Tizenhárom-négy éves lehettem, amikor átballagtam a szomszédban lakó 20 év körüli unokabátyámhoz, ahol érdekesen rekedt hangon énekelt, idegen nyelvű, furcsa dalt hallottam meg a szalagos magnó hangszórójából.
'Mi ez?' - kérdeztem.
'Valami kridensz' - hangzott a válasz. Ennyiben maradtunk, és elkezdődött máig tartó kapcsolatom a rockzenével.
Egy év múlva gimibe mentem, ahol néhány hasonszőrű cimborára találtam, akiket hasonló zenék érdekeltek, és egy idő után az is kiderült, hogy kik és mit énekeltek azon a napon: Run through the jungle (https://www.youtube.com/watch?
Ekkortájt már komoly vadászatokat folytattunk a számunkra új hangzású dalok után: a SZER, Radio Novi Sad, Radio Luxemburg hármasra tapadt a fülünk, Komjáthy Györgyöt hallgattunk, jegyzeteltünk minden infót, amihez hozzájutottunk, ráadásul volt egy remek forrásunk is, akitől olcsón jutottunk az új szerzeményekhez, amelyeket aztán szalagról szalagra másoltunk egymásnak.
Gyűltek a dalok, de számomra nagyon sokáig a CCR volt az egyik etalon. A San Francisco környékére származó John és Tom Fogerty, Stuart Cook és Doug Clifford addigra ugyan abbahagyta a közös zenélést, de hozzánk minden (jó esetben) évekkel később érkezett.
A máig talán legtöbbet játszott daluk, a Suzie Q (https://www.youtube.com/watch?
Ezeket a felvételeket még két lemez követte, amelyek már kisebb sikereket hoztak (habár ezeken is volt még egy Have you ever seen the rain vagy egy Sweet Hitch-hiker), majd az együttes szakmai és személyi problémák miatt megszűnt. John Fogerty szólóénekesként folytatta tovább, a zenekarhoz képest kevesebb sikerrel; Clifford és Cook is próbálkoztak még: 1995-ben a Creedence Clearwater Revisited létrehozása azonban gyakorlatilag visszhang nélkül maradt. Tom, aki az utolsó lemezen már nem szerepelt, 1990-ben meghalt.
A zenekar azonban nem csak az én emlékeimben (és mai napjaimban) él: több zenei fórum (Rolling Stone, VH1) a 100 legjobb előadó közé sorolta őket, az imdb.com szerint (eddig) több mint 100 filmben (sorozatepizódban) hangzott el tőlük egy vagy több dal. Főképpen a vietnami háborúról szóló darabok egyik kedvenc háttérzenéje volt, de pl. a Derrickben, a Dexterben, a Sopranosban is felcsendült egy-egy CCR dal (http://www.imdb.com/name/
Apropó, Vietnam: több dalukat is összefüggésbe hozták a háború elleni tiltakozással, és habár Frisco környékéről származtak (lásd még: hippikorszak, make love not war, stb.), a tények nem feltétlenül igazolják ezt a teóriát. Például a fent említett Run through the jungle-ről John Fogerty ezt mondta: "It is about America and the extreme usage of guns whether they are registered or not"; a Who'll stop the rain sem egy protest dal, hanem a Woodstock fesztivál alatti hatalmas zuhé ihlette, amikor a CCR ronggyá ázott a színpadon; a Fortunate son pedig Dwight Eisenhower egykori elnök unokájára utal, aki egy másik elnök: Richard Nixon lányát vette feleségül. Ettől függetlenül még persze remekül illenek ezekbe a filmekbe (is), talán leginkább azért, mert a zenekar a dél-kelet-ázsiai háború idején volt a legnépszerűbb.
Aki csemegézni óhajt a felvételek között, itt talál egy remek összeállítást:
https://www.youtube.com/watch?
A fenti röpke tisztelgés apropóját kamaszkorom számomra legnagyobb hatású zenekara előtt az adta, hogy Cosmo április 24-én, Stu Cook pedig 25-én ünnepli 67. születésnapját. Innen is köszönöm nekik a zenei iránytűt, amit tőlük kaptam.
Kezdetben pedig vala a Creedence Clearwater Revival
2012.04.25. 09:00 | kakasos nyalóka | 19 komment
Címkék: zene
Ajánlott bejegyzések:
