Nem tudom, nektek, akik ebben az országban éltek, volt-e olyan érzésetek, hogy időnként — és egyre sűrűbben — egy abszurd cselekményű film, egy szatíra szereplői vagytok, akik valahogy nem találjátok a díszletek közül a kijáratot, és napról napra, hétről hétre csúsztok egyik jelenetből a másikba, a kiugrás reménye nélkül. Ebből a filmből nem lehet kiszállni. Ponyvaregény, szappanopera, Monty Python-vígjáték ?
Bármelyik lehet. No de mit keresek én itt, az isten szerelmére?!
Én emlékszem, az első ilyen érzés, hogy valamely zseniális vígjáték akaratlan szereplője vagyok, akkor tört rám, amikor a makói gázmezőt a Szent Korona nevében lefoglalta egy sámán(!). Te jó ég, ez meg micsoda?!
Horn Gábor — viccbéli agresszív kismalacként — huszadszor fenyegeti meg a kormányt, hogy kibuktatják magukat a parlamentből, egy baranyai orvos agyvérzést diagnosztizál a 14 késszúrással megölt öregasszony holttestén, a frissen felújított Szabadság híd előtt nem férnek el egymás mellett a villamosok, a kormányzati negyed indítása majd visszavonása, bármely szokványos Nyakó-Szíjjártó IQ csata, költségvetési vita a nyírségi színesfémkereskedő és sasadi MGTSZ könyvelője között, vagy egy újabb heti gyurcsánycsomag, vagy Sólyom László, amint megválasztják a vakondok. Mind-mind olyan pillanat, amitől egy normális ember zavartan körülnéz: hol lehet a kamera…?
Mert hogy ezen valakik jól szórakoznak valahol egy képernyő előtt ülve, az egészen biztos. Ez nem lehet komoly.
Van egy nevezetes bivalybőr táska, amelyben a Pénzügyminiszter minden évben beviszi a költségvetést a Parlamentbe. Ez a táska a névadója ennek a blognak. Aki nem látta a Ponyvaregényt, ne is próbálja megérteni.
Soha, senki nem tudja megmondani, mi volt abban a táskában. Mi volt "a csomag" tartalma?
De aki előtt felnyitották, annak arcán látszott az aranyszínű tündöklő fény és az ámulat.
Rengeteg ön- és közveszélyes őrült rohangált pisztollyal a kezében a táska hányattatásai során. Tökfej (Tim Roth) majdnem megszerezte egyszer. Jules Winnfield — aki nagyjából leszarta — viszont sosem veszítette el.
— Hogy mi van benne? "Viszem kitisztítani a szennyest" — egyszer ezt mondta rá. Ennél többet nem tudunk.
Miután Jules Winnfield és Vincent Vega lemészárol néhány fiatal demokratát, és megszerzi a táskát, Vincent felnyitja a táskát és aranyfényben úszó arccal, elégedetten fújja ki a cigifüstöt.
— Örülünk, Vincent ? — kérdi Jules.
Nos, ennek a blognak az írói is ezt kérdezik minden nap, valahányszor kinyitják az aznapi táskát. Aki nem bírja a naponta nyitogatott táskákat, az megváltóként várhat Marsellus Wallace eljövetelére: hogy mi most mi van? Akkor megmondom, mi van!
A rezignáltabbak pedig éveken át hordozzák az alfelükben az órát, mint Koons százados, amíg végre eljön a magasztos pillanat, hogy végre odaadhassák valakinek. A jövő generációnak.
