Július hetedikén délután munkaszüneti nap lesz, tessék egy kis sétát tenni. Megmondom azt is, hogy merre. Városliget – Andrássy út – Alkotmány utca. Igen, ez a Meleg Méltóság Menet tervezett időpontja és útvonala, és pillanatnyilag ugyan az a hivatalos álláspont, hogy nem lehet megtartani, de ez tippem szerint hamarosan változni fog, és ha mégsem, akkor már úgysem az lesz a legnagyobb problémánk, hogy nem sétálhatunk egy jót júliusban.
Nehezebb arról beszélni, hogy miért is kéne sétálni. Tényleg, miért is? Kicsit feszélyezni szokott ez a „kéne”, mert úgy gondolom, hogy ilyen kategorikus elvárásokat megfogalmazni nem túl tisztességes, valamint vitára is kevésbé alkalmas egy ilyen, agitpropra hajazó felütés, ezért inkább megpróbálom elmondani, hogy én miért leszek ott.
Leginkább azért, mert nem könnyen tudnék azonosulni azzal a döntésemmel, hogy nem megyek el. Holott ez lenne a racionális döntés, hiszen egy csomó minden egyéb rendezvényre sem megyek el. Nem vonulok a körmeneten, mert nem vagyok katolikus és nem is érdekel az egész. Kihagyom a karneválokat, az augusztus huszadikai tömegrendezvényeket, mert nem szeretem a tömeget, a zajt, a cécót, amivel az ilyesmik járnak. És még hosszan tudnám sorolni, hogy milyen sétákra, vonulásokra, szimbolikus és kevésbé szimbolikus, tömegeket megmozgató eseményekre nem megyek el, teljesen nyugodt lelkiismerettel. Én örülnék a legjobban annak, ha a Meleg Méltóság Menet (a továbbiakban: egy kis séta) is ilyen lenne, amire úgyszintén teljes morális nyugalommal legyinthetnék, hogy nem érdekel, nem megyek el. Nem vagyok érintett (értéksemleges közlés, ez van, ennyi), és ha őszintén magamba nézek még csak azt sem állíthatom, hogy szimpatizálnék az érintettekkel. Erre úgy különösebben okom sincs, ugyanúgy, ahogyan arra sincs semmiféle okom, hogy ellenszenvvel viseltessek irántuk. Miért is lenne? Van egy darab csoportképző ismérvük, jelesül az, hogy ők a párválasztás során egy sajátosabb preferenciát követnek, és? Következik valami ebből? Szerintem nem. Ugyanolyan semlegesen viszonyulok tehát a melegekhez, mint ahogyan azon férfitársaim csoportját sem tudom csoportként kezelni és hozzájuk viszonyulni, akik a szőke, nagykeblű nőket részesítik előnyben. Vagy a barna, kismellűeket. Vagy. Ezek számomra eléggé indifferens csoportképző ismérvek, nehezen tudom magamról elképzelni azt, hogy egyik csoportba tartozó férfitársamnak a nyakába borulnék, mi, kismellűbarnakedvelők tartsunk össze, és tiporjuk el a nagymellűszőkekedvelőket!
Viszont van itt ez a másik probléma, amiért mégsem tehetem meg, hogy egészen egyszerűen nem törődök az eseménnyel. A kis sétával.
Sajnos egy olyan országban élünk, ahol nagyon sok ember nagyon nem úgy gondolkodik, ahogyan a világ általam boldogabbnak látott részében gondolkodnak. Hosszan lehetne sorolni az okait annak, amiért ez így alakult, és talán kéne is, de most elégedjünk meg azzal, hogy ez van. Ebben az országban egy csomó ember fél, retteg, bizonytalan. Az ilyen emberek pedig tipikusan ellenségesen viseltetnek mindennel, ami számukra újszerű, szokatlan, vagy csak szimplán nem egyezik meg mindenben a saját normáikkal. Szigorú, zárt társadalmat szeretnének, ahol lehetőleg a büntetőjog és a kőkeményen fellépő hatóság akadályoz meg bármilyen olyan jelenséget, amelyik a számukra a legcsekélyebb mértékben is nemtetsző. Úgy nagyjából a liberális demokráciát tagadják, ami nekem, az összes nyűge-baja ellenére is tetszik. Jobban tetszik, mint az, amit a hazai bármelyik manifeszt jobboldali erő ajánlani tud. Jobban tetszik, mint bármi, amit eddig megismertem.
