Az utolsó fényes tavasz következik a szériánkban, amikor még a magyar labdarúgás, e nagy korszakában, a  nemzetközi porondon tétmeccseken ér el sikereket. Ez az a félév, amikor a magyar foci feljut a csúcsra. Arra a csúcsra, amelyet azóta megközelíteni sem tud. A győzelmeink, a tudásunk, az eredményeink teljében vagyunk, nincs olyan csapat, amellyel szemben ne számítana esélyesnek a magyar válogatott és közben a Videoton menetel az UEFA kupa döntője felé. 1985 következik. Mind közül a legszebb év.

 Bajnokság

A tavaszi nyitányon az őszi bajnok Videoton indul az élről, nyomában a címvédő Honvéd és Debrecen. Jelentősebb változások nem történtek a csapatoknál. A Rába ETO-ban azonban mindenképpen említésre méltó két új - és nem éppen ifjonc - játékos. A Honvédot és a Tatabányát is megjárt Weimper István, rövid görög idegenlégióskodás után hazatér és Verebes csapatában folytatja 32 évesen. A hatszoros magyar válogatott csatár az 1986-os idény végéig marad Győrben, muníciójából még 3 gólra telik zöld-fehérben, majd Ráckevén következik a levezetés....

Weimper és Rab fejpárbaja (FTC-Rába ETO=5:2)

Az ETO megválik aranykorának emblematikus kapusától, Kovács Lászlótól  (Békéscsabába igazol), akiről annak idején már külön szócikkben megemlékeztünk. Helyére a négyéves portugál idegenlégióskodásból hazatérő, egykori Vasas- és válogatott kapus, Mészáros Ferenc érkezik, aki ekkor már 34 éves.

"Bubu" - Rejtély hogy honnan kapta ezt a nevet. Bajszos mókamester, megbízható showman, hórihogas kapus. Már a játszótérről is a kapuba hívták a Soroksárba. 1968-ban játszik először az NB I-ben, öt évvel később már válogatott. Mindössze huszonhárom évesen. 1981-ig elképzelhetetlen a Vasas összeállítása nélküle. 1977-ben bajnok az Angyalföldiekkel, kétszer pedig kupagyőztes.

Tizenhárom év alatt 252 bajnoki meccsen véd piros-kékben. A válogatottban a Jugoszlávia elleni 1:1-en mutatkozik be Belgrádban, innentől több, mint másfél évig fix kapusa a nemzeti tizenegynek. A VB selejtezőkön azonban Gujdár mellett a kispadra szorul, már csak Mar del Platában léphet pályára az olaszok elleni 1:3-on, majd visszaadja az egyes mezt Gujdárnak a franciák ellen.

Újabb két év szünet következik, aztán mire megkezdődnek a spanyolországi Mundial selejtezői, már 20-szoros válogatott. Elévülhetetlen érdemeket szerzett Bukarestben, amikor 81-ben kivédte a románok szemét is. Az így kiharcolt gólnélküli döntetlennel komoly lépést tettünk a továbbjutás irányába.

Bubu ekkor már elhagyta a Vasast, 2 évre a portugál Sporting Lisboa kapusa lesz. Végigvédi a 82-es Mundialt és a négy kapott gól dacára klasszis teljesítményt nyújt az argentínok elleni vb-meccsen. Úgy tűnik Belgium elleni 1:1 a búcsúja, amikor átveszi a helyét addigi tartaléka, a pécsi Katzirz Béla. Egykori válogatott játékostársa, Bálint László azonban 1988-ban visszahívja egy utolsó meccsre, a Dánia elleni 2:2-ön, az utolsó előtti percben egyenlítenek a vendégek. Ez volt a 29. válogatottsága.

A Sportingban éri el pályafutása fénykorát. Az első évben elnyerik a bajnoki címet és a kupát is a nagy rivális Benfica ellen. A következő évben bronzérmesek, Bubu igazi közönség kedvenc. Mindvégig elemében van. A következő évben a Farensében véd, majd 34 évesen visszatér Magyarországra, ahol még két éven át, 45 meccsen védi a győriek kapuját. Egy ezüst-, és egy bronzérmet szerez a Rába ETO-ban, majd visszatér második hazájába, a Vitoria Setubalban 3 évig véd. 39 évesen fejezi be aktív játékospályafutását. Lazasága sosem ment a teljesítménye rovására. Legendák keringenek a fenekével megszelíditett labdákról, labdaszedőtől lejmolt cigikről és bravúrjairól egyaránt. A mókázás és a játék nagymestere, de - pl. Higuitával ellentétben - sosem tette kockára feleslegesen kapuját.

Itt már a Rába ETO kapusaként

1980-as interjújában az évtized emberei között emlegeti Gagarint éppúgy, mint Kennedyt, vagy Allendét és Jean Gabint. Kapusideáljai Jasin, Grosics, Gilmar, Szabó Tóni, Zsák és Csurkovics.

1998-ban megpróbálkozik a politikával. A MIÉP színeiben indul a parlamenti választásokon és Soroksár polgármesterségéért is, de ezt kevés sikerrel. 2000 őszén komolyabb autóbalesetet szenved, de felépül. Április 11-én ünnepli majd 60. születésnapját.

A bajnoki nyitányon, a Videoton ott kezdi, ahol az ősszel abbahagyta. Túl a Duklán, a Partizanon és a főleg a Manchesteren, a fehérváriak - érthetően - elsősorban az UEFA kupára koncentráltak. Ennek jegyében telt a felkészülésük is egy kínai túrán. A nagy kérdés az volt, vajon képes-e egyszerre több vasat tartani a tűzben Kovács Ferenc és e szempontból kifejezetten szerencséjük (?) volt, hogy a válogatottban "csak" Csuhay, Burcsa, Csongrádi és Disztl Péter állt készenlétben...

Egerben mindenesetre jól indulnak a dolgok, a kieséstől menekülő Csank legénységet könnyed 3:1-el intézik el. A riválisok közül a Honvéd nyer, a Debrecen vereséget szenved. A kispestiek a Tatabánya elleni 3:0-al kezdik meg lenyűgöző tavaszi menetelésüket, míg a Loki Angyalföldön 2:1 arányban marad alul.

