Ígéretemhez híven a múltba révedünk, hogy megismerkedjünk Szittya Attila Bendegúz költészetével. Ő a múlt század első felének ismert alakja volt. Amikor még csak ismerkedtem remekeivel, sokáig nem tudtam eldönteni, komolyan gondolta-e ezeket az izéket, amiket írt, vagy paródiánaxánta-e őket. Nehéz elképzelni, hogy valaki egészen komolyan "Megfúvom szittya lantomat" címmel adja ki kötetét, pedig ő ezt tette (1934-ben). Kedvenc szokása volt átdolgozni példaképei — elsősorban Petőfi Sándor — költeményeit. Legismertebb talán az alábbi négysorosa:
Talpra magyarok,
Hí a hazátok!
Itt az időtök,
Most vagy sohátok!
Lehet-e ezt egyáltalán komolyan gondolni? Előbb-utóbb (például az Egész úton München felé c. remekét olvasván) mégis arra kellett hajlanom, hogy ezek mégse viccek, hanem népnevelő és lelkesítő szándék termékei. Ez lehet az a sajátos helyzet, amikor a művek egyben önmaguk paródiái is. Amint ígértem, a költő ars poeticáját tárom ámuló szemetek elé:
Szittya Attila Bendegúz: Én mint nemesi sarj
Én mint nemesi sarj
Szeretem a lovat a kutyát s a nőt,
Mivel életvilágom
Már ehhez nőtt.
Én mint nemesi sarj
Szeretem a jót, nemeset s szépet,
Miből verseimhez
Ihletet meritek.
A mű értő esztétikai elemzését (Halmai Tamás tollából) itt olvashatjátok:
http://magyar-irodalom.elte.hu/prae/pr/200206/30.html