Legutóbb futólag megemlékeztünk a meteorológusokról és a sportszerkesztőkről — rút igazságtalanság lenne velük, ha nem szögeznénk le, hogy az összes többi szakmát (és azok úgymond nyelvezetét) is eluralták a hülye érettségiszökevények. Nem, ezzel nem azt akarom mondani, ne lennének minden szakmának kiváló, pontosan gondolkodó és fogalmazó képviselői. Éppen hogy vannak, sőt, éppen ezért fölismerni is igen könnyű őket: abból, hogy mondataikban minden a mondanivaló hatékony kifejtését segítő helyén áll.
Amikor piciny gyermekeim ellátására szakfordítóként kerestem a betevőt, bizony, túl kellett terjeszkednem e szó eredeti jelentésén, és el kellett vállalnom egy csomó olyan dolgot (exkavátor gépkönyvét, atomerőművek földrengésbiztonsági előírásait, spéci ferromágneses ötvözetek viselkedését változó térerejű elektromágneses térben stb.), amikről halvány segédfogalmaim se voltak — és nincsenek máig se, mert ezekből a címükön kívül nem értettem mexinte semmit. De nem volt baj, mert jó cikkek voltak, az ismeretlen szavak többségét pedig megtaláltam a szótárakban: a megrendelők elégedettek voltak. Az ilyenekbe persze mindig bele kellett olvasni előzőleg, mert a rossz cikket nem lehet így lefordítani. Máig furdal a lelkiismeret amiatt, hogy egyszer kihagytam ezt a lépést. Volt valami a nyugateurópai zöld mozgalmakról, és én úgy gondoltam, hogy ebből nem lehet probléma: végeztem filozófiát, aktívan politizálok, ki fogom rázni a kisujjamból. Iszonyatosan pocsék cikk volt, és hasonlóan kaotikus szóhalmazt gyártottam belőle: nem volt se füle, se farka.
Szóval, a valódi szaknyelv lényege, hogy egyrészt rigorózusan betartja a nyelvtan általános szabályait, másrészt megvan a maga sajátos szókincse, szóhasználata. Ezen nem azt értem, hogy használ olyan szavakat, amilyeneket más rétegnyelvek nem, hanem azt, hogy ezekben a más szövegkörnyezetekben (is) használt szavaknak lehet sajátos, a művelt köznyelvben elfogadottól eltérő jelentése. Anno, amikor az angol nyelv alapjait próbálták a fejembe verni, az egyik legelső dolog, amit meg kellett tanulnom, az volt, hogy szinte minden szónak van egy sajátos, tengerészeti jelentése — is.
Nomármost azt, hogy a magyar elit nem féltudású, hanem tudatlan, kiválóan láthatjuk abból, hogy hangadói figyelmen kívül hagyják (mert hát nem ismerik) a nyelvtan általános szabályait, és ordenéré baromságaikat hatalmi szóval szaknyelvvé minősítik. Piciny csokor az Info rádió egy reggeli műsorából (tíz perc alatt gyűjtöttem úgy, hogy lejegyeztem azokat a szófordulatokat, amelyeknél felvonítottam a fájdalomtól):
* lelassult a közlekedés sebessége;
* A munkavégzés nagyobb részét mesterséges fény mellett végezzük (= nagyobbrészt mesterséges fényben dolgozunk);
* a kisméretű részecskék mennyisége haladja meg a levegőben a határértéket;
* szakminisztérium — illetve szaktárca.
Kínálok egy biztos támpontot az ilyen figurák és szövegeik minősítéséhez: a formai igénytelenség mindig a tartalmi igénytelenség felszíne.
Következő számunkban a földrajzi, a földtani és a biológiai nevezéktant kívánom cikizni.