Mi történt a többiekkel? A csapata összeérésében bízó Vincze Géza Fradija 3:1-re kikap Békéscsabán. Úgy tűnik tehát a téli szünet nem volt alkalmas a sorok rendezésére. Az FTC-re és tanulságos történetére még később visszatérünk.

További eredmények. Ú.Dózsa-SZEOL AK= 3:1, PMSC-Csepel= 0:0, Haladás-MTK-VM= 1:0 és Rába ETO-ZTE= 2:1.

A folytatásban, a második fordulóban aztán alaposan felborulnak az erőviszonyok. A Fáy utcában, a "szokás szerint" válsághelyzetben beugró Illovszky Rudolf keze alatt poraiból támad fel a Vasas. Hosszú évek teltek el, hogy Bubu ismét tétmeccsen lép pályára Angyalföldön. Egykori mestere, csapattársai és szurkolói sportszerűen ugyan, de nem túl előzékenyen köszöntötték a számára oly' ismerős kapufák között. Teljesen váratlanul ért mindenkit, hogy az ETO kapujából ezen az estén bizony ötször kellett kikotorni a labdát, míg elöl a győri csatárok képtelenek voltak betalálni. A forduló (egyik) meglepetése: Vasas-Rába ETO= 5:0

Híres és Szentes a földön (Vasas-Rába ETO=5:0)

Ennyi talán elég is lett volna a címlaphoz a sáros, felázott pályákon vívott fordulóban (egy mérkőzést el is kellett halasztani), de az igazi totógyilkos eredmény Fehérváron született, ahol az alsóházban tengődő pécsiek legyőzték a listavezető Videotont (0:1).

A fehérváriak erejét aztán lassan felőrölte a kétfrontos harc. Abszolút érthetően - és sokunk felejthetetlen örömére - a hangsúlyt a kupaszereplésükre helyezték és ezzel ismét elúszott az oly' régóta vágyott bajnoki cím.

Az ebben az évben teljesen középszerű Újpest, 1:0-ra veri a Megyeri úton Csongrádiékat, később pedig a sérülések és a fáradtság benyújtják a számlát.

Visszatérve a Rábára, a győriek igen hektikus, de végeredményben pozitív szezont zártak a tavaszi meccseik során. Kétségtelen, hogy a Verebes csapat lényegesen elszürkült és a zömmel idősebb játékosokra építő csapatfrissítés (plusz a korábbi részekben taglalt átigazolási "nehézségeik") nem tudta fenntartani azt az erőt, lendületet, amellyel az ETO máig emlékezetes korszakot alkotott az előző világbajnokság küszöbén. Preszeller, Szepesi, Judik, Kurucz, majd utóbb Weimper és Mészáros. Ők voltak azok a nevek, akiket jegyeztek az NB I-ben. Javarészük meglett korú, de legalábbis rutinos labdarúgó volt, akik sokat láttak és megéltek már az élvonalban. Nehéz eldönteni, hogy Verebes koncepciója volt ez, vagy kényszerpálya szülte az átigazolási gyakorlatot, melyet kétségkívül ellenszélben kellett folytatnia (vö. Kardos már tárgyalt átigazolási ügye). Ha figyelembe vesszük, hogy közben Póczik és Burcsa is elhagyta a csapatot, akkor egyértelmű, hogy a győriek az évek múltával csak gyengültek. Póczik viszont ebben az idényben - közel két évi, kesernyés idegenlégióskodás után - visszatért Antwerpenből, hogy még két bajnokságban a legnagyobb sikerei helyszínén játszon.

Póczik ismét zöld-fehérben (Rába ETO-Eger= 5:0)

Az egykori legendás gólzáporokból már kevés jutott a szurkolóiknak, sőt! Szokatlanul sokszor kijárt egy-egy nagyobb zakó is a zöld-fehéreknek. A Vasastól elszenvedett kiütéses vereség mellett, a Honvéd 4:0-val, a Fradi pedig 5:2-vel küldte haza a Rábát. Régen elszoktunk már attól, hogy így helybenhagyják őket. Póczik bemutatkozása azonban jól sikerül: A kiesés ellen küzdő Eger ellen a Rába ETO a legnagyobb győzelmét aratja ebben a bajnokságban, amikor 5:0-ra kiüti a vendégeket.

Az elöregedő Rába ellenpéldája a radikálisan megfiatalított Ferencváros. Vincze Géza nem habozott a legnagyobb nevekhez nyúlni, amikor az új bajnokságnak nekivágott, immár saját koncepciója szerint. A korábbi részben már felsoroltuk, kik távoztak és kiket hozott az Ifi EB győtes válogatottból az Üllői útra az ambíciózus szakvezető. Az eredmények azonban - a bíztató kezdet dacára - nem őt látszottak igazolni. A tavaszi idény az utolsó lehetőség volt, hogy összeszedje a csaptát, a Fradi ugyanis távol a dobogótól, szinte a kiesés ellen küzdött. Fogytán volt a türelem Vincze Gézával kapcsolatban és soha nem fogjuk megtudni, hogy az ígéretes fiatalok közül, hányuk pályafutására nyomta rá a bélyeget ez a vesszőfutás...

A csabai vereség után egy szerény 1:0 az Eger ellen az Üllői úton, majd vérszegény gólnélküli döntetlen ugyanitt a Haladás ellen. Még emlékszem, amikor a hétről-hétre nagy izgalommal fellapozott Képes Sport levelezőrovatában, Feleki Lászlónak - a Törekvés és az Arsenal rendíthetetlen drukkerének - egy szomorú fradista azt írta: ők már legalább túlestek a fiatalításon, a többiek meg még előtte vannak. El is tűnődtem: vajon így kell egy fiatalítást megcsinálni??? 

Ráadásul sérülések miatt, hosszabb ideig nem számíthatott Kochra és Pölöskeire sem (bizonyos Fischer Pál viszont rövidesen kezdi már bontogatni a szárnyait). Amikor aztán a negyedik fordulóban a - finoman szólva sem túl nagy játékerőt képviselő - MTK-VM elleni örökrangadón kiesési rangadón, március végén 1:0-ra kikapott a Fradi, betelik a pohár. Az egyesület rövid úton menesztette a szakembert és Sárosi Lászlót bízta meg a csapat irányításával a bajnokság végéig. Ez már a második olyan esztendő volt a zöld-fehéreknél, ahol menet közben kellett edzőt cserélni...

