Az eheti költeményt is rovatunk egy lelkes olvasójától kaptam: én már csak ülök itt, és reszelgetem a körmömet...
Már hat éve, hogy a költőnőt homlokon csókolta a múzs, de sorai most különös aktualitással zengenek, miként az eol hárfa húrjai, ha front vonul át. Bár a művész jobboldaliságáról nem vagyok meggyőződve (erre a versben semmi sem utal), testhez álló témaválasztása okán mégis ajánlom e költeményt nemzetünk vezénylő tábornokának, illő tisztelettel.
Bálint Barbara: A fociról
Sokan próbálták ezt az érzést szavakba önteni,
Milyen érzés lehet a focimezt magunkra ölteni,
Kimenni a pályára és űzni ezt a játékot,
Megjárni a poklot vagy a mennyországot.
Valaki a fociszeretet génjét magában hordozza,
Van, aki ötvenévesen, mint egy betegség elkapja,
Ezt a sportot emberek milliói szeretik és imádják,
S kedvenc csapataik nevét szurkolás közben kiáltják.
Játékosnak lenni szerintem még felemelőbb érzés,
Szurkolni, vagy inkább a labdát kergetni? - nem kérdés,
Mindegy, hogy ki játssza gyerek, férfi vagy nő
Bűvölik a labdát legyen bármilyen idő.
Mint minden másnál itt is van árnyoldal,
Sajnos sokan tudják, milyen az élet műtött lábbal,
Ha komoly a sérülés és befejeződik egy pályafutás,
Megmarad fociszeretőnek és elkezdődik a szurkolás.
A labdarúgás formálja és alakítja az embereket,
Erősíti az összetartozást és a csapatszellemet.
Sok kudarcon és problémán átsegített engem,
A foci a mindenem, ennek szentelem az egész életem.
2007.
