Valamilyen furcsa okból a hatalom fiziológiai elváltozást is okoz azoknál, akik túl sok ideig és túl kevés kontroll mellett gyakorolják. Például igen súlyos fokú halláskárosodás is fellép időnként, annyira súlyos, hogy néha még a fél lépésről arcába ordított üzenetet se érti meg a hatalom által sújtott. Lasztovicza is valami ilyesmit vél kihallani a felháborodott ordításból:
Lasztovicza Jenő az MTI-nek erre reagálva kifejtette: már felvette a kapcsolatot ügyvédekkel, akikkel a napokban áttekintik, milyen jogi lépések tehetők az ügyben, mert szerinte nem lehet szó nélkül hagyni, hogy "fiatal gyermekeket akarnak meghurcolni, akik még túl is teljesítették az előírt penzumot".
Hát nem, Lasztovicza úr, hiába próbál meg szemét aljas módon a gyerekével takarózni, nem, nem ezt mondták. Nem akar itt senki egy fiatal gyermeket meghurcolni, hanem azt mondták, hogy ön, és ez az önök velejéig rohadék neokádárista hatalma menjenek már a picsába!
Tudja mi a legproblémásabb ebben a kis „vidéki tanácselnök gyerekének elintézik”-dologban? Az, hogy nekünk is vannak gyerekeink, akik úgyszintén egyetemre járnak. És a mi gyerekeinknek is akadnak ügyeik az öt (vagy akárhány) év egyetemistáskodás alatt. Vannak visszajelzéseink. De nem csak a gyerekeinktől, hanem a gyerekeink barátaitól is. A gyerekeink barátainak a barátaitól is. A gyerekeink barátainak a barátainak a… na jó, nem lovalom bele magam, szóval van nekünk is valamiféle rálátásocskánk ezekre az ügymenetekre. Pofája le fog szakadni, Lasztovicza úr, de időnként mi is úgy gondoljuk a saját gyerekeinkről, hogy ők mindent megtettek, sőt, ahogyan azt ön is mondja: még túl is teljesítettek, ámde az intézmény ezért vagy azért őket vagy hátránnyal sújtotta, vagy emberi ésszel szinte elháríthatatlan akadályokat görgetett eléjük.
Amelyeket azért mégiscsak megpróbálnak a gyerekeink (a gyerekeink barátai, a gyerekeink barátainak a barátai, és így tovább) elhárítani, de valahogy, valamiért a mi tapasztalataink nem arról szólnak, hogy ugrik a dékán, mint évszázaddal ezelőtt egy kezdő hivatalszolga, és kezét-lábát törve intézi a gyerekeink (tudja, a satöbbi miatt ez egy nagyon erősen többesszám) ügyét. Hanem többnyire pont az ellenkezőjéről. Hogy órákat basztak el az életükből a Tanulmányi Hivatalban való sorbaállással, a kérelem újraírásával mert az elsőben a KÖHÁM szám helyett a TÉNYÁM számot írta, és még csak nem is vont köbgyököt a tízes alapú logaritmusából, húzzon egy új sorszámot! Hogy sokszor nem hogy a dékán színe elé, de még az óraadó tanár elé is képtelenek odajárulni, mert annyira le vannak szarva. Hogy többször hajtják el őket lesajnáló, kioktató szóval, mint ahányszor egyáltalán hajlandóak lennének végighallgatni magát a problémájukat. Ezek az én, a mi tapasztalataink. Erre fel olvasom, hogy miket meg nem tesz egy dékán egy diákért (plusz a diák barátaiért), és rögtön két súlyos kérdés merül fel bennem.
Az első: Lasztovicza úr, remélem, hogy az a szolgálatkész dékán a gyereke autóját is lemossa rendesen minden nap, nehogy már szutykos autóval kényszerüljön az a kölök romkocsmákba járni.
A második: ön szerint teljesen hétköznapi az a mai Magyarországon, hogy egy egyetemen egy dékán egy teljesen átlagos gyerekért, a gyerek felmerült problémájának a megoldásáért fillérre ugyanazt azt erőfeszítést fejti ki, mint amekkorát kifejtett az ön gyerekéért?
Tudom, az önök pofáján már olyan vastag a hegesztőköpeny, hogy a második kérdésemre bátran rá meri vágni, hogy: igen! (Szerintem az elsőre is, de arról az előbb még azt gondoltam, hogy vicc, de jobban belegondolva…) Feri is rávágta, és neki is el kellett magyarázni. És önnek is el kell.
Lasztovicza úr, nem a fiával van itt bárkinek is baja, hanem önnel, önökkel. Ön, Lasztovicza úr, és önök húzzanak már el a picsába, a dzsentritempójukkal, a kivagyiságukkal, az előjogaikkal együtt. Igen, az emberek, a választók mindig hülyék és ostobák valamelyest, de nem annyira, mint amennyire azt önök és a Feri hinni szeretné. Most még csak én fordítom önnek le a mondottakat, de szükségszerűen el fog jönni az igazság pillanata, amikor ez a „menjetek ti a picsába!” óhaj össztársadalmilag is manifesztálódni fog, és én még csak arra sem fogadok nagyon sok pénzbe, hogy ez a szavazófülkében fog elhangzani. Nekem speciel fokozatosan egyre komolyabb igényem támad arra, hogy önöket a népharag szurokba-tollba forgatva (bad omen: Tar and Feather, Lasztovicza úr, azaz: TF!) verje ki a városból, de egyenesen az országból. Pont úgy, ahogyan az amerikai filmekben a nagypofájú esőcsinálókat, akik önökhöz hasonlóan ígértek bőséget hozó zivatarokat, előre eldőzsölték az esőcsinálás ellenértékét, éltek királymód hetekig a szerencsétlen aszálytól senyvedők nyakán, a végén egyre gőgösebb kiskirályként, akik – pont úgy, ahogyan önök – a végére ők maguk is tényleg elhitték, hogy mindenhatóak, bármit megtehetnek. Lasztovicza úr, tanácsolom, hogy húzzanak már el önök még időben a picsába, mert helyenként már melegítik a szurkot és hasítják fel a párnacihát. Jobb lenne így mindenkinek, higgyen nekem.
Ha nekem nem hisz, kérdezze meg a Ferit.