Ezt a múlt héten egyszer már megírtam, de totális vereséget szenvedtem a szerkesztő felüleptől... Tehát:
Sorozatunk esedékes részében egy igazi, (szélső)jobboldali ikon, Sértő Kálmán művészetébe pillanthattok be. Több műremekét áttanulmányozva az a benyomásom, hogy a fickó kimondottan tehetséges volt, csak módfelett tanulatlan (mély meggyőződésem szerint ez a szélsőségesség alapfeltétele). Ezért aztán különféle kritikusai mind formai, mind tartalmi kifogásokat könnyedén össze tudnak lapátolni — és hát valóban, vannak itt olyan költemények, amelyeket olvasva lámpa után tapogat az egyszerű lelkű jámbor, mert úgy érzi, árad a sötét... Szóval, találhatunk benne hiányosságot ilyet is meg olyat is, egy valaminek azonban szemlátomást nem volt híján, és ez a valami az önbizalom:
Babits Mihályhoz
Agg nyögdécselő, verselgess csak,
Add a hőst és a szent papot,
Új fiatalság köszönti fel
Mégis a jogos holnapot.
A suba alatt szemforgatók
Vitrines korszaka lejárt,
Mi kedved ellen átöleljük
A kedvét vesztett proletárt.
Elefántcsont-toronyban székelsz
Könyvtár mindennap életed,
Diktátor-költő akarsz lenni
S nem ismered az életet.
Fáj a fogad a parnasszusra
Petőfi és Ady után,
Elkéstél szobaforradalmár
Tűnj el a sóhajod után.
Magyarországon sok a szegény,
Bős ember és vadvirág,
A tömegekben nagy a bánat
Roncsoló farkasfoga rág.
Virágnyaktilós ősz felé, Te
Meghunyászkodva rejtve írsz,
Homályos lesz égi csillagod,
Ha bátran nem a népért sírsz.
Megölnéd a fiatalokat
Egy kanál vízben, jól tudom,
A hisztérikazseni mindig
Gyűlölni tanul félúton.
Nincs esélye a dicsőségre,
Lábatlankodik mégis itt,
Míg az élet nála különbeket
A magyar keresztre feszít…
(Ha vki meg tudná nekem mondani, milyen az a "bős ember", megköszönném, mert ezt a fogalmat nem értem.)
Hogy nyilvánvaló legyen, mikre is gondolok, amikor formai kifogásokat emlegetek, hadd hívjam fel a figyelmet a komiszkenyér és a "komisz kenyér" fogalmi különbözőségére, amiről koszorús költőnknek nyilvánvalóan sejtelme sem volt:
Kívánság
Ott egyem meg a harcmezőn az
Utolsó komisz kenyerem,
De ne legyen többé a hazám
Akkora, mint a tenyerem.
Ha elbukom hát volt értelme,
Védtem egy kócos szeretőt,
Lábhoz tett fegyverrel állok meg,
Hősen az Úristen előtt….
Bizonytalanok most az órák,
Titokba burkolt holnapok,
De gyűlölöm a satnya várást,
Indulni inkább kész vagyok!
Puskám csövébe virágszálat
Fűz majd egy kis magyar leány,
És csillagokkal lüktet szíve
Utánam őszi éjszakán…..