Szabadi, Szántó és Pölöskei a zalaegerszegi kapu előterében (FTC-ZTE=1:0)

Sárosi tűzoltómunkájával feléled a Fradi. A Zete ellen - éppen Fischer góljával - 1:0, aztán elérkezik a kettős rangadók ideje.

Ellenfél a Honvéd, amely ígéretesen hajt a bajnoki címe megvédéséért. A zöld-fehérek nem is tudnak útjukba állni, könnyed 3:0 a végeredmény Détáriék javára. Az előmeccsen a Vasas és az Ú.Dózsa 2:2-őt játszik.

Détári bombáz a Fradi kapujára, Jancsika már elkésett (Honvéd-FTC=3:0)

Az FTC aztán néhány nappal később másodszor is alulmarad a kispestiekkel szemben az MNK mérkőzésen, de ezt követően - egészen az utolsó előtti fordulóig - már veretlen marad. Ez, az előzményeket tekintve, bámulatos hajrá így is csak a megkapaszkodáshoz volt elég az élvonalban, a 13. helyen!

Bánki Dodó viszi el a labdát Kiss László előtt (FTC-Vasas=1:0)

A hétmérkőzéses sikersorozatnak áldozatul esik a Videoton, amely 2:2-es döntetlennel sorsdöntő pontot veszít Sóstón Zsiborásékkal szemben. A kettős rangadókon győzelem a Vasas (1:0) és az Újpest (1:0) ellen, májusra pedig már eljön a fölényes 5:2 a Rábával szemben, ami méltó revans az őszi 1:5-ért.

Szoros győzelem az Ú.Dózsa ellen is (Szabadi, Kardos, Sarlós. FTC-Ú.Dózsa=1:0)

Két csapat van, amely ebben az idényben még győzni tud a Fradi ellen: a Tatabánya az Üllői útról 2:0-val távozik az utolsó előtti fordulóban, majd a zárásnál, az utolsó és már kieső Szeged 2:1-el búcsúzik az élvonaltól.

A tavaszi idény azonban mégis a Bp. Honvédé! A tabella második helyéről startoló piros-fehérek a Mezey válogatott törzsét adják. De míg a Vidi ereje szétforgácsolódik az UEFA kupa bravúrok sorozatában, addig a kispestiek sorra aratják győzelmeiket.

Bodonyi megy el Szíjjártó és Hannich között (Honvéd-Rába ETO= 4:0)

A Fradit magabiztosan (3:0), a Rába ETO-t pedig már imponáló fölénnyel (4:0) legázolják, míg az itthon csak bukdácsoló Videoton otthonában a - gyakorlatilag a - bajnoki címet eldöntő rangadón Fehérváron 2:1-re nyernek és ezzel már fordulókkal a befejezés előtt biztossá válik első helyük a tabellán. Egyetlen betli csúszik be, az utolsó kettősrangadón az Ú.Dózsa 4:2-re veri őket.

Dajkáék az egész bajnokságban csak négyszer akadtak legyőzőre (Ú.Dózsa-Bp.Honvéd=4:2)

A nagyszerű tavaszi teljesítményüknek köszönhetően végül tízpontos előnnyel végeznek az első helyen. A Komora-éra nagy korszaka volt ez a hazai futballban, mely ha nem is olyan sziporkázóan köszöntött be, mint előtte Verebes József és együttese, háromszor egymás után nyerte el a bajnoki címet. Ebből ez volt a második, az egyesület történetében pedig a nyolcadik arany. Komora Imre gárdája ezzel a teljesítménnyel beállította, majd a következő évben felül is múlta a legendás Puskás-féle csapat teljesítményét.

A kispestiek Fehérváron is győztek (Palkovics lő a vendég kapura)

Az 1984-85-ös Honvéd kiforrott együttes volt, összeszokott csapat, amely nem nélkülözte a kiemelkedő tudású egyéniségeket sem. A kispestiek hazai sikersorozata bizony nem választható el a sikeres válogatottól, melynek gerincét a honvédosok és a később a Honvédba igazolók alkották. Úgy tűnt, ez a klub hosszú évekre elmozdíthatatlan lesz a magyar mezőny éléről, akárcsak a Bayern a német-, a Real a spanyol-, vagy a Juve az olasz bajnokságban.

Sallai Sándor Azt hiszem mindenkinek megvan a maga Sallai Sanyikája, akit szeret, aki felfedezését magáénak vallja, aki nem a csillogó középcsatár vagy a briliáns irányító szerepében tetszelgett, hanem sokkal inkább a hétköznapi melóséban, ami miatt még jobban szerette.

Az én ilyen Sallai Sanyikám, az maga Sallai volt. Debreceni lévén ez nem is csoda, de ettől teljesen függetlenül. Persze hogy tudtuk...ahogy válogatott lett tudtuk hogy szépen besorozzák, és többet nem látjuk, maximum ellenfélként. Hét évet töltött a cívis városban, innen 13-szor hívták be a válogatottba, bár ő is tovább akart lépni, a Honvéd az kényszer szülte megoldás volt. (Más kérdés hogy ezt sosem bánta, nem sok 5-szörös bajnok rohangál az utcán.)

Mi csak ,,kicsinek” hívtuk, termetéből adódóan de az látszott hogy minimum magyar szinten klasszis játékosról van szó. Földön szinte verhetetlen, és újraértékeltük a személye által a felfutó hátvéd fogalmát. Mészöly viszont a középpályán számolt vele, pont a harcossága és a fegyelmezettsége miatt. Egyszerűen kellett neki valaki Müller és Nyíl mögé, aki elvégzi a kulimunkát. Igazából új Pintért keresett de ez csak az én tippem.

Első válogatottsága alkalmából is ilyen jellegű feladattal látták el, a román válogatott ellen, idegenben, Iordanescut kellett fognia. Mindig ráosztották az ilyen kaliberű játékosokat, nem véletlenül. Igazából pont ez volt ami mellette szólt pl. Csapóval szemben.

A 82-es VB-re már stabil csapattag lett, az első meccsen ugye rendben is volt minden. Aztán az argentinok ellen persze Maradonát bízták rá, ami nagyon hálátlan feladat volt. Egyrészt mert a világ valaha volt egyik legjobbjáról volt szó, másrészt mert a bírók által olyan védettséget élvezett, hogy Sallai még csak hozzá se nagyon érhetett, máris lefújták. (a II. félidőben Garaba vette át, hasonló sikerrel, hősünk pedig visszament jobbhátvédbe a lecserélt Martos helyére.)

