E cikk eredeti változatát a Környezetvédelem.co.hu internetes lapnak írtam, még tavaly. Ottani írásaimat a jobb oldalsávban, a "P/c szerint a világ" rovatba kattintva olvashatjátok; a két utolsó azonban nem jelent meg (ez egyúttal azt jelenti, hogy a jövő héten hozom a másikat). Naszóval:
Nagy divatjaink egyike a "lúgosítás". Most éppen a mi jobb oldalsávunkban is láthattok egy ilyen reklámot. Nem mi választottuk, de aktuális. Hogy lássuk, miről is van szó, rákerestem a „szervezet savas lúgosítás” kombinációra, és most ideidézem, hogyan is kezdődik az első öt találat egyaránt fennhéjázóan magabiztos szövege.
1. „A szervezet túlsavasodásának okai gyakran a mindennapi életben keresendők; napjaink átlagemberének életformája óhatatlanul az egészséges lúgos kémhatástól, a savas irányba tolja a szervezetet, elsősőrban az egészségtelen táplálkozásnak, az élvezeti cikkek fogyasztásának, a mozgásszegény életmódnak és a kevés friss levegőnek köszönhetően. A szervezet lugosítása a mindennapi életünk alapja kellene, hogy legyen, ugyanis táplálkozásunk során általában kevés figyelmet fordítunk az olyan bázikus hatású táplálékokra, mint a zöldségek.”
2. „Sokszor érzed magad kedvetlennek, fáradtnak? Sok stressz ér?… Valószínűsíthető, hogy szervezeted túlsavasodott. A természetes sav-bázis egyensúly megbomlott és szervezetünk tiltakozik, a káros savak pedig letargikussá tesznek minket.”
3. „LÚGOSÍTÁS APRÓ LÉPÉSEKBEN LEHET A HOSSZÚ ÉLET TITKA. …A legjobb védekezés, ha teste elsavasodott (reflux tünet), esetleg már betegségek is kialakultak, lúgosító étrendre, teázásra a helyes táplálkozás megválasztására áttérni.”
4. „Az elsavasodást közvetlenül nem lehet betegségnek nevezni. De nagyon sok betegség okozója. Ha komoly egészségi probléma merül fel, kérjük meg házi orvosunkat, hogy vizsgáltassa meg a vérünk pH értékét. Ez a legbiztosabb vizsgálati módszer. A tökéletes pH érték 7.365 a vérben.”
5. „Az egészség teljes helyreállítása a képen látható Dr. X.Y táplálkozástudós, mikrobiológus 15 éves kuatómunkával kifejlesztett forradalmian új módszerével, a pH Csodával… X. Y. kisérletei során bebizonyította, hogy a lúgosan tartott szervezet egészséges. Minél jobban elsavasodott valakinek a szervezete, annál több betegség támadja meg.”
Ezen, tájékoztatónak álcázott, szemérmetlen reklámszövegek elképesztő helyesírási hibáit megtartottam, és amennyire lehetett, fogalmazásuk sajátos báját is igyekeztem megőrizni. Úgyhogy tekintsük át ezt az egész szószt még egyszer, és mondjuk kórusban:
MAR-HA-SÁG!!!
Kezdjük a dolgot onnan, hogy „a szervezetnek” nincs pH-ja. A gyomorsav például nagyon savanyú; ha nem lenne az, nem tudnánk megemészteni a táplálékot (mármint azt a részét, aminek lebontásához savas közeg kell — a vékonybélben enyhén lúgos a pH, mégis emésztünk). A különféle sejtfolyadékok pH-ja 6,9–7,4 közötti.
Bár ez az idézetek rövidsége miatt nem látható, az öt tájékoztatóból csak három (némi jóindulattal négy) tisztázza, hogy valójában nem is a „szervezet”, hanem a vér pH-járól beszél. A ködösítés szükségessége nyilvánvalóvá válik abban a pillanatban, amikor tisztázzuk, hogy a vér pH-ja csak igen szűk tartományban (7,33–7,43) változhat. A vér elsavasodása valóban nem jó: 7,35 alatt már panaszokkal jár; 7,2 alatt súlyos, akár halált is eredményezhető keringési és tudatzavar alakul(hat) ki.
Táplálkozással, az étrend megválasztásával azonban a vér pH-ja nem befolyásolható: egész egyszerűen nem. Egyáltalán nem, és ezt viszonylag könnyen beláthatjuk. Mi történik ugyanis azzal az étellel, amit megeszünk-megiszunk, hová is kerül az? Hát a gyomorba, és ott találkozik azzal a bizonyos gyomorsavval, aminek a pH-ja 2 körül van — különben nem tudnánk emészteni (lásd fent). Az étel és a sav keveredése persze csak ritkán optimális, elvégre a gyomor nem „tudja”, mit és mennyit fogunk enni — amikor belépek a vendéglőbe, még én se tudom, hogy mit rendelek tíz perc múlva. Ezért aztán előfordul (és most durván leegyszerűsítem a folyamatot), hogy több az emésztendő étel, mint a lebontásához kellő sav: ezek azok az úgynevezett „nehéz ebédek”, amik „megterhelik a gyomrot” (ahelyett, hogy lúgosítanának, a fene essen beléjük…). Ezeket bizony sokáig lögybölgetjük odabent, amíg csak elég savat nem tudunk termelni a lebontásukhoz. Megesik fordítva is, hogy rendszeresen több odabent a sav, mint amennyi kéne, de ilyenkor sem a vér savanyodik el: ez az a bizonyos gyomorsavtúltengés, ami ellen a „hivatalos” orvostudomány már hosszú évtizedekkel ezelőtt kidolgozta a maga kis savlekötő szereit — mint ahogy a csaknem épp oly gyakori savhiány ellen is.
