Van ez az ország. A legkisebb szomszédunk. Valahogy nincs is miért összeveszni velük. Annyian vannak, mint a Fidesz szavazótábor fénykorában, de nem lubickolnak a nemzethalálban és annyian vannak, mint Demszky Budapestjében, de nem ismerik a kátyúkat. Nincsenek területi követeléseink, nem vernek magyarokat és Sólyom sem jár oda koszorúzni. Egyáltalán mivel foglalkoznak ezek ottan?! :-)
De nem ezért járok oda. Öt éve járunk Szlovéniába, de most először szerveztük úgy, hogy egy hétvégényi raftingot meghaladóan körülnézzünk ebben az apró - és lenyűgözően harmónikus - országban.
Az odavezető szerpentinen a hegyoldalba egy akkora bronzoroszlán van beépítve, mint egy kispolski. Tíz éve szállok meg ugyanabban a panzióban, mondhatom, hogy a tulaj kedves, jó ismerősöm, sokat beszélgettünk. Brankától egyszer megkérdeztem: és még sose lopták el? Még a kérdést sem értette. Hogy én ezt honnan veszem? Nagyon ingatta a fejét, amikor meséltem, hogy erre itthon iparág épült...
A legkulturáltabb ex-szocialista ország.
Portoroz - Portorosso
Első utunk egy nyugis kis autózás a szlovén riviérára. Nem túlzás! Egészen elképesztő a hasonlóság. Elegáns hotelek, szép tengerparti sétány, színvonalas plázs, csak itt nem 200 hanem 20 EU a belépő két személyre. A víz szabályosan meleg, tengeri sünnek nyoma nincsen és tökéletes a kiszolgálás. Piran viszont nem engedte bevenni magát. A félsziget csúcsára épült középkori városkát - mely Velence virágzása idején élte fénykorát - évszázadok óta jól védik. A szárazföld irányából két úton lehet megközelíteni. A város fölötti magaslatról egy telt parkolóház és zsákutca, míg a tengerparti sáv felől marcona parkolóőrök és sorompó védi a rohamozó turistáktól. Autót és buszt 1-2 km-es távolságon belül letenni képtelenség. Az útibeszámolók és prospektusok erről bizony egy szót sem szóltak. Jól működött az elhárítás. Megközelíteni tehát csak gyalogszerrel lehetett volna, a tenger felől pedig nem támadtunk. Piran tehát nem akart minket és úgy döntöttünk: már mi sem akarjuk őt. Egy visszatértünk utáni anekdota szerint, az annalesek feljegyezték egy magyar pár történetét, akiket 10 EU ellenében még átengedtek a sorompón. Ennek fejében kaptak fél órát, hogy keressenek maguknak parkolóhelyet. Tettek két kört, majd ugyanott ahol bejöttek, távoztak a városkából.
Ezért azt a 10 eurót inkább a szomszédos fürdővárosban költöttük el. De nem casinóra! Merthogy valamilyen - előttem ismeretlen - okból Szlovénia tele van casinókkal. Ha az ember vaktában elhajít egy követ, az nagy valószínűséggel egy rulettasztalra esik. A másik, hogy ezek állandóan utat építenek! Ha a terület még mindig Magyarországhoz tartozna, a STRABAG átköltözne hozzánk és annyit hirdetne előzékeny hallgatásért, hogy a Magyar Nemzet minden nap bőrkötésben jelenhetne meg. De a casinókon és az útépítésen túl, van még számos más dolog, amihez délnyugati szomszédaink ösztönösen vonzódnak. Ilyenek például a mássalhangzók.
Valami, számomra érthetetlen okból a településneveiket úgy szerkesztették meg, hogy azokban szinte csak elütésként jelenik meg egy-egy magánhangzó. Ha betöltöd a Google-t, majd nyitott tenyérrel rácsapsz a klaviatúrára és utána Entert ütsz, akkor nagy valószínűséggel egy szlovén települést hoz ki találatként. Vrsic hágó, Crngrob-i templom, navazze! (ez utóbbit én írtam).
Mássalhangzóval írt gyönyörű helyek
Naszóval kezdjük az elsővel, azzal a hágóval (mert én le nem írom mégegyszer). Ha az ember Ausztria felől érkezik Szlovéniába, és nem egyenesen az M7-esről Ljubljanán át, még a Villach és a Kluže erőd közötti rövid olasz szakaszon, van négy, gyors egymásutánban következő hajtűkanyar, a quattro tornante, amelyet a feledékenyebb sofőrök és a vakmerő biciklisek kedvéért egyenként megszámoztak. Amint átlépjük a szlovén-olasz határ elhagyott bódéit, a GPS-ünk sötétre vált. Terra incognita. A járművünk helyzetét illusztráló kis autó, a kijelzőn a semmi közepén imbolyog. Nincs út, nincs folyó, nincs rajta semmi sem. Se település, se hegy, se völgy. Csak a sötétség. Mivel szlovén területre az ember rendszerint este érkezik, így az ablakon kitekintve is ugyanazt a feketeséget látja. Az egyetlen reményt a kocsi pásztázó fényszórója nyújtja, amely nem tud olyan útszakaszra világítani, hogy ott ne legyen egy kanyar. Ez az ország csupa szerpentin!
