My Funny Valentine 1959. Torino. A trombitavirtuóz Chet Baker és a zongorista Romano Mussolini (Benito Mussolini fia). Igen, az egyikük heroinista volt, nagyon, a másik fasiszta, kicsit. Melyik, melyik ? Nem érdekes. A My Funny Valentine az érdekes.
Képzeljünk el egy világot, ahol Orbán Viktor a félhomályban ül, leteszi a maradék whisky-jét a zongorára és elkezd egy lassú bluest. És ahhoz kellene viszonyulnunk. Mert máshoz nem akarnánk viszonyulni. Mert a többi nem érdekes. Magunk is leülnénk a félhomályban a zongorához, és lassú bluest játszanánk ahelyett, hogy blogokat olvasnánk. Igen, esetleg egy egészen komoly dupla whisky egészen csekély maradékát tennénk a zongorára (nem bátorítjuk az Olvasót arra, hogy zongorára tegyen poharat, ez csak egy költői kép), de valamit valamiért.
Furcsa világ lenne, de nem biztos, hogy sokkal rosszabb mint amiben most élünk.
