Holnap cigányozni fogok, és azt hangulatilag elő kell készíteni — úgyhogy versek!
Röstellem, de eddig egyáltalán nem ismertem Prókai Tamás költészetét: ezekre a gyöngyszemekre most bukkantam frissiben. Szokásom szerint hadd hívjam fel Nb. Figyelmeteket a nyelv és hejesírás (ez itt a sírás helye) kreatív alkalmazására! Hasonképpen egyedi a költemények "rím"képlete, amit bízvást nevezhetünk prókikus strófának (x x x x x x x x x és ennek változatai). Az olyan mű, amiben ennyi szépséget találhatunk, el kell hogy bírja az olyan hiányosságokat, mint a földrajzi nevek pontatlan ismerete és a Kárpát-medence honfoglaláskori növényföldrajzára vonatkozó bármiféle tudás totális hiánya.
Olvassátok, és meglássátok, egyet fogtok érteni velem!
Atilla
Pusztuljon Bizánc, pusztuljon Róma,
Atilla előtt a végtelen róna
Ontja hun vitézit, számosat,
Lesúlytani készül Isten Ostora!
Égiek küldték Hit védelmében,
Hadak Ura kardja jobb kezében.
Pannónia pusztáján gyűl a had,
Világ nem látott még ily hatalmat!
Megindulnak, menetelnek hosszan,
Ellenállás sehol egy városban.
Catalaumnál Aetius várja,
Roppant hadak feszülnek egymásnak.
Valaha jóbarátok voltak Ők,
De szembekerültek a harcmezőn.
Egymást ismerve győzni nem tudtak,
Hosszú gyilok után elvonultak.
Róma kapuiban Leó pápa,
Retteg Atillától, remeg lába.
Nagykirályunk nem szomjazza a vért,
Sarcot vet ki, s békében hazatért.
Nemsokra rá lakodalmat tarta,
Germán leány, Ildikó az ara.
Folyik a dínom-dánom, lakoma,
De nász közben, Ó! mily tragédia!
Nagykirályunk fulladt envérébe,
Vagy végzett vele Ildikónak mérge!
Délceg hős, de megkapta a halál,
Ily fejedelmet a hun többé nem lát!
Fektetik őt hármas koporsóba,
Helyezik azt mélyen egy folyóba.
Sírnak helye örökre elrejtve,
Vele pusztult hunoknak ereje!
Testvérharc mi halálát követte,
Hun a hunt ezerszám ölette.
Csaba népe egy részét itthagyta,
Azóta Erdőelvét vigyázza.
Várja a Nagykirály visszatértét,
S véle a népének dicsőségét.
Hadak Útján a hunok robognak,
Hamarosan új hazát foglalnak!
2007.03.12.
Magyarok Istene
Én Istenem, jó Istenem,
Segíts árva nemzeteden!
Porba hullik magyar feje,
Elapadt az anyák teje!
Szolga lett a magyar népből
Nem látszik ki az ínségből.
Mikor lesz már ennek vége?
Mikor lépünk újra Fényre?
Van még Remény?
Sok a kérdés.....
Választ reá kitől kérnék?
Szózat hallik messze Égből,
Istenünk szól, szava fénylő:
Hol a hited, délceg magyar?
Hagytalak én búval, bajjal?
Emeld fel büszke szép orcád,
Nevem zengjed, és jer hozzám.
Bármi legyen, kedves népem,
Szíveteken az én pecsétem.
Ez a pecsét egyetlen szó:
Szeretet! Mely örök, s való.
2007.
