Remélem, a nagy többség egyetért vele abban, hogy az oldalas, az finom dolog. Így hát eheti összeállításunk oldalas lesz: egészen pontosan Vereckei Hunor-oldalas. Hogy eláruljam a titkot: Kárpátok+hazám+vers kereséssel bukkantam erre a gyönyörűséges oldalra, mert kíváncsi voltam, bővült-e a kínálat azóta, hogy sorozatunk 58. részét teljesen e témának szenteltük, illetve, hogy előtte a 14. részben lehoztuk Frankovics György örökbecsűjét (előfordult még néhányszor e kifejezés, de a többi szerző messze elmarad Frankovicstól). A beszédes nevű szerző nem okoz csalódást:
Vereckei Hunor: Itthon vagyok
Ma is korán keltem,
Aranyat mégsem leltem.
GYere testvér! keressük,
Amíg meg nem leljük.
Remény legyen, mi tovább él bennünk!
Szép hazám hova lettél?
Zengő válaszoddal meg nem lepnél!
Egyszer volt viszont Trianon,
Nincs nemzet, mily szenvedett volna íly nagyon:
Tiporja most földjét a sok idegen.
Küzdj a múlt feltámadásáért,
Országod szebb jövőjének eljöveteléért!
Rettegje Európa újra a magyarok nyilait,
Oltsa újra magyar ember a honért verejtékeit!
Nemzetedért, ha életed adod,
Angyaloknak mondhatod: Még mindig itthon vagyok.
Ezeket a nyilakat bizonyára az előző szakaszban emlegetett ílyból akarja kilőni. Lám, lám, Torgyán József (? — remélem, tényleg ő volt) is fokozható: azoknál a bizonyos, atombombás amerikaiaknál nem csak szuronyos puskával ér többet a magyar katona, de már "íllyal-nyíllal" is. (Torgyán, torgyánabb, legtorgyánabb, legeslegtorgyánabb, vereckei...)
Vereckei Hunor: Ópusztaszer
Egy hely, honnan ha szétnézel,
Ellátsz Nagy Magyarország minden szegletébe.
Ellátszm ha csak képzeletben is,
Mert tudod mire kell ilyenkor gondolni...
Gondolj hát a Kárpátok bérceire,
Honnan őseink jöttek hazát keresve!
Gondolj az Alföld végtelenségére,
S a magyar búza szépségére!
Amit Te vetettél egyszer,
Ne arassa más helyetted!
Nincs innen most sem messzebb,
Se Nándorfehérvár se Pozsony erődje,
Mégis most más népek velője,
Mindkét vár belseje.
Szép magyar földet a határ elvágta,
Magyarok a magyaroktól elváltak.
Így maradjon ez már örökre?
Hisz' mi megmutattuk labancnak s töröknek:
Mi is a születés magyar földre!
Öleljenek újra régi hegyeink,
Folyjanak egybe drága folyóink!
Folyjanak Ópusztaszerre,
Hol lesz ismét a magyar világ közepe!
Ismét???
Vereckei Hunor: Kincs, ami van
Most találtam még csak rád édes hazám,
Ámbár régen véget ért a vándorlás.
Viszont minden magyarnak kell idő,
Hogy rájöhessen milyen dicső:
Ezer esztendeje töretlen erő!
Azt mondják halványodik fénye,
S nincs már erénye,
De affelől, hogy szép-e,
Senkinek nincs kétsége!
Ha elhisszük, hogy földbe dőle,
Hol lesz e nemzetnek szilárd erődje?
Szépsége is vesszen oda?
Nem, nem, soha!
Feltámadunk abból, amink maradt,
S hamarosan indul a had,
Összefog minden magyar,
Egyesül újra a nagy haza.
Nemcsak helyesírási hibákat nem javítok, de elütéseket se — főleg, hogy ezen a szinten nem tudni, melyik a hiba, melyik az elütés. Ezeket a szerző saját oldaláról hoztam: ő gondolja, hogy így vannak jól.
Igényesnek gumiszoba kiadó...
