Nem akarom visszahozni a focitörténeti sorozatunkat, de pontosan emlékszem az első alkalomra, amikor a mai délelőttre rendelt számot hallottam. Ú.Dózsa–ZTE meccs volt, és amikor a csapatok levonultak a félidőben az öltözőbe, kiáramlottak a melegítőbe öltözött ifijátékosok a késő nyári napsütésbe dekázni egyet, a szurkolók pedig indultak a büfébe újabb adag szotyit venni.
A közelemben lévő hangszóróból minden előzetes figyelmeztetés nélkül elkezdett recsegni a Steve Miller Band — akkor már — egy éves slágere.
És most néhány szó a látványvilágról:
A korai videodiszkó korszak jóformán minden jellegzetes elemével találkozunk ebben az alkotásban. Kicsit szigorú, de az éra nőideáljának megfelelő szőke jónő, szájbarágós képvilág (a csaj csókol, amikor elhangzik a kiss és ott van a börningelés, amikor elhangzik a burning). Van még benne cilinder, bűvésztrükk és minden, amit csak egy 2X2 méteres stúdióban fel lehet venni, szóval ez oké.
Időutazásunk mai — abszolút vállalható — epizódjában szóljon az ebrökedebre!
