a progrockot súroló koncert.)
Szintén a tél végének hozadéka volt Lou Reed "Rock 'n' Roll Animal" című albuma, ami úgy, ahogy van helyet követelne az összeállításban, de terjedelmi korlátok miatt csak a nálunk anno soha nem játszott egyik dal következik (volt ilyen még bőven Lou dalai közül, talán elég a Walk on the wild side-ot megemlíteni):
A tavasz első hónapja hozta meg a Mott the Hoople azon dalát, amelynek címe tökéletesen minősíti a 70-es éveket (legalábbis a hozzám hasonló nosztalgiázók szerint :) )
Kis türelem még, nemsokára végetér a mai utazás, de a Queen II. lemezét sem hagyhatom ki, pontosabban az egyik dalt, amit érdemes meghallgatni róla a már egészen jól működő vokálozás miatt is (a következőn a Killer Queen lesz, ami már igazi sikert hozott nekik, mielőtt végleg befutottak volna.
Habár az elején azt ígértem, hogy többé-kevésbé laza zenék lesznek, de befejezésképpen, aki idáig eljutott, az megérdemli, hogy egy King Crimson (Fripp, Wetton, Cross, Bruford) dallal búcsúzzak tőle és 1974 márciusától :)))
Ennyi fért bele 1974 első negyedévéből, please stay tuned for my next episode :)