1. ábra**: A nyelőcső, a gyomor és a belek (itt csak a vékonybél eleje látszik)
Hogy mik az emésztés termékei: mi az, ami a belekből felszívódik, az persze függ attól, hogy mit ettünk-ittunk-emésztettünk. De ha ez ténylegesen befolyásolhatná a vér pH-ját, akkor az naponta, sőt, napszakonként ugrálna össze-vissza, attól függően, hogy most éppen a kakaót reggeliztük-e kaláccsal vagy a tükörtojást sonkával, uborkával. De nem: a vér pH-ja stabil — olyannyira stabil, hogy a vegetáriánus indiai szekták tagjaié nem különbözik a halász-vadász népekétől, például a jégmező mellett élő eszkimókétól. Tehát mi az, aminek a pH-ja a tápláléktól függően változik? Hát a vizeleté: ahhoz, hogy a vér pH-ja ebben a nagyon szűk tartományban maradhasson, ki kell üríteni a fölösleget, akár sav az, akár lúg. Meg is tesszük: a savanyító szénsavat (H2CO3) vízre és széndioxidra bontjuk, majd utóbbit kilélegezzük, a lúgosító ammóniát (NH3) pedig a vese választja ki. Tehát ha sok nyers zöldséget eszünk, nem a vérünk lesz lúgosabb, hanem a pisink — mint ahogy az ecetes uborkától is az lesz savanyúbb. Ha az ételek savanyítása egészségtelen lenne, azt egyrészt ösztönösen kellemetlennek találnánk, másrészt az ilyesmivel próbálkozó kultúrák versenyhátrányba kerülve már régen kipusztultak volna. A helyzet ennek ez ellenkezője: a tartósító eljárások — így a savanyítás is — javítják a versenyképességet.
A lökésszerű, erőteljes hatásokat a szervezet különböző pufferek bonyolult rendszerével tompítja — különben akár bele is halhatnánk, ha a hőségben betonozva éhomra meginnánk két liter limonádét.
2. ábra: Edgar Cayce 1910 októberében
3. ábra: A Cayce-kórház az USA Virginia államában
A „lúgosítás” — amint ez látnivaló, egyszerű belátással is tökéletesen hülye — „elméletét” alighanem egy bizonyos Edgar Cayce (1877–1945) fogalmazta meg az önmagáról elnevezett Cayce-diéta lényegeként (az elsőség itt vitatott, mert Cayce több kortársa is próbálkozott hasonló eszmékkel és megélhetéssel). Hírnevét a XX. század végétől napjainkig aktív Robert O. Young (1952–) természetgyógyász: A pH csoda című könyvsorozatának köszönheti.
4. ábra: Robert O. Young
Youngnak nincs orvos végzettsége, és egyetlen tudományos publikációja sincs. A könyveit végigszenvedő szakemberek sorozatban állapították meg, hogy egészen alapvető kémiai és élettani ismereteknek is híján van; mikrobiológiai ismeretei a XIX. század szintjén rekedtek meg. Young és követői „mikroszkópos vérvizsgálat” alapján adnak tanácsokat az elsavasodástól rettegőknek — ezt a módszert sehol sem ismerik el megalapozott diagnosztikai módszernek; legálisan nem is használható. A fentiek okán Young ellen több eljárást is indítottak kuruzslás miatt. Nem tudok róla, hogy bármelyik is eljutott volna a jogerős ítéletig, mindenesetre ez a tény paradox módon csak használ a meg nem értett zseni pózában tetszelgő áltudósnak.
Végezetül szögezzük le, hogy a lúgosítás nem amerikai találmány, csak az „elmélete” az. A gyakorlatban az elméleti sallangoktól éppen hogy megtisztított eljárást nálunk, Magyarországon próbálták ki, irodalmi élményeim szerint jellemzően az elszeretett, majd cserbenhagyott cselédlányok, akik ezután nátronlúgot ittak. Bele is haltak rendszeresen: ne kövessük példájukat!
* részben Csupor Dezső: El vagyunk savasodva? (In: Kovács Lajos (szerk.): Száz kémiai mítosz. Tévhitek, félreértések, magyarázatok. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2011. ISBN 978 963 05 9164 5 p. 314–318.) tanulmánya alapján.
** Képek: Wikimedia Commons
