El kell taposni ezeket a szarháziakat! Mocskos kommunista banda! Ezek ki akarják csinálni Kurtot! — ordította Schlemann főszerkesztő. A Zeitung hónapok óta támadta az egyetemisták vezetőit. Schlemann kedvenc célpontja Hans Kupke, a Diákellenállás vezetője volt. A főszerkesztő huszonkilenc éves korában a birodalmi külügyminisztérium rádiójának munkatársa volt, ott ismerkedett meg Kurttal. Ő volt az egyetlen olyan főszerkesztő, aki Kurtnak hívhatta Kurt Georg Kiesingert, Nyugat-Németország kancellárját.
Kupke szülei az ötvenes években menekültek Nyugat-Berlinbe. Szülei elváltak, a fiú az anyjához került a válás után. Anyja élettársa, a filozófus Anton Messer formálta leginkább Kupke jellemét és intellektusát, ő adta a kezébe Gramsci és Marcuse könyveit, ő vezette be a nyugat-berlini radikális baloldal kávéházi társaságaiba. Hans az erőszakmentességet hirdette, politikai szemináriumokat szervezett az egyetemen, és 68' tavaszán a Diákellenállás egyik alapítója, majd vezetője lett.
Az aznapi számban Schlemann azzal vádolta meg Kupkét, hogy kapcsolatban állt azzal a mérnökkel, akit néhány hónappal azelőtt tartóztattak le kémkedés gyanújával. A bizonyítékokat Schlemann a titkosszolgálat egyik őrnagyától kapta. Egy telefonbeszélgetésről volt szó, amelyet Gerd K. (sohasem írták le a nevét, két hónap múlva tisztázták a vádak alól és szabadon bocsátották) és Kupke egyik barátja folytatott.
Másnap egy Erwin Dahlberg nevű férfi az egyetem épülete előtt agyonlőtte Hans Kupkét. Dahlberg a Zeitung fanatikus olvasó-levelezője volt, szobája fala tele volt lapkivágásokkal, alkoholista, instabil személyiség, aki a gyilkosság előtt sohasem látta Hans Kupkét. Mielőtt elítélhették volna, egy törött ablaküveggel elvágta az ereit a cellájában.
Schlemann valójában nem kívánta Kupke halálát, nem érzett semmiféle elégedettséget, amikor megtudta, hogy mi történt, de felelősnek sem érezte magát. Egyszerűen csak őrültnek tartotta Dahlberget, és ebben volt is némi igaza. Frankfurtba költözött, a kiadó egyik vezetője lett.
1975. március 12-én Schlemann együtt vacsorázott Neyrath tábornokkal. A vacsora után Neyrath hazavitte a kocsijával Schlemannt. Az autópálya feljáróján nyitottak rájuk tüzet. A sofőr, Neyrath, a testőre és Schlemann azonnal meghalt.
A merénylők az NDK-ba szöktek. Egyiküket, Thomas Swobodát az újraegyesítés után bíróság elé állították. Swoboda elismerte, hogy ő is a RAF kommandó tagja volt, és azt állította, nem tudta, hogy négyen ülnek a kocsiban. Húsz évre ítélték, de 1997-ben szabadon bocsátották.
Swoboda akkor csatlakozott a radikálisokhoz, amikor a rádióban meghallotta, hogy mi történt Kupkéval. És igazat mondott. A célpont Neyrath tábornok volt, nem tudtak arról, hogy Schlemann is a kocsiban ül.