A belgák ellen is pályára lépett még Elchében. A Honvédban ugyanúgy ment minden mint addig, ám a válogatottban nem játszott majdnem 2 évig. Középen már összeérett a Kardos-Nagy-Garaba-Róth szuper négyes, míg a jobb futóban Csuhay, Martos, de még Tóth Jokka, meg Varga Kacsa is megfordult. Természetesen ahogy visszatért, a klubjában is jól megszokott posztot kapta meg Mezeytől.

A 86-os VB nyitott könyv mindenkinek, mint ahogy az is hogy a 6:0 alkalmával Sallai hozta a ,,legjobb” teljesítményt a csapatból. Ezután még több kapitány is beválogatta, és a formájával sem volt különösebb baj, ám 27 évesen véget ért a pályafutása.

Az itt lévők tisztában vannak a bundához való viszonyommal, és azzal is talán hogy konkrétan mi a véleményem erről az esetről. Külön cikket érdemelne, nem mennék most bele. Ami a lényeg hogy az Oviedo helyett, börtönbe vonult Sallai, majd 30 évesen sikeresen újrakezdte az életét. (többek között Nagy Anti és Esterházy Marci segítségével).

Ez vonatkozik mind a magánéletére, mind az üzleti vállalkozásaira. 50 évesen is úgy néz ki mint amikor 30 volt, fitt egészséges, azt hiszem ez nála presztízs kérdés. Mégis nem kevés hiányérzete van az embernek.. mi lett volna ha 27 évesen George Best, Sebastian Deisler és Sallai Sándor folytatni tudja a pályafutását?

kroos

A sikercsapat tagjai: Andrusch, Sallai, Nagy Antal, Garaba, Varga J., Sikesdi, Gyimesi, Détári, Bodonyi, Dajka, Kovács Kálmán, Estreházy. Tartalékként szóhoz jutottak még: Kerepeczky, Dózsa, Tóth J., Gere, Cseh, Menyhárt és Kuti is. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a Honvéd ismét a válogatott előszobája lett akkoriban.

A kiesők az Eger és a SZEOL AK, a gólkirály Détári és Kiprich holtversenyben (17-17 gól).

Feltűnően sok edzőnek kellett évközben felállnia a kényelmetlen kispadról: Mészöly Kálmán, Vincze Géza, Petróczi Gábor, Rónai István, Palicskó Tibor és Bacsó István. 

A bajnokság vége után távoztak posztjukról Temesvári Miklós és Kaszás Gábor is. Nehéz év volt ez az edzőknek...

Válogatott

Jól figyeljetek, mert ez az a tavasz, amelyen felérünk a csúcsra!

A magyar válogatottról beszélni, nekik szurkolni és őket nézni nem arról szólt, hogy esélyünk van. Nem volt helye olyan toldalékoknak, hogy tisztes helytállás,  meg akár-, vagy kellően motivált, vagy majdnem és a szokásos ha bemegy... Itt és ekkor eredmények voltak, sikerek, melyek beteljesült álmokat és önbizalmat hoztak. Sokadszorra írom, de ez volt az az időszak, amikor Európa élére álltunk, amikor nem volt válogatott, amellyel szemben ne a győzelem reális esélyével álltunk volna ki itthon vagy külföldön.

A magyar foci teljesítménye és eredményei a nemzetközi porondon elszakadtak a háttérbe szoruló - és még mindig szürke - bajnokságtól. Külföldi ellenfeleinkkel szemben rendre- és tartósan olyan teljesítményt nyújtottunk, amely messze meghaladta az itthoni pályákon látottakat. Vajon illúzió volt-e abban hinni, hogy ezzel a szakadékkal tartósan fenntartható a siker? Én azt gondolom, hogy a válasz: nem! Sokan vitatkoznak velem, de az utóélet ismeretében is meg vagyok győződve róla, hogy az összeomlás és a magyar foci immár negyedszázados (és ki tudja még meddig tartó) tetszhalála nem törvényszerűen követezett be, igaz nem is pusztán a véletlen műve...

Voltak rá példák, és ellenpéldák már akkoriban is. Egy remek dán-, vagy portugál válogatott elég középszerű bajnoksággal masszívan az európai élvonalban tudott maradni. Az idegenlégiósok. Ők voltak a siker zálogai.

Téli szünet, felkészülési mérkőzés. A magyar válogatott 100%-os teljesítménnyel, a csoport élén várja a folytatást, a döntő jelentőségű három meccset. Ebből kettő itthon, egy idegenben, majd Bécsben.

Ambíciózus tervekkel, az ellenfél nem más mint a kontinens egyik legfélelmetesebb válogatottja, az NSZK. Telis-tele a kor szupersztárjaival, a helyszín Hamburg.

NSZK-Magyarország

NSZK: Stein (46.p. Schumacher) - Berthold (80.p. Herget), Förster, Briegel (46.p. Frontczek), Jacobs - Matthäus, Thon (46.p. Kroth), Magath - Littbarski (63.p. Mill), Rummenigge, Völler.

Magyarország: Disztl P. - Sallai, Róth, Garaba, Péter - Kardos, Nagy A., Nyilasi, Détári - Kiprich (66.p. Bodonyi), Esterházy (66.p. Pölöskei).

A hazai kispadon a Kaiser, Beckenbauer, a miénken Mezey György. 25.000 néző jött ki a Volkspark stadionba akik tudták, bár "csak" egy barátságos mérkőzésről van szó, a magyarokkal szemben nem lesz sétagalopp.

A találkozón a magyar csapat a megszokott - és Cipruson átmenetileg köddé vált - formáját és teljesítményét hozta. Nem tudom, hogy a németek esetében számít-e valamit az a körülmény, hogy barátságos a meccs, de ne feledjük: számunkra is az volt!

Az NSZK-val szemben az utolsó két mérkőzésünk döntetlen (ebből az első 0:0-nál félbeszakadt) és 1959 óta nem volt rá példa, hogy megverjük őket! Ez huszonhat év. Akkor Baróti Lajos csapata Tichy (2), Albert és Csikar góljaira Seeler (2) és Brülls válaszolt, így a végeredmény 4:3 lett a javunkra. Azóta maximum döntetlenre futotta.

