Marjai, noha hivatásos diplomata volt, remekül értett a gazdasághoz. Ösztönösen. Ezt a tudását – fogóddzon meg mindenki – a kínaiak fedezték fel, akik még 4–5 évvel ezelőtt is rendszeresen kérték a tanácsait. (Aczél Endre, Galamus)
Marjai József hároméves pártfőiskolát végzett 1966-ban. A Kínai Népköztársaságból ma a University of Chicago-ra, a Harvardra és Princetonra küldik a legjobb diákokat, azt gondolná az ember, hogy nem szorultak rá egy egykori keményvonalas exkommer káder tanácsaira.
Bátortalanul azt gondolom, hogy itten kommunista legendagyártás folyik.
Aczél írásában Marjai már azért is hőssé válik, mert rálőtt (bővebben: úgy tűnik, nem lőtt rá) a külföldön működő magyar kommunista ügynökök listájára vadászó két egykori forradalmárra, akik behatoltak a berni követségre. Azt is gondolom, hogy ez nem feltétlenül véletlen. Elképzelhetőnek tartom, hogy volt olyan magyar nagykövetség a világban, ahol egy másik listán, mondjuk az Acsády nevet találták volna meg a behatolók.
Sólyom Lászlóról azt tartja fontosnak megjegyezni Aczél, hogy az apósa megyei párttitkár volt. Ezt azzal kapcsolatban írta Aczél, hogy a köztársasági elnök megtagadta Marjai kitüntetését. Jobb lett volna, ezt a hetvenes években mondani, keményen, bele pacekba, a "Józsi bácsinak" (jézusom).
Az aczéli történelemben voltak ezek a tehetséges és alapjában jóakaratú kommunista emberek, akik három év pártfőiskola után is átlátták a gazdaságot, mint valami Verebes József a balról beívelt szögletet, és ezekkel szemben voltak a tehetségtelen és gonosz kommunisták, akik rossz tanácsokat adtak a Jók és Gonoszok között vergődő Kádár Jánosnak. A rendszerváltás eredendő bűne pedig az, hogy nem használták ki a tehetséges és alapjában jóakaratú kommunista emberek szakértelmét.
Szijjártó Péter külügyminiszter lehet ősztől ebben az országban. Én ennek nem nagyon örülök. Annak sem örülök, hogy Matolcsy György (aki egyébként a Fordulat és Reform egyik szerkesztője volt, a Pénzügykutató munkatársa) MNB elnök lehet. És általában sem tudom örömforrásnak használni Orbán Viktor politikáját. Itt azonban egy szovjetista rezsim káderéről van szó, egy olyan szovjetista rezsim káderéről, amelyik több generációnyi magyar életét tette tönkre.
Nem vagyok mániákus antikommunista, nem fogok Kunhalmi Ágnes ellen tüntetni a Kossuth-téren, de még Szanyi kapitány ellen sem. Azt gyanítom, hogy aránylag kevés embert akasztattak fel 56 után. Én még az Aczél Endre ellen sem tüntetnék, és sokakkal szemben, nem gondolom azt, hogy neki be kellett volna kussolnia a rendszerváltás után. Marjait sem zártam volna börtönbe, nem vettem volna el a jogait. Konkrétan, nem jelent számomra különösebb megpróbáltatást a szocialistákra szavazni. Most néz nagyot a kedves Olvasó, mert azt illett volna írnom, hogy csipesszel az orromon szavaztam rájuk, de sajnos én nem emlékszem csipeszre, akkor pedig nem írhatok csipeszt.
Mindazonáltal, Aczél a szovjetista rezsimet akarja eladni nekem, szépen becsomagolva, azzal, hogy mennyire utálják őket azok, akiket én mostanában nem nagyon szeretek. Bezzeg, az Ikarus, bezzeg a százezer lakás, bezzeg a kohók, bezzeg így, bezzeg úgy, akkor még volt érzékük a pártfőiskolásoknak a gazdasághoz....
....akkor még nem építettek hazug emlékműveket tonnaszám, akkor rendben voltak a középiskolás tankönyvek, akkor még olyan kiváló emberek voltak a médiában, mint az Aczél Endre, voltak persze hibák, elvtársak, elvtársnők, drága baaaaarátaim, és látom azt a koponyát abban a Toronto-i páncélszekrényben, ahogy kedvesen elmosolyogja magát.