Kedves Honfitársnők, Honfitársak és Schmitt Pál Elvtárs!
Végére ért nyolc éves (más népekkel össze nem hasonlítható) vándorlásunk a pusztában.
Április 25-én az országos népesség 27%-ának torkából szakadt fel — fokozatokban- előbb a megkönnyebbült sóhaj, majd egy halk, de annál őszintébb ,,végre, szebb jövő” kiáltás.
Amilyen hosszú volt az elmúlt nyolc keserves év, annál nagyobb lelkesedéssel vágott neki a valódi szakmát képviselő, nemzeti érzelmű közösség a hazai színházi élet újjáépítésének.
Ritkán láttunk együtt ennyi kőművest, többen voltunk, mint Kelemen, bár ő hozott magával még egy embert. Nem túlzás ezt a heroikus küzdelmet és temérdek munkát a II. Világháború utáni újjáépítéshez hasonlítani, bár akkor maltert is kellett keverni a színházaknál, nemcsak mást.
De céljainkat elértük: ma már elmondhatjuk, hogy a következő színházi évadot, amit immáron— a reformoknak hála — nem az iskolakezdés és a szüret vége határoz meg, az idei évtől ezentúl mindig az augusztus 20-i Állami Ünnepségek keretében nyitja meg a Nemzet Miniszterelnöke Szent István szobrának háta mögül, a ló alól.
Indító beszédét valóban büszkén nevezhetjük Nemzeti Színjátszásnak.
Ahogy a világhír felé törekvő Szolnoki Szigligeti Színház igazgatója, Balázs Péter írta nemrég az egyetlen nemzeti színházi szaklapban:
„Vígan lépked, akár a tornász, így megy a nagy HO-HO-HO horgász.”
Évek nehéz munkájával újra létre lehet hozni a képességek olyan szövetét, mely képes megértetni se Hall, se Lát Dömötörrel, hogy ha nem vigyáz, nemzeti szimbólummá lehet. És milyen igaza volt — már akkor! — a direktor úrnak, mert íme, a lapok vezető híre mindenhol ez:
2010. augusztus 20-án a visszaavatott Nemzeti Színházban bemutatták Bánk Bánt Orbán Viktornak, Melindát pedig Lévai Anikónak.
Rácáfolva negyven éves színikritikus múltamra, szinte remegő térdekkel ültem be -a 16 fokos hideg miatt- a zsöllye negyedik sorába jó negyed órával az előadás kezdése előtt, hogy alaposan szemügyre vehessem a Nemzet Színházában tavasz óta végrehajtott változásokat úgyszintén, mint az érkező közönség boldog hazaérkezésként értelmezhető mosolyát.
A műsorról a Nemzet Vezetőjének kívánságára lekerült Petőfi: Szép vagy Alföldi, legalább nekem szép tartalmú verse. Igen, a színház az színház,(a krumplileves meg krumplileves), van benne színpad, nézőtér, függöny és zsinórpadlás, csak kijárat nincs egyik irányba a széksorokból, mert egy az utunk.
Mielőtt az előadásra rátérnék, mindannyiunk szívét melengető apró hírről kell beszámolnom.
Molnár Oszkár cigányügyi felelős kezdeményezésére az előadást 20 cigánygyermek ingyen nézhette végig, ezzel büntettük őket.
A végén szövetségbe forrt szabad közösségünk elénekelte Pártunk indulóját: Túl az Óperencián boldogok leszünk.
