Tévedett, aki azt hitte, hogy a bácsinénizmus valami nyugdíjas alkotókörre korlátozódó időskori tünetegyüttes. Ennek bizonyságául ma egy ifjú kárpátaljai költőt mutatunk be. Espán Margaréta verseit szenvedélyes, izzó honszeretet hatja át:
Sosem lesz a tiéd!
Nem adom el neked a földet, melyben őseim nyugosznak!
Inkább teremjen rút tövist és gyomokat,
mintsem a romlás virágozzék belőle, s örökre rajta hagyd mocskos nyomodat!
Nem adom el neked az elmémet!
Maradjon inkább parlagon minden gondolatom,
mintsem szője tovább belé ültetett fondorlatod!
Nem adom el neked a szívem! Nem! Soha!
Pusztuljon csak velem együtt minden szép és nemes érzelem,
akkor sem lesz a tiéd, ha nem is marad benne már csak félelem!
Nem adom el neked a testem!
Maradjon inkább száraz, meddő minden egyes hajnalom,
mintsem hordozzak neked zsarnok, túlnövő magzatot!
Nem adom el neked a két kezem!
Zárd hát máris bilincsbe, ha akarod,
mert érted nem, de ellened szívesen forgatnának kardot!
Nem adom el neked a hangom!
Némíts el örökre, vagy még tovább, amíg még teheted,
mert tűzben égve sem fájdalmamban kiáltok majd, hanem ellened!
Zsenge kora ellenére Margaréta már szinte olyan, mint Radnóti Miklós, de azért mégse nagyon. Ezt tőle magától tudom, mert amikor Mindenem című verséért a kommentelők plágiummal vádolták, azt e szavakkal utasította vissza: "...csupán annyi az egyezés, hogy sem Radnóti, sem én nem tudjuk, mit jelent másnak a hazája."
Amint Tóth Árpáddal is csak az a közös, hogy ő is és Margaréta is ihletet kapott egy "Nyílt láng használata és a dohányzás tilos!" táblától:
Szikrából lett pusztítás
Meg amit nem tettek hozzá: "Addig sem írsz."
É/s
