Over a long dinner assisted by the expertise of the specially-appointed “EU presidency sommelier” one minister first claimed the media law it was no different from other European countries. He later admitted that it was, indeed, more stringent than similar laws elsewhere. “You have to understand, this is central Europe, where there is anti-Semitism and anti-gypsy sentiment. The government has to protect people.” By the time the sweet Tokaji dessert wine was poured he conceded: “OK, we fucked it up." (Economist blog)
Gyurcsány Ferenc két feles után találta ki a böszmeséget és a lószartmamát. Orbán Viktor Kéri Lászlóéknál kisebb borozás után vetette fel, hogy a Magyar Gárda majd kap két pofont. A megoldás kézenfekvő. Ültessék le a teljes magyar politikai elitet, Orbánt és az összes kormánytagot, az ellenzéki vezetőket, a csúcsfirkászokat, a liberális és konzervatív okostojásokat egy asztal mellé, és a Magyar Televízió élő egyenes adásában itassák le őket a sárga földig. Ez lenne a Maligán Paktum.
Gúnyolódásnak tűnik, tudom. De el tudják képzelni Szíjjártó Pétert, amikor éppen teljesen normális ember módjára beszél, eltekintve a sárga frottírtörülközőtől a fején? Bayer Zsolt és Kornis Mihály már soha a büdös életben nem állna szóba egymással, kivéve ha már annyira be vannak állva, hogy alig ismerik meg egymást. És akkor, az elájulás előtti utolsó tíz percben többet tudnánk meg erről a szerencsétlen országról, mint az elmúlt húsz évben együttvéve.
Az ország tele van hazugsággal. Kényszeresen hazudik mindenki, egyre kínosabban, egyre fájdalmasabban. És nemcsak előnyökért, nem a hatalom megragadásáért vagy megtartásáért hazudnak, hanem azért, mert kialakult a hazugság sajátos rituáléja, és azt hiszik, azt hisszük, hogy ezek nélkül a hazugságok nélkül összeomlana minden. Vannak olyan hazugságaink, amelyek teljes mértékben funkciójukat veszítették: úgy mondjuk el őket, mint valami imádságot a nagyi kedvéért. Maga a hazugságaktus lett fontos, nélkülözhetetlen. Az igazság — bármi légyen is az — elviselhetetlennek tűnik, pusztán igaz volta miatt. Sokkal elviselhetőbb, hogy én tudom, hogy te hazudsz, te tudod, hogy én tudom, és így tovább a végtelenségig.
A hazugságok történelmünk habarcsa. Ebben minden úgy van, mint a Himnuszban: mi drága jó magyarkák ott állunk a gebasz közepében, pedig nem csináltunk semmi rosszat, tanító néni, nekünk itten elvették a tolltartónkat. A hazugság híd is a büszke távoli múlt és a tegnap este hét óra harminc perc között, és ezen a hídon — hála a hazugságoknak — mindig ugyanabba az irányba meneteltünk.
Ha nem lenne a hazugság, már nem is ismernénk fel magunkat: a hazugsággal megjelöljük a territóriumunkat, mint az erdei vad. Technikáink vannak annak jelzésére, hogy tudjuk, hogy a hazugság hazugság, de úgy tudjuk, hogy még mindig hazugság legyen a hazugság tagadása.
És akkor jönne a sommelier. És töltene még egy kis merlot-t, és elveszítenénk a méltósággal hazudozás képességét, és hirtelen elkezdenénk igazat mondani. És az emberek néznék a tévét, és maguk is kibontanának egy üveg bort, és meghallgatnák Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc előadásában a Hajmássi Pétert. A CNN megszakítaná adását, és a részegen kornyikáló magyarokat mutatná, de már nem lennénk bacilus, meg Európa szégyene: szeretetre méltó hülyéknek mutatkoznánk, ami hihetetlen előrelépés a mai helyzethez képest.
Másnap jönne a fejfájás. Nagy Anna kormányszóvivő kissé elkenődött sminkjében ülne az asztal alatt, és épp kijelentené, hogy amikor a miniszter azt mondta, hogy ez az egész egy rakás szar, akkor azt nem is úgy gondolta... de nem jelenti ki. Csak ül, és hány egy kicsit, de olyan elegánsan, ahogy csak egy igazi francia dáma hány, és nem mond semmit. És mi sem mondunk semmit, a televízió monoszkópján korhelyleves megy, és akkor Isten elmosolyodik, és megáld minket, olyan kis közepes kedvvel, ezzel-azzal, ami azért jóval több, mint a semmi, és hoz reánk valamiféle tűrhető, elviselhető, és többé kevésbé igaz jövendőt.
