Az ünnep mián. Lassan lendül bele: SZVSZ úgy a feléig nincs benne semmi borzalmas. De aztán az egy sorra eső képzavaroxáma hirtelen megnő... Régen volt ifjú koromban olvastam egyebek közt Bedő István – Peterdi Pál: A Derékmájer c. regényét is. Valahogy megragadt bennem az alábbi passzus az ólommellényben futkározó leendő focista gyötrelmeiről:
"Az ösvény eleinte szelíden kanyargott, majd hirtelen gonosz fény gyúlt szemében, és meredeken emelkedni kezdett."
Olvassátok, és majd meglátjátok, milyen is az...
Ma értetek szól a harang, a lélek harangja,
ma értetek szól a fohász egy nemzet ajakán,
ma értetek gyúl sok-sok kicsiny mécses,
ma Néktek szól az ifjúság lelkesedése,
ma Rátok emlékezünk s fájón ünnepelünk.
Ma gondolatban együtt járjuk a régi helyeket,
ma lélekben Veletek emlékezünk.
A felnövekvő lelkes ifjúság
méltón helyetekre áll.
És jön, jön az eleven áradat, kezükben apró kis gyertya ég,
mintha tenyerén tartaná égő szívét.
Könnytől csillogó ezernyi szempár,
emelt fő és hatalmas méltóság,
ez hát a Nép,
a kicsiny és mégis oly hatalmas büszke
Magyar.
