Trebitsch emlékére
A miniszterelnök beszélt ma. Mondják, Abraham Lincolnt emlegette meg a Wayne Gretzkyt. Viszonyulnom kellene ahhoz, amit a miniszterelnök mondott.
Azt írja egy jobboldali hetilap főszerkesztője, hogy leverték a globális világban feloldódott értelmiség puccsát. A 4k! vagy mi nem vesz részt az Ellenzéki Kerekasztalban. Gyurcsány szerint. Hoffmann Rózsa szerint. A Milla szerint. Blogbejegyzések szerint. A Facebookon terjed. Az Index is megírta. Elveszik, bezárják, nem veszik el, de el kellene, nem zárják be, de be kellene. Viszonyulnom kell. Viszonyulnod kell, két viszonyul utazik a vonaton.
Ha körülbelül tízezernél kevesebb a majdnem százezer, akkor hányszor többtízezer a félmillió. Több a vombat mint az opposzum, írja a nyílt levél. Szanyi kapitány, Nyakó őrnagy, Szijjártó ezredes, Selmeczi tábornokasszony. Haza és Mandiner. Viszonyuljunk lábkörzéssel és térdhajlítással. Egy-kettő-három és elég.
Trebi, mi valamikor megértettük egymást. Írogattunk mindenfélét, figyeltünk egymásra, megpróbáltuk megérteni egymást. Passzolgattunk, mondta D. Ugyanabban a Magyarországban éltünk, ha nem is ugyanazon az oldalon, de ez még nem volt annyira fontos, még meg tudtunk inni egy sört a belga sörözőben, és persze éltünk. Én még élek egy ideig, te már nem élsz. Ehhez tudok viszonyulni. A nem éléshez.
Elolvastam pár régi mondatunkat. Egészen jó mondatok voltak. A mondatainkban volt valami közös: ha nem is mindig a tartalmukban, de az irányukban feltétlenül. Kerestünk valami minimumot, pragmatikus minimumot — ha jól emlékszem ez volt a neve: pragmatikus minimum. Nem konzervatív, nem liberális, hanem pragmatikus.
Aztán elfogytak a mondatok. 2002 táján. Már nem emlékszem az utolsó sörözésre, az utolsó, késő éjjelig tartó beszélgetésre a kocsidban.
Nem emlékszem, hogy került Magyarország a súlytalanság állapotába. Francis Fukuyama magyar blogkommenteket olvas, és nem érti, mi ütött ezekbe az emberekbe, miért viselkednek úgy, mintha teljesen elment volna az eszük.
Miért viselkedünk úgy, mintha teljesen elment volna az eszünk. Már nem passzolgatunk, csak viszonyulunk. A passzolgatás jó. A passzolgatást ugyanis nem lehet megnyerni. Az egy kooperatív játszma. Mi már a krumplipürét, a szemétlevitelt és az őszi alkonyt is meg akarjuk nyerni. Pontértéke van mindennek, ha a luxemburgi külügyminiszter bírál, ha a litván futballszövetség elnöke támogat, ha túl hideg van, ha túl meleg van, ha túl langyos.
Itt már minden polgárháború, Orgovány, puccskísérlet. Árnyalatok nincsenek. Az árnyalat rossz. A dolog legyen pink vagy bézs. A Pinkek és a Bézsek. Ez egészen biztosan be fog vonulni a történelemkönyvekbe, és visz magával egy kis sósburgot párkáppal. Erről Marx is írt volna valamit. A Groucho.
A súlytalanság állapotában vagyunk. Te úgy léptél ki, hogy meghaltál, én úgy próbálok kilépni, hogy távolodom. A te módszered a biztosabb, Trebitsch.
