Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) 1986-tól május 31-ét dohánymentes világnappá nyilvánította, bízva abban, hogy a dohányzás okozta halál megelőzhető. Mi itt a Vincenten is reménykedünk abban, hogy az egészségre káros dolgok előbb-utóbb megszüntethetők.
Ehhez a törekvéshez járulunk most hozzá három híres, a mai napon született hazánkfia életének rövid ismertetésével. Az életrajzokból kiderül, hogy e napon születtek már olyan honfitársaink, akik életművükkel hasznára és dicsőségévé váltak a magyarságnak — sőt, más nemzeteknek is.
Chernel István (sz: 1865. május 31.)
A földbirtokos nemes családból származó fiú középiskolai tanulmányai után a pozsonyi jogakadémiára iratkozott be, majd a budapesti egyetemen tanult. Már korán a madártan felé vonzódott: természetrajz tanára, Fászl István már a középiskolában megtanította a madártömés mesterségére. Rövid ideig közgazdasági gyakornokként dolgozott, de hamarosan abbahagyta a hivatalnok pályát. 1887-es erdélyi tanulmányútja miatt megismerkedett Hermann Ottóval, és úgy döntött, hogy az ornitológia felé fordul. 1889-ben végleg abbahagyta a közgazdász pályát, és csak a tudományos kutatásnak élt. 1891-ben már mint ismert kutató lett a Budapesten rendezett Nemzetközi Ornitológiai Kongresszus előkészítő bizottságának tagja. 1908-ban megszervezte a szombathelyi múzeum természetrajzi osztályát. 1891-ben feleségével Norvégiába utazott, ahol nemcsak madártani, földrajzi kutatásokat végzett, de a sísporttal is megismerkedvén, hazatérve ennek egyik lelkes terjesztője lett.
Chernel István széles látókörű ornitológus volt, aki nemcsak hazánk, de Európa más tájainak madárvilágát is jól ismerte, hiszen sokszor utazott külföldre is — főként nemzetközi kongresszusokra.
Fellner Vilmos (sz: 1905. május 31.)
Magyar születésű amerikai közgazdász, statisztikus, egyetemi tanár. A budapesti Műszaki Egyetemen, Zürichben és Berlinben tanult. 1939–40-ben tanársegéd, 1941–42-ben adjunktus, 1943–47-ben docens, 1947–52-ben a közgazdaságtan professzora a kaliforniai Berkeley egyetemen. 1952-től a Yale Egyetem professzora, 1962–64-ben a közgazdaságtan tanszék vezetője; 1973-ban nyugalomba vonult. Az USA pénzügyminisztériumának konzultánsa; az amerikai elnök gazdasági tanácsadó testületének tagja (1973–75); az American Enterprise Institute munkatársa (1974–83), az Európai Gazdasági Együttműködési Szervezet (OEEC) független szakértői bizottságának tagja (1959–60). Az Amerikai Művészeti és Tudományos Akadémia tagja (1957), az Amerikai Közgazdasági Társaság elnöke (1969). Elsősorban a gazdasági növekedés elméletével, a gazdasági viselkedés elméletével, a piaci formák és a gazdasági verseny elméletével, a hasznosság matematikai megalapozásával, monetáris kérdésekkel, az újítások szerepével foglalkozott.
Kemény János (sz: 1926. május 31.)
Kemény János Amerikában valószínűleg a legismertebb magyar-amerikai tudós (Teller Edén kívül). A New York Times három hasábon búcsúztatta. A pesti lapokban 3 sor jutott halála hírének. Meglepő, hogy Magyarországon milyen kevesen ismerik nevét, személyiségét, hatását.
1938-ban Hitler bevonult Bécsbe. Ekkor édesapja export-import kapcsolataira támaszkodva Amerikába utazott, hogy odakünn alapozza meg megélhetését. 1940 januárjában kihívta családját.
Kemény a princetoni egyetemet 3 év alatt végezte el. 1945-ben megkapta az amerikai állampolgárságot. A 19 éves fiatalember a katonai szolgálatot Los Alamosban töltötte, ahol a Manhattan Terv elméleti fizikai osztályán dolgozott. Elektromos kalkulátorokkal kellett elvégeznie a bonyolult számításokat, innen származtatható rendkívüli érzékenysége és érdeklődése a számítógépek lehetőségei iránt.
Neumann János kétségkívül nagy hatást gyakorolt Kemény János matematikai ízlésére, a matematikát alkalmazva később is dolgoztak együtt. 1947-ben leszerelt, visszatérhetett Princetonba, ahol évfolyamelsőként szerezte meg a baccalaureátust (B.A.), majd 1949-ben doktorált (Ph.D.), mindkétszer logikából. 1948-ban az Institute for Advanced Studies igazgatója, Robert Oppenheimer tanársegéddé nevezte ki — Albert Einstein mellé.
1949 és 1951 között Kemény János Princetonban a Haditengerészeti Kutatóintézetben, majd 1951 és 1953 között a filozófia tanszéken dolgozott. Neumann és Einstein univerzalitását vallotta igazi példaképének, szemben a többi matematika-professzorral, akik csak egy-egy egészen szűk területen dolgoznak, és másról nem is lehetett velük beszélni. Elsősorban a logika és a valószínűségszámítás, a matematika játékokra, közgazdaságra alkalmazása érdekelte. Maradandót a Markov-láncok vizsgálatában alkotott.
