Valamit egészen biztosan félreértek. Ennyire aljas még az orbánizmus sem lehet.
Olvassuk családilag a hírt:
Elfogadta a kormány a 2012. szeptember elsejétől érvényes felsőoktatási keretszámokat, erről Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár beszélt csütörtökön a kormányszóvivői tájékoztatón. […]A végső döntés szerint országosan összesen 250 közgazdász és 100 jogász képzését fizeti az állam - annak ellenére, hogy az [origo] birtokába jutott keretszámtervezet szöveges indoklásában is szerepel, hogy "a felsőoktatási intézmények és a felhasználó oldal (vagyis a munkáltatók) értékelése szerint is az ebbe a típusba tartozó képzések garantálják leginkább a végzés utáni elhelyezkedés lehetőségét."
Gyerek arca elnyúlik, apja nyugtatgatja: fiam, ez biztos csak valami kapkodás, ez nem rád, nem rátok vonatkozik, hanem majd azokra, akik 2013 őszén kezdik majd el az egyetemet. Nézd meg, itt a nyomtatott tájékoztató, 1990 forint volt, rajta két minisztérium logója is, de nézd meg a felvi.hu-t, itt is mit írnak? Hogy 2012-től meghirdetnek egy csomó, államlag finanszírozott helyet is!
Illetve hoppá, olvassuk csak el figyelmesebben!
A szakra az irányszám és a minimális létszám az önköltséges formájú párjával együtt van megadva.
Tehát az orbáni őszinteség jegyében ez akár úgy is alakulhat menet közben, hogy például az ELTE 450-es irányszáma: 450 fizetős + 0 államilag finanszírozott. De hogy ténylegesen mennyi lesz az államilag finanszírozott, az nem derül ki.
Ennyi információra alapozva kellene nekünk felelős döntést hoznunk a február 15-i határidőig!
Kezdjük akkor az elején.
Úgy gondolom, hogy társadalomban élni, államot működtetni csak olyan közösség tud, amelyiknek a tagjai nem törnek ki permanensen hisztérikus rohamokban olyankor, ha egy-egy közösségi döntés rájuk nézve hátrányos. Én minden további nélkül el tudom azt fogadni, hogy ha már végképp nincs más lehetőség, olyankor az emberekkel kell megfizettetni.
Nyilván, senki nem örül, ha az amúgy sem túl vastag szelet kenyeréből újfent lecsípnek, de hát ilyen az élet, így én minden további nélkül el tudtam volna fogadni a bokrosi tandíjat, majd a gyurcsányi, miatökömnek maszatoltat, részösszehozzávisszajárulást. Nem értettem egyet vele, de el tudtam volna fogadni. Pláne, ha emberhez méltó módon került volna bevezetésre, hagyva egy kis felkészülési időt az emberek számára. Azt a havi párezer forintos tandíjat bosszankodva bár, de kigazdálkodtuk volna. Na, ennek feküdt keresztbe az Orbán által irányított hisztéria, és én már akkor is gyanítottam, hogy lófaszt se érdekli őt valójában a felsőoktatás, hanem csak a saját kis velejéig aljas hatalmi játszmáit űzi, szokás szerint.
Továbbmegyek, még azt is el tudnám fogadni, hogy tényleg szükséges és indokolt az, hogy az állam bizonyos képzéseket ne finanszírozzon, vagy csak mértékkel. Ismét: nem értek vele egyet, de el tudom fogadni. Ismét ismét: ha tényleg szükséges és tényleg indokolt.
A legutolsó korábbi verzióhoz képest az államilag finanszírozott helyek számát négyezerrel megemelték - a stratégiai fontosságúnak tartott keretszámelosztásban a végső döntést Orbán Viktor kormányfő vonta magához -, de ez még így is jóval kevesebb a 2011-es 53 500 államilag finanszírozott helyhez képest.
Na, ez az, amit már nem tudok elfogadni. Magához vonja, és úri gusztusa szerint alakítja. Nincs szakmai vita előtte arról, hogy tényleg szükséges-e, hogy tényleg indokolt-e, hanem van a diktátor bácsi, aki magához vonja, és eldönti. Egy hónappal a felvételi beadásának a határideje előtt. Mondjuk ez még mindig méltányos tőle, hiszen eldönthette volna idén novemberben is, visszamenőleg. Még csak nem is magát a tényt tartom világra szóló aljasságnak, mert annak is lehet egy legitimációja, amit Orbán építeni látszik ebben az országban. A döntése ugyanis arról szól, hogy az elitebb szakokról, azokról, amelyekről a legnagyobb arányban és a legkönnyebben tudnak mind a mai napig a végzettek a munkaerőpiacra belépni igenis szorítsuk ki az alsóbb társadalmi osztályok kölykeit, és maradjanak meg ezek a szakmák a felső-középosztály és a politikai elit gyerekei számára.
