Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke beszédet mondott a Parlament felsőházi termében, a Gábor Dénes-díj átadásán. Sehol nem láttam nyomát a magyar sajtóban, az MTA honlapján kívül. Szerintem ez egy fontos beszéd, és szeretném ha többen elolvasnák.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A meghívó és a forgatókönyv szerint ezen ünnepi alkalommal, a Gábor Dénes-díjak átadásakor a hazai tudomány, a kutatás, a fejlesztés és az újdonságok létrehozásának ‒ közismert idegen szóval, az innovációnak ‒ jelenlegi és jövőbeli helyzetéről várnak tőlem gondolatokat.
Mindenek előtt azonban gratulálni szeretnék a mostani díjazottaknak, akik a gyakorlatban bizonyították, hogy az alkotó erő, a tudás, a kitartó munka kiemelkedő tudományos eredményekhez, hasznos újdonságokhoz, az életünket jobbá tévő termékekhez és szolgáltatásokhoz vezet. A díjak kiosztása során mindenki láthatja majd, hogy milyen sok területen értek el magyar kutatók és fejlesztők a közvélemény figyelemét is kiérdemlő sikereket.
„A jövőt nem lehet megjósolni, csak kitalálni" ‒ idézik gyakran Gábor Dénes híres mondását. Tervezni persze szokás is, és kell is. Így aztán készülnek szép számmal stratégiák, tervek, koncepciók, melyiket minek nevezik. Tágabb környezetünknek, az Európai Uniónak is van most „Europe 2020" terve vagy stratégiája, olyannyira, hogy „Innovation Union"-ról is szokás beszélni. A tegnap elfogadott uniós költségvetés biztató jele, hogy a beszéd és a tett, mintha kezdene összhangban lenni: az Európai Unió jelentősen növelte az innovációra fordítandó forrásokat.
A magyar tudomány, kutatás, fejlesztés és innováció jelenlegi helyzete húsz év bizonytalanságainak, húsz év naiv próbálkozásainak, az egyéni érdekek szövevényében elveszni látszó közérdek szomorú történetének eredménye.
A legsúlyosabb gond ezen terület koordinálatlansága. A kutatás, fejlesztés és innováció, politikai, finanszírozási és intézményi szereplőinek önálló akciói széttöredezett, félbemaradt, távlatok nélküli, kis hatékonyságú kutatási, fejlesztési és innovációs politikát eredményeztek. A sokszor változó, gyakran zavaros pályázati rendszer, amely jelentős mértékben az elégtelen intézményfinanszírozást helyettesíti, már veszélyezteti az intézményrendszer stabilitását. Napjainkban súlyos egyéni és intézményi válsághelyzeteket idéz elő. Pályázati rendszerünk ‒ a korábbi hibák miatt ‒ lényegében leállt, de ez a leállás kezd túl hosszú lenni.
Ma egy ország tudományos életét tudósai, a tudományos intézményei, és a ráfordítások határozzák meg. Egyik tekintetben sem állunk jól:
1. Egyre kevesebb tehetséges fiatal választja a tudományos pályát. Ezen kevesek közül a legjobbak másutt igyekeznek boldogulni.
2. Intézményeink a felszereltség, a finanszírozás és a céltudatosság tekintetében nagyon rossz állapotban vannak.
3. A ráfordítások több mint egy évtizede nagyon alacsonyak, és rossz struktúrájúak.
De nézzük mindezt ‒ immár sokadszor ‒ egy kicsit részletesebben. S kezdjük a hozzám személyesen talán legközelebb álló területtel, a felfedező kutatásokkal. Szokás ezt egyszerűen tudományos kutatásnak vagy alapkutatásnak is nevezni.
Mi ennek a célja és értelme? Hogyan térül ez meg a közösség, az adófizetők számára? A minap a Nemzetközi Matematikai Bolyai-díj átadását követően beszélgettem Ludwig Faddajevvel. Ő a felfedező kutatások megtérülését firtatató bürokratáknak azt szokta mondani, hogy ezek árát Faraday és Maxwell évszázadokra előre kifizette. Igaza van.
