Káromkodós posztnak indult, de aludtam rá egyet. Viszont a téma olyan, hogy pár lófasz nélkül ezt megúszni még alapjáraton sem lehet. A jónevű Főpolgármesteri Hivatal tollat ragadott és levelet írt a Magyar Narancsnak. Idemásolom, tegyünk egy próbát, ha a kedves olvasó el bírja olvasni úgy, hogy egyetlen bazdmeg sem kívánkozik ki belőle, akkor a hiba mégiscsak bennem lehet.
A Fővárosi Városháza sajnálattal észleli, hogy politikai hetilapjuk egyes írásai kifejezetten Budapest érdekei ellen dolgoznak.
A BKV valós helyzetét, a bajok eredőjét mélyen eltitkolva próbált legutóbb is ellentétet gerjeszteni, erősíteni – a miniszterelnök és a főpolgármester között légből kapott zsarolást emlegetve –, már-már rágalmazó módon (kiemelés tőlem, maroz). Ilyen módon egy olyan húszéves, krónikus probléma, mint a BKV-é, nem kezelhető.
A főváros hosszú távú megoldásra törekszik a kormánnyal – és elsősorban a miniszterelnökkel –, éppenséggel együttműködést keresve.
Aki hamis képet festve, a megoldást akadályozva, gonzó újságírási technikával interpretálja a BKV-problémát, az egyértelműen Budapest ellen küzd.Főpolgármesteri Hivatal
A levél alatt ott a dátum is: 2012. január 19.
Állok, és csak bámulok ki a fejemből. Feltalálták volna az időgépet, és én most valójában Moszkvában vagyok, 1933-ban? A városi szovjet dorgálja az újságírókat, hogy elvtársak, aki nem mellette, az ellene? Budapest érdekei ellen dolgozik egy hetilap? Egyértelműen Budapest ellen küzd?? Gonzó??? Eszem megáll. Már-már rágalmazó módon, tehát értsen belőle mindenki, még egy picit csúszunk lefelé a megbolondulás lejtőjén és indulnak is a feljelentések? No, de legalább tudjuk, hogy a BKV-t azért nem lehet tisztességesen működtetni, Budapest érdekei azért sérülnek, mert egy hetilap le meri írni azt, hogy a BKV mintha eszközül lenne itten használva némi nem túl elegánsnak tűnő politikai-hatalmi játszmában. A Tanács tehát megírta a maga dörgedelmét, ismétlem, nem 1933-ban, nem Moszkvában, hanem Budapesten és 2012. január 19-én.
Majd a nagy „kikéremmagamnak” után, január 30-án kezdetét veszi egy olyan komédia, ami még a haladó kremlinológusokat is legalábbis némi spekulációra készteti. Öt fővárosi jóelvtárs benyújt a kormánynak egy olyan javaslatot, amelyikben lehetőségként azt a bizonyos tízezer forintos budapesti útdíj bevezetését is belefoglalja. Erről a javaslatról aztán írni mernek azok a kurva gonzók, hogy száradna le a bőr a pofájukról, dolgozik Budapest érdeke ellen a sok mocsadék firkász. Majd a cikk megjelenése után kezdetét veszi a bohózat. A főkomisszár reflexből tagadja, a csinovnyikok úgy tesznek, mint akik ott se voltak, majd miután rájönnek, hogy egy látható dokumentumon egy látható aláírást hároméves kor fölött már vicceske masszív tagadással próbálni nemlétezővé tenni beindul a maszatolás. Hogy nem Tarlós, hanem Rogán. Pistike nem is akarta, hanem Tónika írta bele, suttyomban. Ja, és azért, hogy Pistikét rosszabb színben tüntesse fel a Szimba csoport szemében. Hogy erre Tónika mit válaszolt, ahhoz hogyan kapcsolódott Dávidka maszatolása, miket hazudozott jobbra-balra a melyik hivatal, rekonstruálja már a tököm. A vége tetszett, de az nagyon. Az valami olyasmiről szólt, hogy valóban, oda lett írva ez az útdíj is, mint számbavehető lehetőség, de kikérjük magunknak, mi ezt egy percig nem gondoltuk komolyan, sőt, Tarlós még mintha valami olyas szerepbe keményedett volna bele a végén, hogy ő bizony meg fogja védeni a zembereket minden ilyen sarctól.
És ők gonzóznak! Szemmel láthatóan semmi ötletük sincs arra, hogy mit is kéne, mit is lehetne, szintén szemmel látható, ahogyan az energiáik zöme a kibaszott pitiáner hatalmi torzsalkodásra megy el, látjuk, hogy amit ők beterjesztenek, mint javaslatot a nyilvánosságra kerülés után ők maguk minősítik átgondolatlan faszságnak, a BKV pedig szolidan rohad szét, megy csődbe, és a tekintetes Főpolgármesteri Hivatalnak mi a legnagyobb gondja? Hogy levélben gonzózzon le egy hetilapot.
A másik pedig a MALÉV. Berényi János is rájött, hogy a csődért leginkább a firkászok tehetőek felelőssé. „Célba értek az üzenetek önökön keresztül”, mondta csütörtökön. Nyilván, itt is a mocsadék gonzók a hibásak, mi a bánatért írják meg azt, ami egy napon belül a legóvatosabb spekulációk szerint is be fog következni. Berényi szerint vajon mi a rossebet kellett volna írjanak a lapok? Hogy a MALÉV míg a világ, soha csődbe nem mehet? És ha pénteken mégis csődbe megy, akkor az újságolvasók milyen pofával fordultak volna kedvenc lapjukhoz? Nabasszátok, még egy ennyire fajsúlyos eseményről sem vagytok képesek némi előzetest adni?
Vagy hogy gondolta Berényi? Hogy gondolja a másik jónevű, a Főpolgármesteri Hivatal? Az újságok írjanak csupa pozitív dologról, például arról, hogy ideje elkezdeni a metszési munkákat, a muskátlihajtatást? Pozitív hangvételű termelési riportot várnak a Nemzeti Portakoca-fröccsöntő Üzem „Ócsa a mi új Hazánk!” brigádjáról?
De legalább megérkeztünk. Rohad, megy csődbe minden, egy csomó semmihez sem értő fasz ül fölöttünk és teljesen nyilvánvalóan fogalma sincs arról, hogy mit kéne tenni, mit lehetne tenni, de ezt még ő maga se bírja felismerni, mert ideje nincs rá, ugyanis minden energiáját és idejét felemészti a törzsön belüli torzsalkodás, a hatalompolitika, a dedós intrikálások, a taposás annak érdekében, hogy ki kerüljön picit is közelebb az óvónéni olyannyira áhított kegyéhez. És ugye kell valaki, aki mindezért hibáztatható. Az újságíró, a mocsadék gonzó, ő. A zemberek ellensége.
Rögtön itt van ez a kurva hideg is: tíz fokkal melegebb lehetne, ha a rohadék gonzók nem írják meg, hogy szibériai córesz közeleg.
