Nemrég fejeztem be Spiró könyvét. Amíg olvastam, folyton úgy éreztem magam, mintha hullámvasúton ülnék. Időnként jókat mosolyogtam az ábrázolt lehetséges jövőn, időnként pedig olyan mély gödörbe zuhantam a valóságosságától, hogy le kellett tennem.
A röhögés persze védekezés, végülis a regény egy szatíra, amit könnyebb humornak, mint realitásnak tekinteni. Mégis jobban fáj és sokkal valóságosabb, mint a Hülye Járások Minisztériuma — de ez abból adódhat, hogy Nagy-Britannia messze, van míg Magyarország közel — itt — és a regény a mai valóságot torzítja.
Minden valószínűség szerint Magyarország a jövőben sem fog génmódosított parlagfűből marihuanát termelni — az ország elhülyülése viszont már ma is megüti a könyvben ábrázolt mélységet. Nem lesz a Kelenföldi Pályaudvarból templom, de a cigányháború már elkezdődött. És folytathatnám a párhuzamokat...
A kérdés csak az, örülni fog-e Vincent a kommunista királyságnak, vagy, mint Butch, elutazik, és akkor el lesz utazva...