De beszélhetnénk mai díjunk névadójáról, Gábor Dénesről is. Mindannyiunk fél vagy egész tucat hitelkártyájának biztonságát az ő felfedezése garantálja. Mennyit ér ez a biztonság? Példák sokaságát sorolhatnánk a modern matematikai kutatások területéről is.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Oszlassuk el ‒ legalább néhány órára ‒ azt a közkedvelt tévhitet is, hogy a felfedező kutatások eredményei közvetlenül és gyorsan megtérülnek. Nem, ezek közvetve térülnek meg, és hosszabb idő alatt, de akkor sokszorosan. Például jól képzett szakemberek munkája révén az gazdaság minden területén. Sokszor elhangzik, hogy gyenge a kis- és közepes vállalatok innovációs tevékenysége. Ennek egyik oka, hogy nincs elegendő kutatásban jártas szakember.
Azt is világossá kell tenni, hogy ma a felfedező kutatások intézményesen és közfinanszírozással történnek. Amelyik nemzet hozzájárul ezekhez, az hozzájárulásával arányosan részesedik a világ más részein létrehozott tudásból.
S ha már a tudásnál járunk, ne feledkezzünk meg a tudásalapú társadalom közkedvelt szlogenjéről sem. Ma tudásalapú társadalomban élünk ‒ hallom mindenütt. De minden társadalom tudásalapú. Mindig is az volt. Ma nem csupán tudásalapú, de tudásfüggő. Nincs sikeres társadalom, állam vagy nemzet tudás nélkül. Nem lemarad, hanem elpusztul a tudást alulbecsülő nemzet.
Milyen a felfedező kutatások jelenlegi helyzete Magyarországon? Röviden: rossz. Bővebben: nagyon rossz. Nem hittem volna, de sajnos igaz, hogy a mai viszonyaink között is a gazdasági és politikai elit uralkodó nézete, hogy a „a tudománynak termelő erővé kell válnia", ráadásul azonnal. Azt hittük, ezt a badarságot a diktatúrával magunk mögött hagytuk, de nem, az orra hegyéig sem látó profitéhség meg akar szüntetni mindent, ami nem a fogyasztás bálványát imádja és szolgálja. Pedig a felfedező kutatás a legjobb értelemben szolgálja hosszútávú érdekeinket, a tudomány belső logikája szerint.
A média naponta kérdezi, hogy mik élveznek elsőbbséget, közkedvelt idegen szóval, mik a prioritások a felfedező kutatásokban. S nagyon nehezen értik meg, hogy erre nem lehet egyszerű és hosszú időre érvényes választ adni. A felfedező kutatások az emberiség közös erőfeszítése a természet és a társadalom törvényszerűségeinek jobb megértésére.
A felfedező kutatásokban nincs sok értelme bürokratikus módon kijelölni a prioritásokat. Az a prioritás, ahol a világ figyelmét is felkeltő tudományos műhelyek, tehetségek s persze eredmények vannak. A magyar idegtudományi tudományos iskolát Szentágothai és Grastyán megteremtette, és például Kísérleti Orvostudományi Intézetben vagy a Semmelweis Egyetem tudományos műhelyeiben a huszonévesektől a hetven évesekig kiemelkedő egyéniségek művelik. Ez a magyar felfedező kutatások prioritásai közé tartozik. Tudományos iskolát csak hagyományokon lehet építeni. Le lehet rombolni egy hagyományt, de felépíteni igen nehéz.
Mint fentebb említettem, ma a felfedező kutatások is intézményesült keretek között folynak. Egy országnak arra kell, hogy legyen világos politikája, hogy milyen intézményrendszerrel működteti a felfedező kutatásokat.
Ez nem független az ország hagyományaitól. Aligha van ostobább politika ezen a téren, mint az, ha „múltat végleg elfelejtjük" szellemében zöldmezős beruházásokkal kutatási menedzserek kósza ötletei alapján tudáspoliszokat vizionálunk, és ráadásul el is kezdjük építeni. Szabad és kell is nagyokat álmodni. De az álom után célszerű egy kis racionális tervezés.
A magyart tudományos eredmények több mint nyolcvan százalékát a Magyar Tudományos Akadémia kutatóintézetei és hat magyar egyetem produkálja. Erre a bázisra kell építeni. Ezt az intézményrendszert kell felszerelni, folyamatosan megújítani és a legkiemelkedőbb tehetségek számára még vonzóbb tudományos műhelyekké tenni. A tudományban nem egyenletesen elosztani, hanem koncentrálni kell.
Az intézményrendszer megerősítése mellett ki kell építeni egy stabil, átlátható, hatékony és egyszerű versenypályázati rendszert. Ma Magyarországon „pályázati dzsungel" létezik.