Az utak olyan szűkek, hogy néhol az előszobán át építették meg őket
Szerintem azért nincsen szlovén gárda, mert az első masírozásuk fél óra alatt az oxigénsátorban fúlna ki. Mivel a szerpentin eredetileg a kígyó latin nevéből kapta elnevezését, az analógia akkor tökéletes, ha az ember úgy érzi, a hüllő belsejében kocsikázik. Stimmel. A sötét erdők között csak a legelvetemültebb (értsd: legrészegebb) autósok képesek megállni egy pisilésre, már ha találnak egy alkalmi parkolót egyáltalán. A több ezer méter magas hegyek fenyegető sötétségében, az ember sohasem tudhatja mikor ugrik elé egy farkas, egy medve, egy vámpír vagy Tito egy ittfelejtett partizáncsoportja. Node nem is erről akartam beszélni.
Szóval Szlovénián belül nekiindultunk Srpenicából :-) a Vrsic-hágónak (hát csak leírtam megint!). A helyi mércével még lankásnak (itthon már Kékestetőnek) számító emelkedőkön haladva az ember eleinte még képes a Júlia Alpok lenyűgöző bérceit élvezni. Kb. kilóméterenként felváltva lát az ember egy-egy százéves romházat, első világháborús temetőt vagy egy óvatlan biciklista kiköpött tüdejét az út mellett. Ahogy közeledünk a hágóhoz, egyre komolyabbra fordul a helyzet. Lassan erősödik bennünk a gyanú, hogy a 48-tól visszafelé számláló táblácskák, mondjuk nem az oxigénhiányban kidőlt kerékpárosokat, hanem sokkal inkább az előttünk álló hajtűkanyarokat számlálják. És valóban. Mikor az égett kuplungszagot árasztó egyterűvel a csúcsra érünk, csatlakozhatunk a többé-kevésbé füstölgő gépkocsironcsok maradványaihoz. Félúton vagyunk. Ugyanis. Lefelé ugyanez. És azt csak elképzelni tudjuk mi folyhat itt télen a jeges kanyarokban.
A kimondhatatlan nevű hágóról leereszkedve, előbb egy első világháborús orosz (!) katonai temetőre bukkanunk. Csak 9 apró sír a hegyoldalban, az út mentén. Apró vaskeresztekkel. Az út szélén valószínűtlenül markáns ízű (adalékanyagok nélküli) szamóca terem. A dézsmálói ellen csalánnal védi magát. Ilyenkor kifejezetten előnyös, hogy a nők fogékonyabbak az apró részletekre. Kedvesem vette észre a szamócát, ő szedte le őket, őt csípte meg a csalán. Nekem már csak a tenyeréből kellett szemezgetnem. Mert hát valljuk be, sokkal előnyösebb együttérző tekintettel majszolni az ízletes gyümölcsöt, mint idegesen vakargatva az alkarunkon kiütő csalánfoltot.
A Júlia Alpokból leereszkedve, a még nem veszélyesen az osztrák alpesi tájakra emlékeztető síkságra érünk, otthagyva a szerpentinen fékpofáink maradékát. A GPS megint felbátorodik. Kezd magára találni. Azt hiszi tudja hol járunk. Az út nem ott van ahol mi megyünk, ahol viszont szerinte út van, oda nem megyünk. A szélvédőre tapasztott pléhRozál hangja egyre durcásabban közli, hogy jó.... akkor most újratervezi az útvonalat, majd végül feladja és inkább lemerül.
A síkságon megcsodáljuk a szlovének jellegzetes szőnyegporolóit. Több emeletesek és némelyik 5-10 méter hosszú. Aztán amikor meglátunk néhányat megrakva szénával, rájövünk mire szolgálnak. Nem mintha tudnánk hogyan fűzik fel rá szalmát kiszárítani, de így megbarnulva leginkább úgy néznek ki, mint lapos, kivasalt bölények.