A magyar együttes most mindvégig egyenrangú ellenfele volt a vendéglátóinak és a félidőben gólnélküli állással vonultak az öltözőbe a csapatok. Világos volt, hogy a második játékrészre még nyitott volt minden.

Beckenbauer két cserét hajtott végre a szünetben, de mielőtt a hazaiak észbekaphattak volna, a kezdőkörnél megint labdát szerzünk és innen indul a támadás:

Bizony sokadik ránézésre is úgy tűnik, nem Schumacher, hanem bizony Uli Stein kapta be ezt a kellemetlenül pattogós lövést, bár minden jegyzőkönyv szerint őt ekkor már két perce lecserélték... A németek hiába próbálkoznak cserékkel, a frissítésént beküldött és lehetőséget kapott játékosok nem tudják visszahozni a nazionalelfnek a meccset. Mezey csapata magabiztos és a játék képe alapján teljesen megérdemelt győzelmet aratott. Na ez már tényleg valami! - csettintet egy kinti ismerősöm az eredmény hallatán. A többi még szerencsével összejöhetett, de nyugatnémeteket otthon megverni....

Ez az este nem Rummeniggéé volt (Garaba és Nyilasi között)

NSZK-Magyarország= 0:1

Rotterdam és Párizs, majd a Manchester kiverése után most a hamburgi eredménnyel kerül a magyar foci a nemzetközi sajtó hasábjaira. Egyre többet hallani a magyarokról és már én sem csak a jó kéthetes késéssel érkező újságokban látok híreket a hazai focisikerekről.

A sikeres főpróba után, jöhetnek a selejtezők!

Magyarország-Ciprus

Kötelező győzelem! Utálatos egy műfaj. És hálátlan is.Ha sikerül, csak egy pipa kerül a feladatsorra, ha nem akkor még évekig emlegetik a betlit a hálátlan rajongók...

Az utolsó percben szerzett limasszoli győzelem óva intett bennünket attól, hogy könnyed játszadozásra számítsunk a Népstadionban. Még így is nehezebb lett, mint amire gondoltunk.

Magyarország: Disztl P. - Sallai, Róth, Garaba, Varga - Kardos, Nagy A., Détári - Bodonyi (46.p. Kiprich), Nyilasi, Esterházy (73.p. Szokolai).

Ciprus: Constantinou II - Constantinou, Miamiliotis, Erotokriotu, Pantziaras -Yiangoudakis, Tsingis, Marangos, Foti - Savvides (89.p. Mavroudes), Karseras (86.p. Nicolau). (na ezt a névsor látva, most már megérthetitek, miért késtem egy hetet ennek a résznek a publikálásával :-) )

A vendégek semmit nem bíztak a véletlenre. Jól szervezetten és szívósan védekeztek. A kapunkra ugyan nem jelentettek semmi veszélyt, de egy egész félidőnyi játék elteltével sem látszott még, hogyan lesz ebből győzelem?!

Érezhető volt, ahogyan Nyilasiékon lassan eluralkodik az idegesség. Elkezdtek kapkodni, ekkor egyáltalán nem volt biztos, hogy sikerül megszerezni a két pontot. Nehéz lett volna, és nem is akartunk belegondolni, hogy esetleg a csoport leggyengébbje elleni hazai találkozón hullajt el értékes pontot a válogatott, amelyet ekkorra már nagyon megszerettünk.

Hamburgban 48. perc kellett Rummeniggéék megtöréséhez. Budapesten a ciprusi védelem sem bírta tovább. Az alapvonalról evickélik vissza a ladbát...

Végre megvan az áhított vezetés! Ezután sem lett könnyebb, valahol mélyen belül mindenki attól rettegett, mi lesz ha a ciprusiak találnak egy gólt. Mezey a második félidő hajrájára már lecseréli a csatársort. Szokolai beküldése bizonyul a nyerő húzásnak. Még nincs 10 perce, hogy a pályán van és ő lesz az aki végképp megnyugtatja a kedélyeket. Détári szöglete a 83. percben:

2:0. Megvan a győzelem, bebiztosította a sikert. Méltó búcsúja volt ez a Sturm Graz csatárának a címeres meztől. Huszonegyedik válogatottságán második gólja volt ez. Az elsőt még a szovjetek ellen szerezte egy VB selejtezőn, 1978-ban. Akkor is kettő-nullra nyertünk. Ha nem Törőcsik és Nyilasi árnyékában nő fel, ha ők nem a kortársai, nehéz megtippelni mire vitte volna...

Szokolai fejéről úton a labda a ciprusi kapuba

Izzadtságszagú győzelem. Megvan amit akartunk, a többit felejtsük el.

Nyilasi gólja előtti pillanat

Magyarország-Ciprus= 2:0

Már csak egyetlen győzelem választ el minket Mexikótól.

1985. április 17. Bécs, Hanappi stadion: Ausztria-Magyarország.

Egész szektorok vannak tele magyar szurkolókkal. A Mezey válogatott legnagyszerűbb és legemlékezetesebb sikere. Ezután már csak egyetlen gála volt. De az majd csak egy év múlva lesz... Az már csak a ráadás.

Ausztria: Koncilia - Lainer, Weber, Pezzey, Degeorgi (46.p. Türmer) - Hörmann, Prohaska, Jara, Oberacher (57. p. Polster) - Schachner, Krankl.

Magyarország: Disztl P. - Sallai, Róth, Garaba, Péter - Kardos, Nagy A., Détári - Kiprich, Nyilasi, Esterházy.

Csak egy egészen kicsit túlzok akkor, amikor azt mondom: Az egész sorozatba azért kezdtem bele, hogy majd ezt a meccset megírhassam.

A helyszín ezúttal megint valahol túl az Óperencián. Az igazán értékes olasz és spanyol meccset a kereskedelmi tévék lenyúlták. A szegény közszolgálati ('85 tavaszánál járunk Latinamerikában!) vígaszágon mit csináljon? Megveszi az osztrák-magyar közvetítési jogait. Hurrá!

Na jó de mit tegyünk? - kérdik ők! Van az a srác, az az húngaro, aki a havi focilapban ír egzotikus európai kishíreket, és állandóan valami Videotonnal jön... (a kupadöntő ekkor még odébb volt).

