Erről az írásról akarok írni, meg tulajdonképpen erről, és persze erről is.
A történet lényege az, hogy a Hallgatói Hálózat az ún. Koppány-csoporttal együtt szervezett egy tüntetést, tiltakozván a növekvő elszegényedés ellen. A Koppány-csoport vezetőit a 2006-os Kossuth-téri tüntetésekről lehet ismerni. Korábban a Hallgatói Hálózat legismertebb figurája elbeszélgetett Molnár F. Árpád "echelon-tanúval", aki a nyolcvanas évek ikonikus underground-bolondjainak mai megfelelője, csak nem absztrakt őrültségben utazik, hanem klasszikus összeesküvés-elméletben. A "nyüzsi" pedig gunyorgott egy jót hiszen, hogy néz az ki, hogy az ember leáll mindenféle fogatlan szélsőjobboldalival bohóckodni.
Nyilvánvaló, hogy nekem nem könnyű erről írnom, elsősorban maroz válaszcikkei miatt, hiszen vele volt egy elég súlyos konfliktusunk(-om). Mindazonáltal, az embernek néha írnia kell kellemetlen dolgokról, saját bizonytalan érzéseiről, ugyanis van úgy, hogy a hallgatás hazudozást jelent.
Maroz számára mi (én) is a balliberális arisztokrácia képviselői vagyunk, az ujjeltartók, akiknek fogalma sincs a valódi problémákról, akik lenácizzák a néha egyszerűen fogalmazó vidéki embereket, akik a saját " körúton belüli" ideológiájukon kívül semmi mást sem tudnak elfogadni, stb. Nyilván van ebben is valami igazság, és, remélhetőleg, van benne valamennyi tévedés is.
A balliberális arisztokratikusság valóban létezik, rendesen el vannak tartva azok az ujjak, és egészen biztosan igaz, hogy néha, amikor nem figyelünk (-ek) oda, mi is eltartjuk (-om) azt az ujjat. És igen, elborzadunk attól, hogy a HaHa-sok olyanokkal állnak le beszélgetni, akik mindenféle primitív butaságokat hordanak össze, pláne, hogy ezen primitív butaságok irálya néha elég aggasztó tud lenni. Mennyivel egyszerűbb lenne, ha a HaHa-sok az Együtt14 ülésein mondanák el a problémáikat, és utána hozzátennék, hogy ceterum censeo, Orbán Viktor egy mocskos diktátor. Igen gúnyolódom, csak nem vagyok benne biztos, hogy valójában, nem örülnék-e ennek jobban...
Tudomásul kellene vennünk néhány dolgot, egyszer és mindenkorra. A balliberális arisztokratizmus pontosan olyan nevetséges, mint a konzervatív majmok cseléd/disznópásztorozása. És igen, a balliberális idolok lényegében ugyanolyan nevetségesek, mint a konzervatívok idoljai, akikre a Lajtán túl a szendvicses tálat nem bíznák rá. A következő mondatért kiemelten nem fog szeretni a kedves Olvasó, nagyon sajnálom. Ez az egész ideológiai hacacáré, már a rendszerváltás után is nagyon kínos volt, hát még most. A magyar liberalizmus (és a magyar konzervativizmus) nagyjai, az ötvenes évek képesítés nélküli orosztanár nénijeihez hasonlítanak, mindig két leckével előbb jártak, mint a plebs, és ezért kellett összepisilnie magát az embernek.
Amikor az Absztrakt Tantételek Nagykönyvéből felolvassa valaki a kánont, hogy miért KELL valamit ÚGY nézni, de nem ám ÍGY, hanem pont ÚGY, az pontosan olyan nevetséges, mint a kereszténynemzetiturulmadarunk dicsőséges röpte. Amikor a demokrácia csak akkor demokrácia, ha kettőt előre, risza, hármat hátra, mert a hármat hátra, risza, kettőt előre, az maga az autokratikus terror, akkor is illene röhögnünk egyet.
És igen, a szegények, ez elesettek nem cukik. Érted ? Nemcukik. Mondanak néha hatalmas baromságokat. Még zsidóznak és cigányoznak is néha. Ízléstelenek a molinóik, randa a betűtípus, hülyék a rajzocskák, és valóban rosszak a fogaik. De ezek az emberek valódiak. És a HaHa valahogy rágyógyult erre a valóság-businessre. Én meg félek a valóságtól, mert a valóságnak nincs jó szaga, láb alatt van, nem lehet csak öt percekre elővenni a kisdobozból félévenként. És a valóság kurvára nem kezelhető az Absztrakt Tantételek Nagykönyvével, annak gyakran ellentmond (ez egyébként tényleg zavaró, only small amount of pun intended), teljesen kezelhetetlen.
Én soha nem állnék le a Koppány-csoporttal tüntetni. Soha. És úgy gondolom, hogy a HaHa-s gyerekek naivitása már túlmegy minden határon. Fogalmuk nincs arról, hogy miről beszélnek, inklúzíve a felsőoktatásról beszélt beszélős beszédeiket. Ezzel szemben nem riszálnak. Reménytelen helyzetük biztos tudatában, megengedhetik maguknak a nemriszálás luxusát. Nyüzsi (a nyüzsik), pedig meg akar felelni, Ayn Randnak, Hayeknak, vagy valaki másnak, kinek nevét divatos a kicsi barátaik társaságában helyesen kiejteni, akár Edmund Burke nevét a konzi gyógyegerek körében.
Nincs itt senkinek joga az eltartott kisujjra, nekünk sem. Lassan én is csak a középső ujjam használom ideológiai célokra. Meg kellene tanulnunk széttárni a kezünket, meg kellene tanulnunk a bizonytalan mosolyt, meg kellene értenünk, hogy a világnak esze ágában sincs olyannak lenni, mint ahogy mi szeretnénk ha lenne. El kellene fogadnunk, hogy pontosan annyit ér a szavazatunk, mint a rendezetlenebb fogazatú polgártársainknak, akiknek a csiszolatlan marhaságai, nem sokkal rosszabbak, a mi csiszolt marhaságainknál. El kellene fogadnunk, magunkat, a tökéletlenségünkkel, a sajnálatos ideológiai pontatlanságainkkal, és közben törekedünk kellene a lehető legjobbra. Ennyi.
