Jön a hír: fenyeget a nagy, rettenetes ellen! Nyüzüge ropiharcos, látszatra is kijelölt lúzer össze-vissza rettegi magát, veri a harci dobot, fegyverkezik. Nevezzük őt az áttekinthetőség miatt Sajtószabadságnak, és a nagy, rettenet ellen neve legyen: Pártállam. Castingolni ráérünk később is, most hirtelen nem tudom, hogy Brúszvilisz ráér-e.
No, szóval hír jött, dob verődött, fegyverkezés megvolt. Áll Sajtószabadság tökig géppisztolyban, az a Terminátor-féle, amiről tudni, hogy a legcombosabb betonpillért is átfűrészeli, valamint soha ki nem fogy belőle a golyó. Körülötte ágyúk, aknavetők, vállról indítható föld-levegő gréczyzsoltok, biztos, ami biztos alapon: atom! Harci dob pörög, valami lóg a levegőben, felületes ránézésre: dráma.
Harci dob pörög, feszkó csúcsra járatva, és ebben a pillanatban a bazinagy és bazira lepukkant hangár mögül előtűnik a rettenetes ellen, a Pártállam. Ő is veri a saját harci dobját, de kicsit olyan disszonáns, ijesztő is, de már rögtön az elején van benne egy diszkrét parodisztikus stich, még nem tudjuk, hogy féljünk-e vagy nevessük, de már érezzük az alternatívát. A megjelenése is ambivalens: látszatra tényleg rettenetes, de vannak apró jelek az ellenkezőjére is: jobb kezében a fegyvernek látszó eszköz alaposabban megnézve valójában egy hurkatöltő. A léptei ijesztőek, de röhejesen nyikorog az egész. Dermesztő zene mellett kibiztosítja a hurkatöltőt, igazít egyet a combján tokban fityegő húsdarálón, majd enyhén bosszúsnak tűnő arccal előkap egy szutykos olajozót, amivel némileg megkeni a túl hangosan csikorgó jobb térdét.
Hö, vatafakk, néz nagyot Sajtószabadság (ha Brúszvilisz elvállalja: irtózatosan másnapos fejjel), ez lenne a Rettenetes Ellen? Miatta vertem a harci dobot? És innen már világos, hogy nem dájhárd negyvenhét lesz, hanem komédia. Sajtószabadság előrántja a köpőcsövet, szakszerűen belehelyez néhány rizsszemet, egyre hangosodó zene mellett teleszívja a tüdejét és phőőőőőő! Repülnek a rizsszemek, lassítottan látjuk mind a tizenhármat egymás mellett, alakulatban, majd jön a nagy becsapódás. Amitől böhöm Pártállam apró kis csótányszerű lényekre esik szét, zene átmegy valami cincogófélébe, kabócák ciripelnek, és a sok-sok pici rovar nekimegy Sajtószabadságnak.
Kúsznak felfelé a lábán, be a gatyája szára alá, és innen már laza a zene is, olyan Szörnyecskés, cincogás, ciripelés, vernyákolás dobhártyakarcoló fejhangon. Valamint innentől elkezdenek végeérhetetlenül sorjázni a poénok: csótányszerű izéke Sajtószabadság lába szárán küzd egy szőrszállal: -Csúnya, galád szőrszál! Megcsikiztél! Na várj csak, majd elintézlek én: reszkess, mert menten beperellek!
És így tovább, innen már a stábra bízom, az ilyen zsánerfilmeket többnyire tudják rutinból is hozni, akár improvizálva is. Lényecskék kúsznak felfelé a gatyaszáron belül, térd, comb, kicsit feljebb, na ugye, a kedves olvasónak is feldereng már legalább féltucat poén, és a zsánerfilmbe bőven belefér akár a fingás is. Péládul finálénak: elgázosított csótányszerűségek, így múlik el Pártállam dicsősége, Brúszvilisz rágyújt, miközben a mentőautóban öt orvos sürgő igyekezettel piszkál ki egy szálkát a kisujjából. Vége, stáblista, special thanks for mr. Viktor Orbán and the people of Hungary.
Maradjanak velünk, a reklám után visszajövünk!