Behívtak! Bemegyünk édesapámmal, aki szolíd visszafogottsággal élvezi tinédzser fiának nagy pillanatait. Ott ülünk a stúdióban, mellettünk fenn egy pódiumon a három riporter (arrafelé ez a szokás), nekünk oldalt egy kivetítő jutott. A műsor intrója előtt egy kis egyeztetés: Kik ezek? És ha volnék szíves azért néhány szót mondani nem csak a magyarokról, de az osztrákokról is (Prohaskán és Kranklon kívül senkit nem ismernek). Az osztrákokat elintézem néhány udvarias szóval, kap még méltatást Schachner és Koncilia is. Apu diszkréten hátrahúzódik.

Ja meg Oberacher! Mert ő történetesen megvan az Austria Wien gombfocicsapatomban, ahová betettem már Nyilasit. De ez maradjon az én titkom, a gombfocit úgyse tudják miféle dolog, kizárólag az étkezőasztal magányában dúlnak hatalmas meccsek bajnokságban, VB-n és kupasorozatokban. Igaz, hogy egy-egy kupameccsen Carlos Alberto még összetalálkozik Jurácsikkal (Atletico Madrid-Ú. Dózsa), de a kivágott fejű Képes Sport-, és Labdarúgás csapatfotók tucatja tanúsítja, hogy amint lehet, frissítem a játékosállományaimat.

Node vissza a stúdióba. Toll és papír, melyik játékos nevét, hogyan ejtik, kikre kell figyelni és mit kell tudni róluk.

- "Njilászi" ő igen, ő ismerős. Játszott már Argentínában is nem? Node hol van Toroshik?! Ő már nincs?! Mióta?

Aztán elmagyarázom Détárit (teljes csodálkozás, hogy pont úgy ejthetik a nevét, ahogyan írják), a végén fonetikusan leírt nevek hosszú listája egy jegyzetpapíron, ennek dacára 90 percig a jobbszélen mindig Kipricseznek. Sebaj!

17 éves vagyok és egy országnak fogom bemutatni mit tudunk! Fiúk! Ne hagyjatok most cserben. Életem nagy pillanata következik - spanyolul.

Valószínűleg már az elejétől extázisban ültem végig a meccset. A 21. percben - még csak a 21. percben - az osztrákok alig tudják kihozni a labdát a térfelükről, amikor "Kiprics" labdát kap és elkezd szlalomozni a hazai védők között, mint tesztvezető a rutinpályán és a végén - ballal! - a hálóba lő.

Góóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóól - üvölti a riporter - góóóóóóóóóóóóóóóólazó de Hungrííííaaaaaaaa - ahogy ez bármely latinamerikai szpíkernél alapkövetelmény.

Mintha saját csapata rúgott volna gólt egy VB döntőn, nincs különbség decibelben. Bizonyosra veszem, hogy a kontinens sportújságíróképzésében kollokviumot kell tenni a tizenötmásodperces gólkiáltásból.

Vezetünk és ha nyerünk, akkor megvan a repülőjegy Mexikóba. A Hanappi lelátói nemzeti színekbe öltöznek. Piros-fehér-zöldben fürdik a magyar szektor, én sem tudom ülve nézni ami itt (helyesebben: ott Bécsben) történik.

Megy tovább a meccs, jók vagyunk. Úgy érzem, egy pillanatra sem kell aggódnom mégcsak a döntetlen miatt sem. Node kéne még egy gól, hogy bebiztosítsuk a kijutást. Már közeleg a félidő vége, amikor Esterházy a jobbszélen bukkan fel (mit keres ott?).

Egy csel, két csel. Van még valaki? Marci! Már csak a szögletzászló! Akkor beadom. Érkezik Njilászi és az ötösről ráfejel. A szentségit! Koncilia ezt is kiszedi, de labdába csak reflexből beleütni tud, Nyilasin megpattan a védő felszabadító rúgása, a labda középre pattan, a szerepét abszolút tévesen felfogó Kiprich elé, és Ő, egy kicsavart mozdulattal kilövi a halomra dőlt osztrák védők között a jobb alsó sarkot.

("Góóól" - mint fent)

Felugrok és a levegőbe öklözök. Igyekszem nem beleüvölteni a tőlem két méterre lévő kommentátorok mikrofonjába. Eufóriámon át még hallom, ahogy a riporter megkérdi, nem tudnának egy pillanatra képet bevágni rólam, ahogy itt örülök.

Jön a nemleges válasz a "Master"-ből: - Están muy exitados - vagyis túlságosan fel vannak izgulva.

Hát hogy a fenébe ne lennénk azok?! Hiszen 2:0-ra vezet Magyarország Bécsben! Ezen az estén olyan lelkesedéssel és olyan játékkal, amellyel szemben nincs válogatott a Földön, amely helytállna. Mert ezen az estén nincsen!

A szünetben lemennek a reklámok és pár perc jut nekünk is, hogy udvariasan és bizakodva  tippeljünk a meccs kimenetelét illetően. A leggyakrabban emlegetett nevek Détári és persze Kiprics, aki két gólt szerzett eddig, majd jön egy rövid találgatás, melyikük lesz az új Puszkász.... Ebbe még én sem megyek bele, Apu pedig tekintélyt parancsolóan felemeli az mutatóujját, még egy latin riporter lelkesedésének is legyenek határai.

Második félidő. Lehiggadtunk, most már csak tartani kell az előnyt, nem elkapkodni fiúk! Nem idegeskedni, vezetünk!

A 48. perc misztikus jelentőséggel bírt akkoriban. Ekkor lőtte Péter Zoli a győztes gólt Hamburgban, ugyanekkor tört meg a ciprusiak kínkeserves védekezése a Népstadionban és most - bevallom nem figyeltem az órát - Esterházy húz el a balszélen. Megint a szögletzászlónál jár amikor magasan - nagyon magasan - beível.... Ott benn középen néhány másodpercig lelassul az idő folyása. Megesküszöm nektek én azt már akkoris, élő egyenesben kockáról-kockára lassítva (amolyan mátrixosan) éltem át. Döme jobbal ráfordul, de nem lő, az egész kapáslövésből egy lövőcselt csinál, a teljes osztrák védelem elborul. Ők már többé nem tudják hol jár a labda. Döme átveszi a baljára és átlövi a zavarodott tömegen.

Úristen Döme, mit csináltál!!!

