Bajnai Gordon ma mögöttem ült a színházban. Ennek nincs semmi köze Orbán kávéjához. A Parasztoperát láttuk, Pintér Béla egyik legklasszikusabb darabját, amelyet még a Lincoln Centerben is eljátszottak pár éve. Pintér a magyar színházi élet egyik legnagyobb alakja, aki pályája csúcsán van. Ennek a ténynek már van köze Orbán kávéjához.
Mint arról az Olvasó már értesült, mert értesült, az zicher, itt én tudok meg mindent utoljára, Debreczeni József páros lábbal szállt bele szegény TGM-be, mert meghívta őt, mármint a TGM-et természetesen, az Orbán egy kávéra. Debreczeni szerint, idézem, az Orbán kávéja undorító lötty, és komoly embert eleve nem érhet olyan szégyen, hogy meghívja az Orbán egy kávéra.
Nem fogok erről egy jót nyammogni, hogy így meg úgy, kinek van igaza, TGM-nek az antiorbánus vallással, vagy Debreczeninek az undorító löttyel, vagy persze egyiknek sem, hanem nyilván nekem, mert én viszont azt mondom, hogy... De nem mondom.
Debreczeni József ötvennyolc éves, és nem hiszem, hogy a pályája csúcsán van. Ahogy azt sem gondolom, hogy a hatvanöt éves TGM a pályája csúcsán lenne. De nem is az a lényeg, hogy én mit gondolok, amúgy szinte semmit sem gondolok, hanem az, hogy ők mit gondolnak magukról. Ötvenes-hatvanas férfiak, akik végiggondolják az életüket, azt, hogy mi lehetett volna, és mi lett, hogy mit rontottak el, és mit nem, mennyit ért ez az élet, és még mennyit érhet. Nem vagyok én olyan távol az ötvenes-hatvanasságtól, hogy erről cinikusan írjak.
A ma ötvenes-hatvanasai, a rendszerváltás környékén húszas-harmincasok voltak, előttük volt az élet, éppenséggel most sincs mögöttük, de nem mindenkiből lett Nusser Zoltán (ő az a zseniális fiatal agykutató, aki Bolyai-díjat kapott) vagy Pintér Béla. Azok közül sem, akikből esetleg lehetett volna. Olvassuk az Orbán kávéját, és elfelejtjük, hogy itt egy életről olvasunk, egy élet magyarázatáról, és hát nem Orbán Viktor életének magyarázatáról. Vannak pályák, amelyeknek talán egyáltalán nem voltak csúcsai, pedig egy kisebb csúcsot talán megérdemeltek volna, és ezt nagyon nehéz elfogadni. Talán nem is lehet elfogadni. Ilyenkor persze épülnek csúcsok, szomorú csúcsok, nem Kancsendzöngák, amelyeken legalább meg lehet halni, hanem olyanok, amelyekről csak a többi, hasonlóan szomorú privátcsúcs látszik, már ha az ember egy kicsit lábujjhegyre áll.
Igen, ma megértőbb vagyok Debreczenivel, TGM-mel, Kérivel, Lánczival, sőt talán még Bayer Zsolttal is, akik mind ott melegednek Orbán kávéja körül. És arra gondolnak, hogy mi maradna, ha ezt a kávét, vagy annak a kávénak a határozott elutasítását kivonnák az életükből. Ezt nem lehet megúszni, én sem fogok megúszni valami hasonlót.
Jó volt a Parasztopera. Nagyon jó. A többit meglátjuk.
