Ideg-elme kategória; egy igazán érdemes költő.
barna t. attila: Tüntetés után
A Szabadság tér kordonnal lezárva.
A Szabadság tér csupa gumibot.
Itt lángolt éjjel a Hazugság Háza.
Halk eső ébred, tétován kopog.
Pajzsok mögül éber szemek figyelnek,
lehúzva mind az elszánt sisakok.
Bűzlő tetemét őrzik ők a Rendnek.
Ó, béke van most, csönd, dermedt, halott.
Repült a kő, talált. Üveg csörömpölt.
Égett az ajtó, deszka recsegett,
roppant a páncél; bentről kusza füst dőlt,
vízsugár terelt és gáz sziszegett,
s terült fölénk gyilkos fehér mosollyal.
Arcunk takarva rémült parkon át
vakon botoltunk. Megtorpantunk. Vissza!
Most bevesszük a pokol kapuját!
És így ment ez, a tér előre-hátra
hullámzott, s fent, a lépcső tetején
kongtak a pajzsok, nőtt a tűz ropogva,
sikoly, szitok kavargott feketén,
"Ávéhá!" – szakadt száz rekedt torokból,
csattant az ütleg izzadt testeken.
Fákról csüngött az éj. Zihált az ostrom.
Egy padon álltam. Ifjú lány velem,
ki előbb ugrott fel. Tüzet kért, adtam.
Rám mosolygott. Bátor kis barna lány.
Találgattunk, de egyszer: "Jönnek!" – harsant,
s már futni kellett, néhány szó után,
és elsodorták, szem elől vesztettem,
az utca végén rendőrsorfal állt,
kevés híja volt, hogy neki nem mentem.
Rúgás nem ért, se tonfa nem talált,
szinte szégyellem. Mert rajtam egyetlen
kis folt, egy karcolás még nem maradt.
A tömeg oszlott, néztem tehetetlen,
mint megbomlott, gyönyörű gondolat.
A csapzott zászlók össze-összesúgtak,
így bújnak össze a szerelmesek,
ha együtt vágnak csüggedt hazaútnak.
A víz tükrén lámpafény reszketett…
A Szabadság tér kordonnal lezárva.
A Szabadság tér csupa gumibot.
Ezer rendőr a Nagy Hullát vigyázza.
Eső indul. Hallod, hogy zúg? Zuhog!
Budapest, 2006. szeptember
(Magyar Hírlap; Hétvége)
