Néztem én is, mint mindenki más, kellően megdöbbenve a múlt évi londoni száz százalékos leárazást. El se merem gondolni, hogy mi hisztéria lett volna itthon egy ilyenből, minimum súlyos tömegek követelték volna az azonnali, statáriális sortüzeket. Szerencsére az angolok kicsit régebb óta nyírják és locsolják a saját demokráciájukat, így nem csoda, ha üdébb, zöldebb, mint a miénk. Ennek a lázongásnak is a szükséges azonnali tűzoltás után nekiláttak kideríteni az okait. Igen, elhiszem, hogy ez döbbenetesen hangzik a magyar fül számára, de van ilyen is, lehet így is. Prosztó, ortodox módon elkezdeni sok-sok aprómunkával felfejteni az ok-okozati láncolatok kusza és nem mindig egyértelműen átlátható szálait.
Meggyőződésem, hogy a szálakat kibogozni többnyire bölcsebb dolog, mint a csomót elvágni. Pláne, ha idő is akad a bogozásra. Nagy Sándor mit adott nekünk? Ő átvágta, nagyjából ennyi, amit tudunk róla, plusz ugye azt, amit a korabeli uralkodók szinte mindegyikéről, hogy ha módja volt rá, akkor intenzíven gyilkolászott. Püthagorasz inkább a kicsomózást preferálta, a Pitagorasz-tételt ma is készség szinten használjuk.
Ezt a mi felsőoktatási reformunkat (haha, gúnyos kacaj) nem sokat bogozgatták. Ipse dixit, Hoffmann már fűrészelte is. Nemzeti izékonform módon: az államilag támogatott felsőoktatási helyek számát a nemzeti akármik kormánya 53 450-ről 30 000-re emelte. Nos, mivel pár napja egy másik posztomban már érintettem a témát, a kommentek alapján (és a máshol olvasott méginkább kommentek alapján) elmondhatom, hogy végső soron semmi különöset nem tett, amikor így, hasraütésre döntött. Ez nálunk nemzeti tradíció, és ismerjük be, rezonál a választópolgári elvárásokra. Nincs mit tenni, ha a választópolgár is úgy él, úgy gondolkodik, hogy neki egy ennyire bonyolult kérdésről lehet, szabad lennie faék egyszerűségű véleményének, akkor be kell látni, hogy itt valami generálisan van rettenetesen elkúrva.
Tudjuk, hogy Orbán minden tudományágat, ami nem foci kellő alapossággal lenéz és megvet. Ezek szerint pár év alatt fel tudta erősíteni ezt a tudományellenes, de mondhatnám akár azt is, hogy elitellenes attitűdöt, amit jó eséllyel még a szocializmusból hoztunk magunkkal. Kár.
Így ugyanis hiába vannak nekünk jó, rossz és közepes társadalomtudósaink, hiába öltünk bele mindenféle kutatásokba milliárd forintokat és alkalomadtán emberi életek garmadáját, cseszhetjük, mert Kovács XIII. János határesetes írástudó felkap párat a bőven keringő toposzok közül, és büfé-ruhatár szakozik egy jót XY blogon, amire egy másik valaki rákezd a „lusta, semmirekellő egyetemisták” szólamra, és egy harmadik nagytudású már tercel is, hogy: túlképzés! Ne értsenek félre, nem az a bajom, hogy a polgároknak véleményük van, hanem az, hogy ennyire igénytelen véleményük. Sajnos még a haladóbb írástudóknak is. Iszonyú nehéz a kérdésről vitázni, hiszen már eleve a vita kereteit sem definiáljuk. Aki állít valamit, az vérig lesz sértve, ha megkérik, hogy ugyan, hozna már valami adatot is, amivel alátámasztaná az állítását. Á, a statisztika az mindig hazudik, mondják, és máris elővezetnek egy úgyszintén statisztikát (a szomszéd Pista ezt látta), csak éppen olyant, ahol a statisztika, mint tudományág szabályait, módszertanát szanzsén kerékbe törik. Tetszőlegesen variálják a kontextust, ha úgy hozza a szükség, akkor tágítják, ha másként, akkor szűkítik. A súlyosan ostobákról most itt nem is szólnék, az elmútnyócév már valahol a gyógyíthatatlanság kategóriája. Szóval a témáról picit is igényesebben közbeszélgetni nem lehet.
Visszakanyarodnék a címhez.
