Jónak lenni nem mindig könnyű, de van úgy, hogy nem olyan nehéz, és akkor meg kell ragadni a lehetőséget. A Budapest Pride támogatása is afféle könnyű, nyári jóság, amely nem ment fel a több áldozatot kívánó jó cselekedetek alól, alig több, mint egyfajta elegáns távolságtartás a tahóságtól. Gyakorolnunk kell a jóságot, a tisztességet, a nagyvonalúságot, mert természetünktől hajlamunk van a Rosszra.
Ez a mai Magyarország a vesztesek társadalma, és a vesztes lét elviselésében a Rossz ugyanúgy segít, mint az alkohol. A megvetés kinyilvánítása oldja a szorongást, hiszen valakit, akit nem is ismerünk, akiről semmit sem tudunk, biztonságosan és kényelmesen tehetünk felelőssé minden nyomorúságunkért. A baj, a nagy baj akkor kezdődik, amikor növelni kell az adagot, amikor az absztrakt gyűlölet már nem elég az élet elviseléséhez. Amikor valaki képes kielégülést érezni pusztán attól, hogy megaláz egy másik embert, már függővé vált.
Most jön a neheze.
Egy barátom hívott. Akkor mindketten Amerikában éltünk, néhány száz mérföldnyire egymástól. Gyakran beszélgettünk mindenféle dolgokról, főleg politikáról. Egy könyvről kezdett beszélni, "Heather has two mommies" volt a címe. Megkérdezte, hogy mit szólnék ahhoz, ha ezt a könyvet odaadná egy tanító néni az akkor kisiskolás lányomnak. Én akkor azt hittem, hogy roppant toleráns vagyok, elmondtam, hogy természetesen nem zavar a homoszexualitás, az sem, ha a tanító néni esetleg leszbikus, de azért ezt a könyvet talán még sem kellene odaadni a gyereknek. Az igazság az, hogy akkor én már hallottam erről a vitáról, és egy mérsékelt konzervatív pozíciót akartam elfoglalni. Szerettem ezt a kényelmes, elegáns, moderate conservative álláspontot, mint valamiféle csinos, jól szabott zakót.
Egyáltalán nem tulajdonítottam jelentőséget a dolognak, olyan volt, mint a többi vitánk, az amerikai alkotmányról, "political issue"-król. Ő védte a saját álláspontját (miszerint helyes dolog lenne, ha ezt a könyvet elolvasnák a gyerekek), én meg az enyémet, semmi különös nem történt. Még évekig beszélgettünk mindenféle dolgokról.
Jóval később tudtam meg, akkor akarta elmondani nekem, hogy meleg, de aztán úgy döntött, hogy mégsem teszi. Már nem tudom elmondani neki, hogy mennyire rendben van ez a dolog. Nem tudom elmagyarázni, mennyire lényegtelen volt számomra, hogy hány mamája van Heathernek. Nem mondhatom el neki, mert ő nem tudta elfogadni saját magát ebben a világban, és a halált választotta.
Semmibe nem került volna azt mondanom a telefonba, hogy persze, persze, miért ne olvashatná el a lányom azt a könyvet, ráadásul ha jobban belegondolok, azt is kellett volna mondanom. De akkor nem gondoltam bele jobban, és egy könnyű, nyári jó cselekedetet elszalasztottam. Persze azt is mondhatnám, és talán közelebb lennék az igazsághoz, hogy kegyetlenül elbaltáztam.
Mindazonáltal emlékszem rá, nem tudom és nem is akarom elfelejteni. Itt marad velem ez az érzés, és segít abban, hogy a Jót válasszam a Rosszal szemben. Nem mindig, de legalább néha.