Csak az Isten tudja hol járunk. Ennek megfelelően általunk God Knowicának (ezt olvasd el újra, lassan..... megvan ?... akkor mehetünk tovább:-) ) keresztelt városkában megállás Papa Joe kocsmájában, ahol a világ legegzotikusabb izé... feketeribizli, vagy milyen strudelét adják? Segíts már zsazsu!
zsazsu4:
Feketeribizlis rétes és valóban csak a mennyei íz a megfelelő szó rá. A szőnyegporolóra egyébként szénát (!) tesznek száradni, Szlovéniában viszonylag ritka- mondjuk ki: nincs- búza, árpa vagy rozs termelés- szalma ugyanis ezen növények szárából lesz... Ezen apróságok tisztázására és vadcsalánnal védekező szamócák szüretelésére tartjuk a nőket- mint az fentebb kiderült. Kranjska Gora-t egyébként egy sokkal kényelmesebb úton is elérhetjük, mint a Vrsic hágó, de a kihívást és adrenalin magasságokat nem kedvelő nyugdíjasokon kívül, csak lúzerek mennek a pályán...
Széna vagy szalma, nem mindegy...? nem értek én a gyümölcsökhöz :-)
Ha már a kuplung és a fék is oda van, a nyelvünk sem bírja sokkal tovább. Következő úticélunk ugyanis a Crngob-i templom. Nem hogy nem őrzik, de egyenesen rejtegetik! Nagyjából egy Múzeum körút állapotú bekötőúton, aknafedők között és lekapart bitumenrétegen eltökélten leszegett fejjel szlalomozunk a cél felé, olyan cikkcakkban, hogy autónkat egy rutinos tűzérségi üteg sem tudná kilőni. A templomhoz fel már nem vezet út. Kihalt, néptelen falucska portái előtt gyalogosan elhaladva közelítjük meg a Szt. Kristófnak emelt templomot, melynek méltatását hozzáértőbb szerzőtársamnak hagyom meg:-)
zsazsu4: Állítólag Szlovénia legérdekesebb és legszebb temploma- a leg- jelzőt nem tudjuk megerősíteni, mert mi csak Nyugat-Szlovéniát jártuk be. A templom tényleg fantasztikus, az eklektikus szó semmit nem mond róla. Román, gótikus, neogótikus, barokk minden van benne és rajta. A legszebb talán mégis a bejárati oszlopcsarnok. Legalább annyira nem illik oda, mint a vadcsalán a szamócához. A homlokzat másik különlegessége a vasárnapi bűnök aprólékos ábrázolása. A szenvedő Krisztus körüli festményekből megtudjuk, hogy vadászni, kártyázni, de állatot legelteni is tilos a szent napon. Legnagyobb bánatunkra a templomot zárva találjuk és hivatalos zarándok igazolványunkat sem hoztuk magunkkal. A vígasztalásul felbukkanó gostisče is cserbenhagy bennünket, szerdán ugyanis zárva tart.
Joggal merül fel bennetek a kérdés: Mi lehet az a gostisče. Fogalmam sincs, és ami engem illet, mintha a vasárnapi bűnök freskóján felefedezni véltem volna a népszavazás megtartását is, de ezt most hagyjuk. A magányos templom falára kitett leírásból megtudjuk, hogy Szent Kristóf nem csak a vándorok és az utazók, hanem a raftingosok védőszentje is volt :-). Ez később még jól jöhet, mert a poszt utolsó részében azt tervezzük, hogy vízre szállunk.
Crngob kimondása után megvárjuk amíg a görcs kioldódik a nyelvünkből és szentül megfogadjuk, aznap már csak olyan településre megyünk, amelyben max. két mássalhangzó torlódik. A Bledi-tó tehát még éppen belefér.
Bledi-tó
Ahányszor Ausztriában járok egyre inkább rá kell jönnöm, mennyire nem az én világom az. Minden olyan tüchtig, rendezett, aprólékos rendben. Ahol egyetlen fűszál sem mer kifakulni. Minden alpesi legelő kifésülve, mindegyiknek ugyanazon a sarkán, ugyanott áll egy ugyanolyan tehén. Nagyjából úgy néz ki, mintha egy APEH revizor csinált volna diorámát.
Hogy miért beszélek most hirtelen Ausztriáról ?!
Nem. Nem a klimaxos GPS állt bosszút rajtam. Tudom jól, hogy a Bledi-tó Szlovéniában van. De mégis... az egész olyan osztrákos. Broáf. Annyira rendezett, olyan megtervezett, és annyira minden a helyén van, hogy az ember még feszengve sem merne a türkizkék tó habjaiba merülni, mert az az érzése támad, mintha egy kastély szökőkútjába ugrana. Egyszerűen olyan a hely sugallata, hogy ezt nem illik. Nézd meg, járd körbe, fényképezd le hülye turista, de ne nyúlj semmihez. Még meg találnak ijedni a tó vörösszárnyú keszegei. Jó hogy nem mindjárt aranyhalak vaze.