Nehéz nem dührohamot kapni, amikor látom, hogy tudományosan gyenge teljesítményű intézetek és felsőoktatási intézmények nyernek el százmilliós „természettudományos disszeminiciós" pályázatokat, amelyeket ‒ jó esetben ‒ ismeretterjesztő előadásokkal „lealibiznek", pénz 80 százalékát személyi költségként kiosztják maguk között, miközben ezen a pénzen a világban szétszóródott „sztár" kutatóink közül néhány tucatot haza lehetne hozni, és hazánk tudományos elismertségét lényegesen növelni. Ennek lehetőségét az elmúlt két évben a gyakorlatban bemutattam. Köszönöm, hogy a Kormány és a Magyar Országgyűlés támogat ebben.
Kiemelkedő tudományos műhelyek megteremtése már viszonylag rövid távon megnöveli tőkevonzó képességünket és foglalkoztatási lehetőségeinket.
A versenypályázati rendszernek, ha hatékony rendszert és nem „támogatási mutyit" akarunk kiépíteni, elegendő, hogy mindössze három csatornája legyen.
A felfedező kutatások támogatására az Országos Tudományos Kutatási Alap (OTKA), amelynek költségvetését gyors ütemben növelni kell.
A célzott kutatások és fejlesztések támogatására létre kell hozni a Nemzeti Kutatási és Fejlesztési Programot.
A műszaki és technikai innováció támogatására pedig a Nemzeti Innovációs Programot.
Ezek arányait és céljait kormányzati szinten meghatározva és a rendszert legalább 6-8 éven át tisztességesen működtetve, jelentős javulást fogunk elérni.
Egy koherens tudomány, fejlesztés és innováció-politika nem kerülheti meg a kérdést, hogy hogyan ösztönözzük, segítsük a vállalkozások innovációs képességeit. Itt is zűrzavar, tévhitek és illúziók uralkodnak.
Az én szememben a legnagyobb vétek, ha az innováció elősegítésére szolgáló forrásokat differenciálatlanul a vállalkozások „segélyezésére" használjuk. A magyar kis- és közepes vállalkozásokat segítenünk kell. Hitellel, támogatással, kedvezményekkel. De ezt a segítséget nem szabad összekeverni az innováció támogatásával.
Sajnos itt népszerűtlen döntéseket is kell hozni. Innovációt elősegítő forrásokat, csak valódi innováció támogatására szabad felhasználni. Ha ebben a legkisebb mértékben is engedünk, súlyos hibát követünk el, amely nehezen orvosolható.
Be kell látnunk, hogy Magyarországon kevés az innovatív kis- és közepes vállalkozások száma. Ez egy fikarcnyit sem fog növekedni, ha az innovációra szánt pénzt ezen vállalatok „segélyezésére" használjuk. Csak olyan vállalkozás kaphat innovációs támogatást, ahol ebből a támogatásból ténylegesen újdonságot, a piacon megtérülő újdonságot hoznak létre.
Itt jelentős lemaradásunk van. Ezt a lemaradást úgy hozhatnánk helyre, ha a kutatóintézetek alkalmazott kutatásokat folytató kutatói részére egy programmal lehetővé tennénk, hogy egy ideig kis- és közepes vállalkozások innovációs képességeit növeljék, pl. ott eltöltött egy vagy néhány éves munka keretében. Ennek állami finanszírozása indokolt és sokszorosan megtérülő lenne.
A befejezés előtt, hadd említsek meg még egy provokatív témát. A kis- és közepes vállalatok és kutatóintézetek vagy egyetemek együttműködésében létrejövő új termékek és szolgáltatások ‒ főszabályként ‒ nemzetközi nagyvállalatokon keresztül válnak igazán jövedelmezővé. Nem kell tehát attól tartanunk, hogy e nemzetközi nagyvállalatok „kisajátítják" a magyar találékonyságot. Azon legyünk, hogy a nagyvilág elé tárják és számunkra is hasznosulva értékesítsék azt.
Röviden összefoglalva: kormányzati koordinációra, világos, megtervezett intézményfejlesztési és versenyfinanszírozási programra van szükségünk, és a kiemelkedő tehetségeinket kell versenyképes lehetőséghez juttatni. E négy tényezőn áll vagy bukik a magyar tudomány, kutatás, fejlesztés és innováció, s nem mellesleg a gazdasági növekedés és jólét.
Köszönöm, hogy meghallgattak.