A kis séta ellen fenekedők pedig pont ezt az általam kedvelt és fontos értéknek tartott liberális demokráciát bántják, és ha számomra tényleg fontos ez az érték, akkor vagy ott kell lennem, vagy be kell fognom a pofám és kussolnom, amikor bántják.
A liberális demokrácia egyik fontos alapértéke, hogy a többség nem söpörhet le mindent, nem akadályozhat meg bármit csupán azért, mert neki 50%+1 szavazata van. Bizonyos dolgokat még akkor sem, ha történetesen valamilyen katasztrófa folytán kétharmados az a többség. Egyik ilyen dolog a meglévő szabályaink folyamatos újratárgyalása. Ennek az egyik eleme a vélemény kinyilvánítása, és a Meleg Méltóság Menet számomra leginkább annak tekinthető. A melegek ugyanis szeretnék elérni, hogy azok a jogok, és az a szabadság, amelyek egy liberális demokráciában mindenkit megilletnek járjon nekik is. Tehát legyek jól megértve: a liberális demokrácia kereteit elfogadva, annak egy-két, nem is annyira lényeges részelemét szeretnék újratárgyalni, kvázi tágítani egy kicsit azokon a bizonyos kereteken. Ezt azért fontos hangsúlyozni, mert ezzel kilőhető egy hülye analógia, az, hogy akkor meg a gárdáért miért nem sírok hasonlóan krokodilkönnyeket? Azért, mert ők deklaráltan nem újratárgyalni akarják a liberális demokrácia kereteit, hanem meg akarják szüntetni azt. El akarják törölni a Föld színéről. Deklaráltan. Én úgy gondolom, hogy jó dolog az, ha ők ezt a vágyukat elmondhatják, akár vonuljanak is fel érte, mert ez még belefér a liberális demokráciába, de az már nem, hogy hagyjuk is, sőt, még támogassuk is abban, hogy ezt a megszüntetési tervüket valóra is válthassák. Ahogyan az Egyesült Államok alkotmányáról el merték mondani okos emberek, hogy az nem egy öngyilkos egyezmény ugyanúgy el lehet a liberális demokráciáról is mondani, hogy az sem a szuicid késztetésű polgárok kedvenc berendezkedése.
A liberális demokrácia farkasai pedig nem csak beszélnek, nem csak a szólás szabadságával élnek, amit számukra amúgy pont a liberális demokrácia garantál, hanem sajnos tettleg is tennének azért a bizonyos totális eltörlésért.
Az a nagyon szomorú, hogy ezt sajnos rengeteg polgártársunk vagy cinikus egyetértéssel, vagy rezignált beletörődéssel szemléli. Nem gondol bele, hogy egy jól működő, az életről és az élet szeretetéről szóló társadalomban szinte bárkiből lehet kisebbség, hiszen ahogyan a nemi orientáció, ugyanúgy bármilyen hasonlóan lényegtelen szempont is lehet csoportképző ismérv. Ha (ne adj Isten) megsérül, akkor roki lesz. Ha megöregszik, nyugger. Ha elveszíti a munkáját, akkor ingyenélő potyautas. Ha arra jutna, hogy nem a bevett etanolalapú tudatmódosítókkal élne, hanem mondjuk a THC jött be neki jobban, akkor drogos bűnöző. És akkor ugye nem beszéltünk az ad hoc csoportokról, akiket a pillanatnyi politikai szeszély tesz meg páriává. Vagy egészen egyszerűen csak az, hogy ők azok, akik szeretnék a liberális demokrácia kereteit elfogadva annak valamely részét újratárgyalni. Esetleg ragaszkodnának ahhoz, hogy a kimondott, leírt szabályok komolyan is vétessenek. Kedveled a Millát? Deviáns vagy!