Ha az ország választópolgárai egy köpedelem dzsentriréteget szeretnének maguk fölé, Lázárral és az Audijával, a „ha nincs vagyona, akkor szart se ér” attitűdjeivel, azzal, hogy ez a hatalmi elit bátran meri trambulinról is lehúgyozni az emberek fejét, akkor én ezzel mit kezdeni nem tudok, szomorúan tudomásul veszem, és belátom, hogy hosszú az út a jobbágy-identitástól a polgár-identitásig. Szomorúan tudomásul veszem, hogy ez a nép nem azért választ vezetőket, hogy azok bölcs irányításával a közös ügyeinket hatékonyabban vigyük. A jobbágy-lelkületű népek előszeretettel választanak maguk fölé kegyúrt, tudva tudván, hogy az hozza magával a saját kegyúri rétegét is, és ugyanez a lelkület előszeretettel lövi le, akasztja fel, jobb esetben kergeti el az általa pajzsra emelt kegyúrt, csak ugye közben mindenki szenved egy kicsit. Vagy nagyon, korfüggő. Ilyenkor, rövid kitérő után mivel a jobbágy-lelkület nem bír meglenni kegyúr nélkül, hisztérikusan elkezdi keresni a soron következő segget. És persze egyúttal az idővel hozzá rendelendő kötél fonásának is nekilát. Építjük a sorsunkat, mint magas Déva várát.
Viszont ezt az aljasságot, hogy a diktátor bácsi az utolsó pillanatokban írja át a szabályokat, már nem tudom elfogadni. A halálra ítéltnek is jár az utolsó vacsora.
Ez az ember úgy játszik sorsokkal, ráadásul gyerekek sorsával, mint Idi Amin a kedvenc aranyozott pisztolyával. Régebben írtam már arról, hogy szülőként micsoda munka, micsoda törődés munkára, tanulásra motiválni a gyerekeinket. Zavaros, nehezen érthető a világ, még mi se nagyon értjük, és ilyen fejjel kellene úgy tennünk, úgy megjelennünk a kölkeink előtt, mint akik azért mégiscsak tudnak nekik valami tanácsot adni, támaszt nyújtani az eligazodáshoz. Milyen fejjel állhatunk oda az utódaink elé most? Csemetém, ez van, lövésem sincs, hogy mi lesz, nem tudok neked tanácsot adni, mert olyan hülyék vagyunk, hogy megtűrünk magunk fölött egy ilyen felvilágosulatlan abszolutistát, aki a reggeli vizeletéből érzi meg a sorsunkat érintő problémákra adandó válaszokat, és úgy is dönt. Köszi a nincsmit, papi, majd ehhez alkalmazkodom!, mondaná a gyermek.
Ríttam én már itt erről eleget, elpanaszoltam, hogy nem rokonszenves számomra a dzsentrivilág és a kádári világ közös örökségeként újraéleszetett orbáni elitizmus. Panaszkodtam azt illetően is, hogy nálunk az ügyeletes mindenható a pöcse fittyenése szerint dönt, baszhatod a számaidat, Zoli! Írtam valahol arról is, hogy boldogabb országokban a döntéseknek szakmai alapjaik szoktak lenni, de arra az írásomra lassan már én sem emlékszem. Többen és többször leírtuk, igyekeztünk elmagyarázni, hogy az ilyen, kegyúri-diktátori stílusú országvezetésnek törvényszerűen és szükségszerűen hosszabb vagy rövidebb időn belül csúnya vége szokott lenni. A mechanizmust próbáltuk magyarázni, hogy miért. Például azt is leírtuk, leírtam, franc se emlékszik már, hogy a minden kontrollt kikapcsoló döntéshozatali mechanizmus azért nem jó, mert így soha nem lehet rossz döntést hozni, minden egyes döntés jó, és ha annak a hatására falnak mennénk fejjel, akkor az csak annyit jelent, hogy egy újabb akadályhoz értünk és megint meg kell hoznunk a soron következő, úgyszintén jó döntésünket. Példák tucatjai mutatják, hogy nem a fal szokik elkopni, hanem a fej. Csak hát ugye az van, hogy nem mindenki kedveli az ilyen döntéshozatali mechanizmust, valamint nem mindenkinek van olyan kevlárral bevont ütésálló feje, mint Orbánnak. Hála a diktátor bácsinknak, ma már mi sem tudunk felelős döntést hozni, hiszen ahhoz hiányzik a kiszámítható környezet. Ha egy hónappal a felvételi eljárás lezárulta előtt nem tudni, hogy mi merre, arra sajnos csak orbáni minőségű döntést lehet alapozni. És ha rosszul döntünk, ha fejjel megyünk a falnak ki lesz érte a felelős? Orbán? Lószart, mama. Én, a polgár.
Az orbánizmus úgy fog megbukni, hogy idővel minden egyes polgárával önjáró módon szétvereti a saját fejét. No, akkor tessék majd megnézni Orbánt, tessék majd figyelemmel lenni arra, hogy hogyan vállalja ő a felelősséget mindezekért! Kádár még 1987-ben sem értette, nem látta be, hogy miért is rossz az, amit ő gondolt a világról. Ceausescu is az utolsó pillanatig kitartott amellett, hogy az eszme jó, a döntéseik helyesek voltak, csak ez az ostoba nép, csak az ne kúrta volna el. Szíveskedtek volna kicsit erősebben menni fejjel annak a bizonyos falnak, hiszen a döntés, hogy a falnak fejjel kell nekimenni vitán felül egy helyes döntés.
Fiam, addig húzz el innen a viharba, amíg még egyáltalán van fejed!