zsazsu4: A tó vize hihetetlen türkiz zöld színű és még annál is tisztább. A bledi tó körüli parkot valóban egy svéd mérnök tervezte és valóban egy kicsit szabályos. Maga a tó egyébként a jégkorszak utáni gleccserek hagyatéka, két forrás táplálja, amik 20 és 23 fokosak. Így a leírások szerint a tó vizének hőmérséklete sosem emelkedik 25 fok fölé- ezt saját kézrátételes tesztünk cáfolja. És a tó melletti gyönyörű várat sem svéd mérnökök tervezték. 130 méterrel a tó fölött emelkedik Szlovénia legrégebbi vára, melyet először egy 1011-es feljegyzés említ . És a tóban lévő szigetet sem a szél fútta oda, a rajta lévő zarándokok kedvelte Mária templomot sem. Hiper- romantikus pároknak ajánlott a hely, a kastélyt ugyanis bérbeadják esküvőkre...
ez a ronda béka egy szemetes a tó partján, amely igenis türkizkék
Na akkor lépjünk is innen gyorsan tovább.
A sértődött GPS hisztérikus tiltakozása mellett, a délnyugati szurdokok felé vettük az irányt. Több órás, kanyargó hegyi utakon, akár fél óra is eltelik, mire szembejön egy autó, vagy élő embert láthatunk. Az elemi őserővel dübörgő teherautók és faszállítók (szexisták most kíméljenek) elől szemlesütve kitérünk. A másfél sávos utakon ők jelentik a tápláléklánc csúcsát.
Bohinjsko
Bohinjskóba vagy hova érkezünk. Meg a Száva forrásához. Ennek a folyónak a keletkezését nem valami kidolgozottan rakta össze az öreg kaporszakállú. Egyszercsak a sziklából, vagy 80 méter magasan kitör a víz. Na onnantól az a Száva. De a vízeséshez zergelábakon kell felmenni. Hardcore túrázók előtte a völgyben megihatják Szlovénia egyetlen gyárilag savanyú sörét. A nevét nem jegyeztem meg, de 1997-ben alapították. Gondolhatod... Nem is értem mit vártam ettől...
zsazsu4: Az este érkezőknek- mint mi is- itt ajánlott már egy széldzseki a hűvös ellen és saját butykos a savanyú sör feledtetésére. A dzseki negyed úton úgyis lekerül, a fölfelé vezető lépcső okozta szomjat pedig úgysem oltja semmi. Mielőtt nekivágunk, biztos ami biztos alapon megnézzük a térképet, ami a Száva útját mutatja. És mit látunk? Egy Lepence nevű falut a térképen...na, ebből már sejthető, hogy a forrásból előbb vagy utóbb határfolyó lesz. A Bohinj tó mellett egyébként nyüzsgő és szemmel láthatóan nem fáradó mozgás. Biciklisek, evezősök, szörfösök, vitorlások, millió kemping- európa egyik legszebb tava körül.
kocsiból készült bravúros zsazsu-fotó egy tóparti zergeszoborról
Barlangvár-Predjama
Az éjszaka kioldódott a csomó a nyelvünkből, így nekiláthatunk megint szlovén helységneveket böngészni. Erazem rablólovag vára. Nagy franc volt ez az Erazem. Kicsit összerúgta a port a császárral, amikor Mátyás királyunk oldalára állt.
"Az önfejű és büszke Erazem , a III. Friderik és Matija Korvin (sic !) magyar király közötti viszályban ez utóbbit támogatta. Amikor a császár lefejeztette barátját, Erazem vitába került a császár rokonával és kizárta a frakcióból... megölte"
A várat egy barlang elé, a fölényúló sziklaoromzat alá építették. Eldugva Friderik kémei és az önértékelési zavarokkal küzdő GPSünk elől. A vár hátsó - világtól elzárt - része tehát maga a barlang, ahol a legendák szerint a titkos járatokban Erazem emberei táplálékért szöktek ki az ostromlók szeme elől rejtve, a közeli hegyekbe. Képzelhetjük az ostromban megfásult császáriak arcát, amint a rablólovag chilei cseresznyével kínálgatja őket a várfokról :-)
Erazem aztán bizarr véget ért. Egy áruló szolga (talán a dietetikusa?) leadta a drótot az ostromlóknak a várúr anyagcsere folyamatairól, és amikor az kiment a dolgát végezni, szétágyúzták a rötyit. Erazemnek arra sem volt ideje, hogy rájöjjön mekkora szarban van. A Monthy Pytonért kiáltó eset helyét ma a barlangvár 13-as számú helyisége jelzi. A pénztárnál magyar nyelvű prospektus is jár a jegyhez. Látogatóknak - óvatosságból - inkább a büféterasz alatti toalettet ajánlom.
folyt. köv.