Ezt a cinikus egyetértést, de leginkább a rezignált beletörődést csak úgy gondolom meghaladhatónak, ha azok, akik tényleg fontosnak vélik a liberális demokráciát és annak azt az értékét, hogy a benne élők a véleményüket bármikor kedvükre kifejezhessék (ofkorz, betartva a jogállami korlátokat, de hát ez annyira alap, hogy leírni is szinte fölösleges) nem hagyják, hogy ezt a jogot, ennek a jognak a gyakorlását a liberális demokrácia pusztítói ellehetetlenítsék. Ha a júliusi kis séta ugyanolyanra sikeredik, mint a múlt évben, hogy egy szinte hermetikusan elzárt „kifutón” végigtrappolt egy-kétezer ember, majd mintegy lopva elsunnyogtak, mert két-háromszáz furcsa egzisztencia visszaélt azzal, hogy köztük bőven volt jópár mindenre kapható gazember, aki gátlástalanul ordít, verekszik és egyéb aljasságok, akkor a liberális demokrácia ellenfelei nyernek. Ha sikerülne kicsábítani néhány tízezer embert a kis sétára, akkor ugyanaz lenne, mint a Milla márciusi rendezvényén: a két-háromszáz furcsa egzisztencia rázná a rácsát, de immáron belülről, és a tömeg válogatott érzésekkel szemlélné őket, lenne, aki visszaszólna nekik, de a többség mégiscsak inkább sóhajtva, fejet enyhén megcsóválva továbbmenne, ilyen is van, ne nagyon törődjünk velük, belefér. És ez lenne az igazi nyereség, mert sokan a rezignáltak közül láthatnák, hogy van, aki szerint mégiscsak lenne értelme, vannak, akik olyankor is megpróbálják, amikor szinte biztosak abban, hogy alig van esélyük, amitől aztán talán egy icipici változásnak indulnának az attitűdök, hiszen ha látom, hogy több tízezer ember gondolja úgy, ahogyan én gondolom, akkor az bizony meg tud erősíteni engem az én igazamban.
Egy kis séta, egy óra gyaloglás. Én ott leszek, nem azért, mert érintett lennék, hanem önzésből, amit úgy is hívhatunk, hogy: szolidaritás. Ott leszek, mert meg akarnak akadályozni valakiket abban, hogy az ügyükért sétálhassanak. Ott leszek, mert arra számítok, hogy ha egy másik ügyben, ami már engem is érint én is sétálni szeretnék és a rendszer jó szokásához híven engem is akadályozni szeretne ebben, akkor arra a sétára eljönnek azok is, akikkel én most szolidaritásból együtt fogok sétálni. Egy kis séta: a sétáért. Mert sétálni jobb, mint masírozni, de ahol nincs séta, ott előbb-utóbb masírozás lesz.
Ha ezt meglátják és átgondolják: eredményes lehet a júliusi séta.
Figyelmeztetés:
Előre szólok, hogy sértődés ne essék: lehet hozzászólni, lehet vitázni, de könyörtelenül moderálni fogok. Aki vitázni szeretne, az vegye figyelembe, hogy a vita kontextusa a liberális demokrácia, tehát aki ellenvéleményt szeretne megfogalmazni, azt olyan érvekkel tegye, amely érvek az említett kontextuson belül is megállnak. Aki magát a kontextust tagadja, aki a szétverés, a lőjük le és egyéb olyan marhaságok beírásával strapálná magát, ami nem fér bele a liberális demokrácia értékrendszerébe, az ne fáradjon, mert úgyis törlöm. A szólásszabadság jegyében lehetőséget biztosítok azoknak, akiknek a hozzászólását törlöm arra, hogy a véleményét elmondja: blog.hu. Pár kattintás, és már mondhatja is, mi is így kezdtük, nem nehéz, ráadásul aki elakad, annak szívesen segítek, csak szóljon. Köszönöm a megértést.
