Május 10-16 Megkezdték az FTC bérletek árusítását az 1986-87-es szezonra, a legdrágább 660 Ft.
A sportnapilap tabella-parádéval tölti ki az oldalakat kedveskedik az olvasóknak, ebből kiderül, hogy természetesen a Honvéd minden összevetésben a legjobb volt, a vidéki csapatok közül a pestiek ellen az ETO szerepelt a legjobban, míg a vidék-vidék párharcok győztese a Pécs.
A szokásos – és általam mindig várt … - játékos rangsor is megjelenik, a „Népsport osztályzatai alapján”. Ebből kiderül, hogy a kapusok között a sorrend: 1. Mező, 2. Disztl P., 3. Bodnár, a mezőnyjátékosok között pedig az első tíz helyen: Róth, Hannich, Détári, Garaba, Toma, Csepregi, Bánki, Csuhay, Pásztor, Szántó. A magyar futball erejét mutatja, hogy még az utolsó helyen is válogatott csatár, az újpesti Kiss Sándor …
Angliában a Liverpoolnak összejött a duplázás, a kupadöntőben az Evertont verte.
Belgiumban véget ért a maratoni bajnokság, a rájátszásban az Anderlecht nyerte a bajnokságot, idegenben rúgott gólokkal… A belga és a dán kapitány már türelmetlenül várta a véget, a két csapatban összesen 11 belga és 3 dán játékos készült volna már régóta VB-re. Nápolyban a valaha volt első Olaszország-Kína meccsre került sor, Rossi a kezdőben szerepelt, de nyilván semmit nem csinált, egyedül Bearzot miatt fog utazni, a közvélemény és a sajtó erősen kikezdte a négy évvel ezelőtti hőst.
Kitüntették a BEK győztes Steaua-t, a Román Szocialista Köztársaság Csillaga Érdemrend első fokozatát (a még három nyarat megérő … ) Nicolae Ceausescu adta át.
VB ! VB !! VB !!!
Komoly munka zajlik Ausztriában, a havasokban, a helyi Rapid Linz ellen 11-1 az eredmény, a gólszerzőink: Kiprich (2), Hajszán (2), Péter (2), Mészáros (2), Kozma, Kovács K., Esterházy. Pár nappal később még egy gólzápor, ezúttal Kelet-Tirol válogatottja ellen 9:0, gólszerzők: Détári (2), Garaba, Kiprich, Nagy A., Bognár, Kovács K., Hajszán, Esterházy. Mezey doktor elmondása szerint a keret továbbra is napi három edzést tart, és még 1 hétig marad.
Ehhez képest a franciák mintha lazábbra vennék: „a kapitány az eredetileg kitűzött könnyű edzésprogramját folytatja, a cél visszanyerni a frissességet, megkezdeni a magaslati akklimatizálódást…. Nem azért vagyunk itt, hogy gyilkoljuk a játékosokat.” Nem lesz ebből baj, kedves Monsieur Michel? Más kérdés, hogy alig 20 évvel később meg ezt olvastuk Esterházy Marcitól:
Első nap a hegyi panzió ablakából azt láttam, ahogy három vezetőnk síel lefelé a másfél méteres hóban, miközben mi éppen 40 fok melegbe készültünk. Az is utólag derült ki, hogy Maradonáék túlsúllyal kezdték a meccseket a mexikói vébén, mert tudták, hogy 5-6 kilót fognak fogyni abban a melegben, miközben mi a szigorú étkezési szabályok miatt szinte mínuszról kezdtünk.
Az élet alakítja a sportnapilap szerkesztését is. Már elkészítették az alapos Malofejev-portrét, amikor, bő két héttel Irapuato előtt, Malofejev „lemondott”, a helyére lépő Lobanovszkij pedig nem sokat tétovázott, kijelölte a VB-keretet, amelyben 12 (!) kijevi található…
A magyar delegáció előörse már el is utazott Mexikóba, Páncsics és Király Ferenc a helyszínen találkozik majd Östreicher Emillel, akik előkészítik a csapat érkezését.
Don Emilio
A csapatok sorra érkeznek a helyszínre, franciák, spanyolok, brazilok, az utóbbiaknak fáj a fejük Zico és Cerezo súlyos sérülése miatt, és szinte minden nap utalnak Pelé közelmúltban tett megjegyzésére, mely szerint a válogatott rendelkezésére áll, játékosként! 46 évesen!! Az ötletet „a brazil vezetésben többen támogatják”.
A francia kapitány szerint a magyarok lesznek a legnehezebb ellenfeleik, a szovjet kapitány-váltásról egyöntetű a vélemény: mindent egy lapra tettek fel.
A heti feladvány – nyugodjon békében! – kis híján szintén négyszeres VB résztvevő lett, de végül ez nem sikerült, egy váratlan sérülés miatt éppen a „hamarosan kezdődő” VB-ről maradt le. Pályafutása persze így sem akármilyen, pl. egy világbajnoki érem is belefért, ezen kívül hazájában és Európában is – a spanyol és olasz ligában – komoly csapatok sztárja volt. Kivételes rúgótechnika, mindig sportszerű hozzáállás volt rá jellemző, képességeit bizonyítja, hogy egyszer még Géczi Pistának is gólt lőtt.
A TV heti sportműsora:(Nem volt érdemi sportközvetítés a héten)
Már csak két hét maradt Mexikóig... Visszafojtott lélegzettel vártuk a nagy napot.