Miguel persze nem volt filozófus. Csak barátai hívták El Filósofo-nak. A kikötőben dolgozott, néha a halászokkal is kiment a tengerre, de főleg csak a halakkal teli ládákat rakta fel a teherautókra, és segített kiszállítani az árut a nagybani piacra meg a belvárosi éttermekbe. Pár diákkal lakott együtt a Cayocopil utcai Hotel Chorillosban. A Chorillos egyszerre volt diáktanya és bordély, garniszálló és ügyvédi iroda. Miguel soha sem aludt, legalábbis senki sem látta aludni. Ha nem dolgozott, akkor olvasott, főleg tankönyveket, amelyeket a régi lakók hagytak ott. Nem volt szemüvege, pedig egy dróton lógó villanykörte mellett olvasott egész este meg éjszaka. Ahogy mondta, nem engedheti meg magának, hogy rossz legyen a szeme. Szeretett mosolyogni. Ez volt az egyetlen hobbyja az olvasáson kívül. Mosolygott az emberekre. Akik visszamosolyogtak. Miguelt nehéz volt nem szeretni.
Amikor a diáktüntetéseket szétverték, a rendőrség naponta kiszállt a Chorillosba, átkutatták a szobákat, zaklatták a vendégeket, a lányokat, leginkább persze az ott lakó diákokat. Egyszer Miguelt is bevitték az őrszobára. Azt a két diákot keresték, akik a Católico tetejére kitűzték a Condort. Az egyikük valóban ott lakott a Chorillosban egy ideig, de Miguel alig ismerte. Két napig verték. Elég hamar rájöttek, hogy nem tud semmit, a mosolyát nem bírták. Ahogy nézett rájuk szelíden, ahelyett, hogy mindennek elmondta volna őket. Ütötték-verték és ő csak mosolygott. Aztán, kidobták az utcára. Hazament, keresett egy új villanykörtét a pincében, a régit eltörték a nyomozók, és elolvasta Juan Asturias y Saldanha Értekezés a hatalom természetéről című könyvét. Aztán hajnalban kiment a kikötőbe, és feketére vert, feldagadt arccal nyolcig rakta a ládákat. Este tudta meg, hogy barátját Chivot, agyonverték a rendőrök.
Chivo radikális volt, de inkább csak vicces, hol ezt tanult, hol azt, fizikát, spanyol történelmet, gazdaságtant, és ideális beszélgető partner volt Miguel számára. Hol a nulla filozófiai szerepéről vitatkoztak, hol az Inkvizíció erkölcsi vonatkozásairól, a madarak intelligenciájáról vagy a kék szín esztétikájáról, de leginkább nagy kedvencükről Saldanharól. Chivo állandóan bajba került, kicsit nagy volt a szája, de a légynek sem tudott volna ártani. A rendőrök verték, verték, és egyszer csak meghalt.
Miguel megpróbált Saldanhat olvasni, de annyira sírt, hogy nem látta a betűket.
Két hét múlva temették el Chivot. Sok diák ment ki a temetőbe, talán ötezren is voltak, a rendőrök az egész kerületet megszállták. Két diák és négy idősebb férfi vitte a vállán Chivo koporsóját. Az egyikük Juan Asturias y Saldanha volt. Miguel akkor látta először Saldanhát. Magas, vékony, hatvanas férfi volt. Sermmilyen érzelem nem volt az arcán, átöltelte Chivo anyját, kezet fogott a pappal, és..... ami azután történt, az egész országot megdöbbentette, Saldanha a sír mellett felgyújtotta magát. Senki sem látta a benzines kannát, a gyufát, egyszer csak fellángolt a teste és Saldanha halálra égett. A tömeg rendőröknek esett, kiszorították őket egészen a főutig, elfoglalták a kerületet, a rendőrörsöt, a városi hivatalt, és csak éjfél körül tudtak rendet teremteni a hadsereg egységei. Csodával határos módon, Saldanhán kívül senki sem halt meg.
Ha ez egy film lenne, akkor most egy gyors vágás után Miguelt egy szobában látnánk egy Condor lobogó előtt. Ez valójában három nappal később történt, de Miguel számára pontosan olyan volt mint egy filmben. A temető és a Condor közötti idő mintha nem is létezett volna. Egyszer csak ott állt, szemben a Condorral és a Commandantéval. Ha ez egy film lenne, akkor ezen a ponton nem mehettem volna el egy koncertre, és nem gondolkozhattam volna azon, hogy mégis mi a fenét mondhat Miguel a Commandante-nak. De ez nem film, csak egy poszt.
Miguel: Poszt?
Commandante: Ja, poszt.
Miguel: Szóval, nem kell megölnöm Jimenezt, Juarezt, vagy más hülyenevű dél-amerikai diktátort?
Commandante: Úgy tűnik, nem.
Miguel: Valaki helyett kellett volna megölnöm őt, ugye?
Commandante: Mondjuk.
Miguel: Ennyire utálod őket?
Commandante: Mondjuk.
Miguel: Ugye, nem tudnád őket megölni, és valójában nem is akarod őket megölni, csak tehetetlennek érzed magad, és eleged van. Akarsz róla beszélni?
Commandante: Mondjuk azt is eldönthetnénk, hogy ki ír kicsodát, én téged, vagy te engem. Te nem tudod, milyenek ezek.
Miguel: Biztos agyonverik a legjobb barátod.
Commandante: Jó, azt nem.
Miguel: Tankok az utcán, ezrek a táborokban?
Commandante: Beírták az Alkotmányba a Fekete Györgyöt, és összevissza hazudnak meg lopnak. És ki akarják csinálni a Klubrádiót.
Miguel: Jujj, de kemény.
Commandante: Ha valaki egyetemre jár, és utána külföldre akar menni, akkor ki kell fizetnie egy csomó pénzt. Olyan ötvenezer pesót, persze részletekben. Valószínűleg.
Miguel: Ugye tudod, hogy én a Chorillosban csak álmodhatok arról, hogy filozófus leszek?
Commandante: Hát jó. Ez tulajdonképpen megoldható. Az egyik hadosztályparancsnok megpuccsolja a Jimenezt, vagy a Juarezt, és akkor járhatsz egyetemre.
Miguel: Anyáméknak nem lehetne egy kis háza? Nem nagy, nem emeletes, csak két szoba. Meg egy kis kert.
Commandante: Persze. Ez semmiség. Pénz?
Miguel: Nem, Commandante, az nem kell, majd én megoldom. Talán, ha Chivo...
Commandante: Rendben, Chivo túlélte a verést, sokáig volt kórházban, de túlélte, és persze így Saldanha sem gyújtotta fel magát. Majd tanítani fog az egyetemen, és még sok könyvet ír, amit elolvashatsz, kapsz egy rendes lámpát.
Miguel elmosolyodott. Vége a posztnak, ugye Commandante? Vége, persze, vége- mondta a Commandante, és tényleg...