A londoni lázongás egyik oka, hogy rengeteg a tébláboló, magával mit kezdeni nem tudó fiatal, és egyes elgondolások szerint ha ehhez valamiféle relatív szegénység is társul, akkor ez egy igen brizáns elegyet tud megképezni. Belegondoltunk-e mi abba, hogy ez a drasztikus és mindenféle átmenetet nélkülöző kipicsázása a fiataloknak az iskolapadokból mit eredményezhet? Szabad-e abban hinni, hogy ezt a már idén megképződő tébláboló többletet fel fogja tudni szívni a munkaerőpiac? Azzal a képzettséggel, amijük van. Szerintem kizárt dolog. Hirtelen, szinte egyik évről a másikra meg fog jelenni egy csomó csellengő fiatal. Kiket a középfokú oktatásból hajítanak ki a tankötelezettségi kor lecsökkentése miatt, kik pedig az egyetemről szorulnak ki, és ha úgy alakul, akkor a gazdaságunk fokozatos vagy drasztikus elhasalása miatt még azok közül is gyárkapun kívülre kerülnek sokan, akiknek amúgy most még jut reszelőnyél. Ugyanilyen sorstalan fiatalok csellengenek London külvárosaiban is, de nem csak ott, a párizsi banlieue-k fiataljai sem a társadalom legkedveltebb csoportjainak tűnnek.
Miért higgyük mi azt, hogy ugyanez nálunk majd nagyon másként fog történni?
Az ellenkezőjét azért hihetnénk, mert a jelenséget társadalomtudósok elég alaposan megfigyelték, leírták, tehát mondhatni, hogy ismert az ok-okozati lánc, így még az sincs, hogy nekünk kéne bogozgatni, elég lenne utánaolvasni, vagy meghallgatni azt, akinek ez a tudománya. De nem, mert nálunk mindenki mindent tud, senki semmire nem kíváncsi. Dönteni pedig úgy kell, ahogyan azt Orbán teszi. Odaér a hídhoz, és majd csak átmegy rajta valahogyan. Ha közben összeomlik minden, a híd rászakad az alatta lévő folyón úszkáló hajókra, majd együtt egy akkora torlaszt képeznek, hogy attól meg a folyó lép ki a medréből nem számít. Az a fontos, hogy a nagy ember átment a hídon.
Mondhatjuk most, hogy de hát nem lett volna más megoldás, ki kellett vonni azt a 37 milliárdot a felsőoktatásból, de ez nincs így. Illetve csak egyetlen esetben lehet ezt vitán felüli érvnek tekinteni: akkor, ha elfogadjuk, hogy a legfőbb szempontunk az volt, hogy Orbán átmenjen a hídon. Hát, én ezt nem szívesen fogadom el. Ha engem kérdeznek, akkor én inkább mondom azt, hogy jusson több a felsőoktatásra, és a leggazdagabbakra vessük ki megint azt a magasabb adókulcsot. Vagy azt, hogy ne épüljenek közpénzből futballstadionok. Jusson egymilliárddal kevesebb Orbán fogorvosának. Lennének még ötleteim.
Látni kéne, hogy erre a rettenetesen ostoba, a dilletantizmust a harsány határozottsággal leplezni igyekvő orbáni döntésmechanizmusra tökéletesen illik Menciusz bölcsessége:
A közvetlen célok olyan eszközökkel érhetőek el, amelyek hosszú távon gondokat teremtenek.
Ha mi állandóan csak a közvetlen célokra koncentrálunk (akkor megyünk át a hídon, ha odaértünk), akkor erre hosszú távon törvényszerűen ráfaragunk. Tűnhet most penge ötletnek 37 milliárdot lefűnyírózni a felsőoktatásról, de ha öt-tíz éven belül nálunk is gangek fogják uralni a városainkat és egy fülledtebb augusztusi délutánon nálunk is hozzálátnak a gyújtogatással egybekötött akciós beszerzésekhez, akkor mibe fog ennek a problémának a kezelése fájni nekünk? Mennyire lesz majd egyszerű akkor kezdeni valamit azokkal a fiatalokkal, akik annyi év alatt sikeresen hozzászocializálódtak a tengés-lengéshez, és már akkor se ülnének vissza semmiféle iskolapadba, ha térden állva könyörgünk nekik?
Hol lesz már akkor Orbán Viktor, hogy beleverhessük az orrát a hídja romjaiba?