A teljes visszajátszás lemegy, mire a szpíkerekből kifogy a szusz. Elkerekedett szemekkel sandítanak ránk oldalra, miket tudnak ezek a magyarok?! A világ futballjának legjava heti rendszerességgel van képernyőn, node ez a gól.....

Azt hiszem, hogy a hátralevő időt én már önkívületi állapotban töltöttem a stúdióban.

Most pedig ne nézzétek, hanem éljétek újra át, annak a csodálatos 90. percnek a hangulatát ebben az összefoglalóban:

A meccs után persze oda kellett állnom a közvetítői pulthoz. Az ábrázatomon lévő vigyor még három napig levakarhatatlan volt. Azt kérték szóljak néhány szót a nézőkhöz magyarul is, hadd hallják milyen az. Vagy a lámpaláztól, vagy a győzelem diadal okozta módosult tudatállapotban mindjárt élőben sikerült bakiznom egyet, amikor üdvözöltem minden magyar drukkert aki ezen az estén a kamerák (!) előtt velünk volt. A kamerák előtt.... ühüm. Na ott aztán mondjuk pont én magam voltam, de sebaj. A képernyők előtt ülő kinnti magyaroknak sem tűnt fel, nyilván régen hallottak már magyar szót élőben a TV-ből és különben is: a szemükben könnyek, a fülükben a Ria, Ria, Hungária még hosszan csengett.

Hazaérve első dolgom az volt, hogy leüljek a videó elé és azon nyomban végignézzem amit Anyám felvett.

Namost! Azt hiszem minden férfiember tisztában van azzal a páratlan női érzékkel, amellyel - akár egy órán át tartó unalmas meccs közben is - éppen a sorsdöntő pillanatban kell (merthogy kell) átlibegniük a képernyő előtt, amikor a mérkőzés sorsa eldől. Mire ismét látunk valamit, a helyzet már eldőlt. Megvan, ugye?!

Az otthoni tévének volt egy olyan hibája, hogy ha az ember a közelébe ment, vagy elment előtte, akkor a szobaantenna hibája miatt, egy pillanatra eltorzult a kép. Na kérem szépen! Az 1985-ös osztrák-magyar meccs videója dokumentálta ezt a paranormális  jelenséget! Öt helyzetből négynél a kép egy pillanatra eltorzult, majd amint a labda kipattant a tizenhatosról (vagy megpihent a hálóban) az adás ismét kitisztult. Anyám pont akkor suhant át a képernyő előtt. Nyilván (Ezt a szokását azóta is megtartotta).

Az eufória érzéséből mit sem vont le, hogy felvételről láttam ezt a diadalt. Amit a stúdióban nem hallottam, az most borzongással töltött el. A második félidő közepétől zúgó, ütemes Mexikó-Mexikó-Mexikó skandálása máig itt lüktet a fülemben, valahányszor a fenti képsorokat nézem.

A lefújás után a Hanappiban magyar fieszta, a gyepen és a lelátón csak a mieinik vannak. Az ereklyegyűjtők valósággal lemeztelenítik a válogatott játékosait. Az egy szál alsóban korzózó Kardos Jóska képe bejárta a világsajtót.

adiós Mexiko! - írták a másnapi osztrák lapok

Azt hiszem Mezey György és válogatottja ezen az estén ért fel a pályafutásuk csúcsára.

Magyarország-Hollandia

Gálamérkőzésre vártunk. A meccsnek már nem volt tétje számunkra, a hollandoknak annál inkább. Az osztrákokkal még versenyben voltak a pótselejtező lehetőségéért. Színültig megtelt a Népstadion, mindenki azért jött, hogy megünnepelje a fiúkat, a Hanappi győzteseit, azt a csapatot, amely visszaadta azt a magasztos érzést, amellyel utoljára Alberték ajándékozták meg apáinkat. Aki nem ment ki Bécsbe itt és most akart ünnepelni.

A pálya közepén Mexikó 86 felirat. A sajtó és a közönség Mezeyt ünnepli. Kijönnek a csapatok a gyepre és újra zeng a Mexikó-Mexikó rigmus. Sorozatban harmadszor jutottunk ki a VB-re, ezúttal - és ehhez kétség nem férhetett - a legjobb csapattal.

Magyarország: Disztl P. - Sallai, Róth, Garaba, Péter - Kardos, Nagy A., Détári (57.p. Varga) - Kiprich, Nyilasi, Esterházy (71.p. Mészáros).

Hollandia: van Breukelen - Wijnstekers, van der Korput, Rijkaard, van Tiggelen - Lokhoff (46.p. de Wit), Schoenaker, W. van der Kerkhof (60.p. R. Koeman) - Tahamata, Kieft, Van Basten.

A magyar csapat úgy kezdi a meccset, ahogy azt tőlük immár megszoktuk elvárjuk. Garaba nagy helyzete az első. Utána egy Péter Zoltán bomba, de ami Hamburgban beakad, itt nem sikerül. Détári jobb sarokra tartó lövését van Breukelen bravúrral tornássza ki. Aztán leállnak a támadások és a félidőben null-null.

Támad a magyar csapat

A szünet után Nyilasi csaknem megszerzi a vezetést, de ezzel el is lőttük minden puskaporunkat. Van Basten egy felsőléccel veteti észre magát, a 69. percben aztán a cserecsatár, de Wit áthámozza magát Sallain és Róthon végül Disztl fölött a hálóba emeli a labdát. 0:1. A holland kommentátor extázisban közvetíti le az akciót, később itthon a rádióban is lejátszott felvételen, a bécsi három-nulla bármelyik magyar gólját meghazudtoló lelkesedéssel döfittezik.... ekkor arra gondoltam: lám! Még a hollandok is latinabbak nálunk..

És ez marad a vége. Egygólos vendéggyőzelem. Van Bastenék kikaparták a gesztenyét maguknak a teltházas Népstadion szeme láttára... Magyarország-Hollandia=0:1

A közönség fütyül, tombol. A nemrégiben még mennybemenesztett csapat szinte menekül az öltözőbe. A csalódott szurkolók az ablakon válogatott trágárságokat kiabálnak be a zuhanyozóba. Az aranylábú fiúknak meg kell várniuk, míg eloldalog a csalódott tömeg. Zavartan és tanácstalanul nyilatkozik mindenki. Erre ők sem számítottak. A népet nem lehet leváltani. A szurkolókat sem. Az ezerfejű cézár pillanatok alatt a mennybe emel és a pokolba taszít mindenkit.

