1958. november 2-án az FTC-Diósgyőr meccsen két reményteljes ifjú először léphetett az NB I. színpadára a Népstadionban. Albert Flórián és Solymosi Ernő.
Solymosi Pixi akkor már hatodik éve focizott a miskolci ifiknél, csak idő kérdése volt, hogy kipróbálják a nagyok között is. 1961-ig volt az avasiak kedvence, aztán a csapat kiesett, a diósgyőri legendák szerint az utolsó ottani meccsén Ernő azért még rúgott 3 gólt a teljes csatársor helyett.
Lelkes ember volt, sajátos stílusban játszott, jobbfedezetként hajtotta a csapattársakat, szerelte az ellenfél támadóit, közben ijesztő erejű távoli lövésekkel, 11-esekkel és szabadrúgásokkal keserítette a kapusok életét.
A klubszint felett is hamar felfigyeltek rá.
59-ben az ifiválogatott tagja lett, rá egy évre bekerült a Rómában 3. helyig jutó olimpiai csapatba.
1960 őszén a lengyelek ellen pedig bemutatkozhatott Baróti Lajos nagyválogatottjában is, ahol öt évig igencsak stabil tagnak számított.
38 válogatottságából 36 a hatvanas évtized első felére esik.
Amikor a Diósgyőr kiesett, Pixi az Újpesti Dózsába igazolt. A Fradiba szeretett volna menni, de ezt nem engedélyezték fentről, pedig, ha sikerül, az akkor fénykorát élő Szűcs Lajossal párban a világ minden fedezetét tönkrefutották és tönkreütközték volna.
A korabeli, évtized eleji Dózsa általában befért az első 5-6 közé, de az Albert Flóri, Varga Zoli-féle Fradi, a Mészöly és Farkas vezényelte Vasas, a BEK-ben a legjobb négyig jutó Győri ETO Palotai Károllyal még túl nagy falatok voltak a liláknak. Ezzel az idehaza nem is annyira erős „korai” Újpesttel jutott el Pixi 62-ben a KEK legjobb négy csapata közé, a máltai, a holland és a skót kupagyőztes legyőzésével.
A máltaiakat 10-2-re verték, Göröcs és Pixi rúgtak 4-4 gólt, előbbitől még csak-csak érthető, ő azért inkább támadó volt:-)
A döntőbe jutásért kaptak ki a Fiorentinától.
1962 amúgy is jó éve volt Ernőnek, a chilei VB összes meccsén ő volt a jobbfedezet, részese volt az angolok ellen 2:1-re végződő győztes meccsnek, gólt rúgott a 6:1-es magyar-bulgáron, elbírt a rohamozó argentin csatárokkal a gól nélküli döntetlennel záródó harmadik csoportmérkőzésen.
Grosics – Mátrai, Mészöly, Sárosi - Solymosi, Sipos, - Sándor, Rákosi, Albert, Tichy, Fenyvesi - ez a csapat győzte le az angolokat.
Pontosan ugyanez a csapat vesztett bírói tévedés - meg nem adott gól, Tichy vasról kifelé vágódó szabadrúgása után- és Vilem Schroif, a csehszlovákok kapusának elképesztő formája miatt a négy közé jutásért.
A döntőbe jutásért Jugoszlávia lett volna az ellenfél, ők akkor már szép hosszú ideje nyeretlenek voltak ellenünk. Mi voltunk nekik a mumus. A többit képzeljük hozzá.
Abban az évben, 62-ben Solymosi az Aranylabda-szavazáson holtversenyes 20. volt Európában, Alberttel holtversenyben…..
'64-ben Baróti válogatottja bejutott az EB négyes döntőjébe és ott 3. lett, pedig „csak” a spanyolokat kellett volna megverni Madridban a döntőért, a 113. percig álltuk a sarat.
Solymosi a dánok elleni bronzmeccsen szállt be, a felfrissített csapatban Novák, Ihász, Farkas János, Varga Zoltán és ő voltak az új erők... Ezért a bronzéremért nagyon haragudott a korabeli magyar sportsajtó.
A válogatottban igazából utoljára még 65-ben jutott nagy meccs Pixinek, csereként jött be a Riverával, Rivával, Mazzolával, Facchettivel érkező olaszok ellen - mi nyertünk 2:1-re. (Ez legközelebb 42 év múlva sikerült - mármint nyerni az olaszok ellen, bárhol.)
A magyar válogatott a hatvanas években. Állnak, balról: dr. Botár Zoltán orvos, Baróti Lajos szövetségi kapitány, Tichy, Sipos, Géczi, Gelei. Mészöly, Mátrai, Solymosi, Szepesi, Ihász, Illovszky Rudolf edző. Guggolnak: Göröcs, Farkas, Bene, Rákosi, Fenyvesi dr., Mathesz
További karrierje már a Dózsához kötődött inkább, Baróti Lajos keze alatt elképesztő támadó csapat született a 60-as évek végére a Megyeri úton.
Szentmihályi - Káposzta, Solymosi, Bánkuti - Dunai III,.Noskó - Fazekas, Göröcs, Bene, Dunai II, Zámbó, a cserepadon a régiek közül Sóvári, Kuharszki, a leendő menők közül Juhász Péter, Tóth András, Nagy László.
1968-ban 102 rúgott góllal ezüstérem a nagy Fradi mögött, 69/70/71-ben aztán gyors egymásutánban 3 bajnokság Lajos bácsival.
1969-ben VVK-döntő, négy forduló után, az áldozatok között a görög Arisz (11-2-vel), a lengyel Legia Warszawa, a török Göztepe és a Leeds United. A döntőben vesztettek a Newcastle United ellen.
Pixi ekkortájt már söprögetett, ami nem volt teljesen az ő világa, Szentmihályi tudna mesélni könnyedén elegáns megoldásairól, amiből labdavesztéstől az öngólig sok minden adódott. (Utolsó válogatott meccsén 68-ban emlékezetes öngólt rúgott a szovjetek elleni EB-selejtezőn.)
Imádta a játékot, szerette színezni. Cserébe minden bajnoki címhez gólokkal járult hozzá, a védőmunkán túl. És hajtott, lelkesített, lőtt, mint a 60-as évek elején Miskolcon - igaz, sokkal erősebb csatársor mögött tehette.
1971-ben Kovács Imre vette át Baróti helyét, Pixit elcserélték, a pécsi Maurer elegáns és támadó szellemű nem, viszont szívós és könyörtelen középhátvéd volt.
A Pécsi Dózsa színeiben játszotta az utolsó idényét, 1972 júliusában innen köszönt el, a győriek sokáig emlegették azt a Pixi-gólt, amitől hirtelen 3:3 lett a nyerésre álló meccsük. Pedig Pécsett is csak söprögetett…
Azon kevesek közé tartozott, akik nem az edzősködés vagy a vendéglátás területén folytatták. A Kormányőrség magas rangú tisztjeként szolgált, volt Kádár személyi testőre is. 1993-ban innen ment nyugdíjba.
Szerény, jó szellemű emberként ismerték. Van ott fenn egy csapat: Mátrai Sándor, Sipos Ferenc, Tichy Lajos, Bene Ferenc, Varga Zoltán, Farkas János, Mathesz Imre, Szepesi Gusztáv-VB és EB-hősök a 60-as évekből. Baróti Lajos bácsi áll a kispadnál és a maga úri modorában annyit mond csak: „Ideért, Solymosi? Nem akar beszállni…?”
Isten Veled, Pixi!
Ajánló:
