Ez itt az 1960-ban forgatott, Faust című film egy részlete. Faustus doktor lepaktál Mephistóval. Klaus Mann 1936-ban írta a Mephistót a nácikkal lepaktáló színészről, akit sógoráról, Gustaf Gründgensről mintázott. Jól nézzék meg Mephistót a Faustban, mert ő Gustaf Gründgens. A szerep megtalálta.
Minket is megtalált ez a szerep. A lelkünk is csak egy áru, árfolyamát a piac törvényei diktálják, kereslete van és kínálata. A mai magyar Faustusok malajziai álegyetemeken vásárolják a doktorátusukat, Mephisto csak lízingeli a lelküket, és az adásvételi szerződés nyilvános. Társadalmilag elfogadottá vált a lelkek adásvétele. A fészbukon köszönjük meg a Miniszterelnök Úrnak, az Államtitkár-helyettes Asszonynak, a Nagyságos Kerületi Pártmacának, a Trolibusz Akadémia Főkonduktorának, hogy lehetőséget kaptunk arra, hogy utolsó gerinctelen senkiháziak lehessünk havi pár százezer forintért.
Persze megírjuk a magunk vezércikkét, blogposztját, petícióját arról, hogy ez így nem mehet tovább, elfelejtve azt a kis szerződésfélét az asztalfiókban, ami persze egészen másról szól, nem is igazán a lelkünkről, csak annak egy kisebb részéről, amit tulajdonképpen jótékony célokra ajánlottunk fel, legalábbis a szó bizonyos értelmében.
A deportált zsidókra meredő szenvtelen tekintetek, 1957 május elsejéje, a Trabantra cserélt lélek. Nem most kezdődött ez.
Én már nem láthatom Stohl Andrást Mephistóként. Majd lesz egy másik Nemzeti, egy másik Budapest, egy másik söröző a rakparton, egy másik séta, egy másik élet.
Túl sok a lélek és túl kevés a trafik. Igazából ez a baj. Mindenkinek juthatna egy kicsi trafik, egy kicsi álláska a minisztériumban, mindenki odaférhetne egy segghez, ki kisebbhez, ki nagyobbacskához, az lenne jó. Akkor lenne mindenki boldog.
Ilyenkor, amikor tényleg mindenki köldökig szaros, akkor szoktuk az egészet írásba foglalni, és erkölcstan néven tanítani a gyerekeinknek.
Szeretnénk, ha az utókor úgy emlékezne ránk, mint Höfgen/Gründgensre, ha ez egy nagyszabású tragikus történet lenne tábornokkal, világégéssel — de csak egy kétnapos mém leszünk vak komondorral, trafikkal, miniszterelnökúrnakalázatosanköszönömmel. Még az Örök Kárhozat sem lesz igazán örök, és talán kárhozat sem. Csak afféle nem jó szagú, nem hófehér, de otthonos purgatórium. És a lelkeket, mint a Nagy Infláció idején, az utcán fogják összesöpörni.