Détári és holland örzője

Emlékszem, első indulatomban talán szívesen osztoztam volna ebben az érzésben. Átengedni magam a dühnek, az ökölrázásnak. Bár még néhány hétig csak, de messze voltam Budapesttől, egy valami megakadályozott ebben. Bár jobban belegondolva nem is egy, hanem több. Az egyik, hogy ekkorra én túlságosan megszerettem őket. Annyi boldog percet, olyan örömöket köszönhettem ennek a csapatnak, hogy egy - tét nélküli meccsen becsúszott - betli nem lehet ok bennem ekkora pálfordulásra.

A másik, hogy akkor már láttam. Lehet ezt másként is. Alig egy hete, hogy a Videoton 0:3-al vonult le a Sóstói pálya gyepéről az első döntőn, a közönség pedig győztesek módjára, hálásan az egész addigi teljesítményükért tapssal és éljenezve búcsúzott tőlük. Tehát így is lehet. Pedig az tétmeccs volt. És ez az én szívemhez sokkal közelebb állt...

A harmadik dolog Apámhoz fűződik. Ő mesélte annak idején - és most is felidézte -, hogy a berni döntő után, az Aranycsapat tagjait valósággal haza kellett menekíteni. Korábban szálltak le a vonatról, hogy elkerüljék azok dühét, akik évekig a mennyekbe emelték őket.... aztán azóta is visszasírják nagy napjaikat. Keserűen húztam el a számat, hogy nekünk ilyennek kell lennünk. Arra gondoltam, hogy ennek a közönségnek olyan csapat kell, amely minden mérkőzésén győzni fog. De ha csak egyszer is meg mer botlani.....

Akkor még csak félszegen és kétségek között, de utóbb már határozottan merem mondani: Nem ezt érdemelték ezek a fiúk!

Befejeződött tehát a selejtezősorozat. Jó sok időnk volt a sikert és az utolsó meccset is megemészteni. Több mint egy év volt még hátra Mexikóig. Az alatt minden időnk és lehetőségünk megvolt rá, hogy kényelmesen felkészüljünk.

Magyar Kupa (MNK)

A siófoki csoda felrázta egy évre az MNK-t, de minden csoda három napig tart. A régi mederben csordogáltak az események a megszokottak szerint. A legjobb 32-be nem jutott be már az ősszel a Csepel, a Videoton, az Eger és a Haladás.

Még mindig '84 őszén, a következő fordulóban elvérzik újabb három NB I-es. A PMSC-t a Nagyakanizsa (1:0), a Békéscsabát a Szolnoki MTE (3:2), míg a SZEOL-t a városi "kistestvér" a Szegedi Dózsa búcsúztatja (3:2).

A legjobb nyolc között még mindig van remény egy újabb kiscsapat csodájára. 6 élvonalbeli együttes - FTC, Honvéd, MTK-VM, Rába ETO, ZTE és Tatabánya - mellett a másodosztályba csúszott DVTK és a területi bajnokságban játszó Szegedi Dózsa is tartja még magát. A bajnokságban ekkor már egyeduralkodó Honvédnak még ehhez is meg kellett küzdenie, mikor a Budafok ellen csak a hosszabbításban sikerül kiharcolni a továbbjutást (3:2).

Az elődöntőre megfeleződik az elsőosztályúak száma. A Honvéd, a Tatabánya és a bajnokságban csak vergődő MTK-VM bejut, de a tavalyi döntős Rábát kiveri a Diósgyőr. Két egygólos meccs az elődöntőkben:

Honvéd-Diósgyőr= 1:0

Tatabánya-MTK-VM= 1:0

A döntő a Népstadionban, az egyetlen kérdés, hogy a bajnok kispestiek a kupát is meg tudják-e szerezni a vitrinükbe, vagy a Tatabánya - tavasztól ismét Lakat Tanár úr irányítása alatt -, amely eredetileg dobogóesélyesként vágott neki a bajnokságnak, ezzel a trófeával vígasztalja magát, miután megmenekült a kieséstől.

Bp. Honvéd: Andrusch - Sallai, Nagy A. (31.p. Tóth J.), Garaba, Varga - Sikesdi, Gyimesi, Détári - Bodonyi (67.p. Kerepeczky), Dajka, Kovács K.

Tatabánya: Dombai - Tepszics, Lakatos, P.Nagy, Szalma - Hermann (70.p. Simon), Emmer, Schmidt - Kiprich, Zircher (46.p Szabó), Vincze I.

A kérdés csak rövid ideig volt kérdés. A bajnokcsapat 20 perc alatt eldöntötte a kupa sorsát. Dajka (12.p.), Kovács K. (17.p.) és Détári (20.p) góljaival egészen a hajráig magabiztosan és könnyedén vezetett.

Kovács Kálmán a második gólt lövi

Aztán az utolsó félórára megint rákapcsolnak. Détári a 71. percben, Kovács Kálmán pedig a lefújás előtt dupláz. Honvéd-Tatabánya= 5:0

Eljutottunk addig az epizódig, amikorra az utolsó  Nagy Korszak minden nagy menetelése, jelentős sikere megtörtént. Büszkeségtől dagadó kebellel tekinthettünk vissza az elmúlt egy évre. Az IFI EB győzelem, a Videoton UEFA kupa sorozata és a válogatott sikeres selejtezői. Rég nem tapasztalt érzések voltak ezek, melyekre legalább egy generáció óta vártunk. Nem is csoda, ha fenékig ürítettünk a pezsgős poharakat. Volt mire koccintani és volt miben bizakodni. A következő egy év a készülődés jegyében zajlik majd. A magyar válogatott az év csapata lesz Európában. Bizakodva várjuk az új bajnokságot, az európai kupákat, de már mindenki a Mexikói Világbajnokságra veti tekintetét, ahol végre megadatik a lehetőség, hogy kipróbált és ütőképes csapattal vágjunk majd neki a legjobbak tornájának.

Az utolsó egy év következik, a remény és a készülődés jegyében.

(Aki szeretne értesítést kapni a sorozat folytatásáról és még nem tette, kérem küldjön üzenetet Értesítés címmel erre a linkre)