Év végi összesítő a nagyválogatott tagjaival.
2. rész: az ideg-elme kategória nagyágyúja, Gavallér János — Dogfüggő utánérzéseivel
Gavallér János: Szél fú, dudorász…
Hallottátok? Ugató kutyák!
Hallottátok? Szél fú, dudorász…
Láncra vert vérebvicsorítás
ma minden hallható vonyítás,
gondolatot korbácsoló ukáz.
Hallottátok? Dalol a halál:
Nyomor-síkoltások viharát
sugdossa, rázza vak mámortestek
üres lelkét, tombol Sátánteste.
Jön a vihar. Fú a szél. Dudorász…
Sikátorokat seper ki a szél…
álmok, vágyak válnak semmivé,
patkányok bújnak latrinákban,
tör-zúz az elég…lelkek kopognak…
urnákba zárt porszemek zúgnak,
bájt simogató tükrök sikolya
reszket, igazság-ájer duzzad,
nesz surran, fú a szél, dudorász…
- valahol dalol egy vén indián-,
s porszem akad a torkotokra!
Hallottátok a vén indiánt?
A szél elfújta a fák árnyékát,
csak keselyűk vadásztak lelkekre,
mikor megállt és sírt a végtelen…
Üvöltő porszemek dudorászták
minden fülnek a halál sikolyát,
egy-egy igaz könnycsepp végviharát
szárította odútestű dögök
szemgolyó csarnokába…, a hüllők
rendjének álságos valóságát.
A szél fúj. Sok-sok indián motyog.
Ég a tűz, sok-sok méreg rotyog.
Álmok, vágyak válnak semmivé,
mammon-koporsója mindenkié…
Szél fú, dudorász… Hallottátok?
Meg nem született gyermekek sírja
táncol örökké álmaikban…
zörögnek a bűntelen csontok,
kísértnek, a meg nem született álmok:
Sátán megláncolt kutyái sírnak.
Dogfüggő: Fél szú, dudor, ász
Hallottátok? Nyögdöső velő
rázza üveges nyelőcsövek
odvas libikókáin a jövőt!
Hallottátok? Részeg bánatok
ontanak habzó mosómedve-vért!
Sikoltó fűrész szú-testet metél,
forrongó nyálában hörgő lég-dudor...
Bár volna, bár volna mégis zsebtelep...
De késő már, itt szennyes álmú, kitint
lihegő bifidusz ma az ász, hiába a tágra nyílt,
süket vombatszemek kattogó bűze a radiátoron.
Gavallér János: Az életért
Lelkembe bőröződött sikoly
tombol legbelül: Dögszag-ájer.
Hebegő vén, őszdadogásom,
jövőt büfög, temetőt, vesztet.
Nyomorult alkut kötött ősök
gyáva sóhaja lelkem búja,
megfeszített emberharangok
hazájának testháborúja.
Kívánalom, - Jézustisztesség-,
őrzi nyomorom, magyar vagyok.
S ha kihány a silány világ,
vagy megfeszít, magyar maradok.
Zúgjatok szelek, zord viharok,
otthonom, apáink földje véd,
utolsót, majd büszkén harcolok,
s meghalok e földért, az életért.
Dogfüggő: Kormalac
Gyalog, járják-e földed meztelen talppal, Hazám, fajtalan gazok? Szennytermő csecsen hízott fajtalan fajok, sosem borulnak lábad elé, lemosni az út porát?
Kába moslékkal fertőzött dogmamagolók, ideák posvány valóságlovagjai, küldetéstudattal hempergőző szajhák, hüllők, állatok, férgek, vagy emberek küldöttei
vagytok? S akarjátok-e arcotokról levakarni a szarupikkelyeket?
Az ördög örök szemlesütő bélyegét, lelketek boldogsággátját, örökre öröklitek?
Cipelnek bűntitkot, ciripelő cinkéknek festett varjak s a halálindulót dúdolóinak bőre alatt
fekete hús van. Egyen puffadtság öli meg a humánmorált!
Baj, s jaj zászlót hordoz körbe a földön a kalóz-angyalok hada.
Miért borult a földig virító virágok virágzó angyalhadserege?
Nyikorgó hangok fojtogatják, a megtermelt javak keserű valóságát s nyalják Kánaán nektárját,
- vihar előtti porfelhőben fürdik az elit-, varázsszőnyeg talajukon sámán táncukat járják,
háttal a tükörben vergődő léleksikolyoknak, szájukból áfium-kámfor illan az agyig
s minden-minden egyre nagyobbra fújt gagyi.
Meneküljön, aki teheti; mezőre, rétre ki,
emberek lélegzetét a struktúra megeszi!
Gavallér János: Aratás
Média felfujt szőrszálak
pergelt szaga, borzol mindent,
védőernyők, sötét árnyak,
paraván fantom szelleme
költözik surranó pályán
az agyba…- felháborító
mocskot spriccelve világgá-,
ártatlanokat fojtogat.
Véresre festett gondolat
a ki nem mondott szó. Hazug-
burokba fúl a nemzet-magzat!
S csend figyeli a haldoklót.
Delejt font körénk víg határ,
táncot járó rongy show biznisz,
s ropja révületben… halált
megidéző bűbáj-írisz
pillantását… fetreng nekünk.
Hozzánk költözött kaloda,
s mi boldogan belébújunk.
Derekán lóg arcunk skalpja.
Mi végre vagyunk mi? Hazám,
meddig kell tűrni? Izzó vas…
szívünk mindent elnyelő láng,
Isten büntetése e harc!
Fiaink! Előre! Bátran!
Magyar az égen a csillag…
Isten fénye ragyog ránk…
Aki árt, halált arat!
S a poklok kapui nyílnak…
elnyelik a bűnokádókat.
Dogfüggő: Garat ás
Kecsketőgy-okádó, habzó garat
túrja fel titkon a zsíros vetést,
szekerce-szántotta csecsemőmirigy
sikoltó szemgödrébe fúlt a Végzet!
Évszázadok csaholnak bégetve
Nyáj-bordélyok bűnrágta köd-porába!
Zakatoló szennyár borítja
vinnyogó angyalszárny-könnyeink.
Kínnal kivarrt mongúzkoponyák
sárgulva röhögő pokol-gereblyéin
Nemzet és ország harács-kómában gagyog.
Dögbűzbe pállott mókusok zihálják
a vörhenyvar-tépte alvadt Rögvalót.
Kandisznó-cafatok hörgő sárlepénye
pestis-fekéllyé köpte Jelenünk.
Induljatok hát, hős vitézek!
A szennyár ellen hív a Hon!
Árpád-sávos Jézus daloljon
Legyőzhetetlen ajkakon!
Magyar az Isten!
Titeket csókolnak
Piros-fehér-zöld angyalok!
És a Föld gyomrában lakó vörös ördögök
elvisznek, ha ezen röhögtök!
