1973 augusztus 17-én Allende elnök a chilei légierő főparancsnokának nevezte ki Gustavo Leigh tábornokot. Három hét múlva a tábornok elrendelte a Moneda palota bombázását. Chilében többezer embert öltek meg a katonai junta hatalma idején. A tábornokok soha sem kértek bocsánatot. Ahogy Biszku Béla sem. Miért? Mert úgy gondolták, hogy igazuk van. Makacs emberek voltak. Biszku valójában Kádár Jánossal is szembekerült (ahogy Gustavo Leigh tábornok Augusto Pinochettel). Az egykori ellenálló, keményvonalas kommunista Biszku Béla — akárcsak Gustavo Leigh — őszintén hitte, hogy amit tett, az helyes volt. Ezek az emberek nem voltak politikusok. Politikai szerepet töltöttek be, de valójában csak a fegyverek erejében hittek.
Leigh ellen eljárás indult, de sohasem ítélték el. Pár napot töltött börtönben. Baloldali gerillák merényletet követtek el ellene, súlyosan megsebesült, de utána még majd' tíz évet élt. Leigh megbékélt azzal, hogy vége lett a diktatúrának, de egész életében úgy gondolta, hogy amit 1973. szeptember 11-én tett, az magasabb szempontból helyes volt. Valószínűleg Biszku is megbékélt azzal, hogy a kommunista rezsimnek és a szovjet szövetségi rendszernek vége lett, de 89 évesen is úgy gondolja, hogy magasabb szempontból helyes volt az, amit '56 novembere után cselekedett.
Mindketten az Ellenség bűvöletében töltötték életük egy részét. Leigh tábornok számára az Ellenség a marxizmus volt, illetve mindenki, akit ő marxistának gondolt — Biszku számára pedig a proletárdiktatúrával szembenálló emberek csoportja, akiket hol ezzel, hol azzal a címkével látott el.
Ma sokan élnek az Ellenség bűvöletében, és hisznek mindenféle magasabb szempontokban, de Biszku Bélák vagy Gustavo Leigh-ek nem lehetnek. Nem lehetnek, mert ahhoz ki kellene lépniük a blogszféra alig létező világából, a forradalmi helyzetnek hazudott káeurópai unalomból, a valóban végét ért történelemből. Abból pedig nem lehet. Biszku Bélát és Gustavo Leight legfeljebb csak játszani lehet.
Furcsa, hogy Lelkylola és "Béla bácsi" eszmét cserélhetett, méghozzá nem egy regényben, hanem a valóságban. Biszku valósága valójában 1989-ben (sőt, tulajdonképpen 1978-ban) véget ért. Kádár 1978-ban váltotta le Biszkut, ahogy Pinochet is 1978-ban váltotta le Gustavo Leigh-t. Illúzió, hogy Biszku kortársai lehetünk. Egymás kortársai vagyunk, és csak kommentekben szeretnénk egymást letartóztatni, bebörtönözni, felakasztani. Nincsenek magasabb szempontjaink, csak unatkozunk. És jó ez így. Nem vagyunk mi felkészülve a történelemre. Meg kell elégednünk az alacsonyabb szempontokkal.
