Három válasz jelölhető be:
Három válasz jelölhető be:
Magyar Nemzet: A konferencián kiderült, hogy Magyarországról miért Bajnai Gordon hívták meg?
Én: Igen, minden bizonnyal a Magyar Nemzetben az elmúlt 12 hónapban legtöbbször említett politikusként figyeltek fel rám.
MN: Bajnai Gordon tartott előadást a találkozón?
Én: Nem, csak rágtam a gittet és összeszűrtem a levet.
MN: Bajnai Gordon a találkozón kapott-e bármilyen politikai, gazdasági kérdésekkel kapcsolatos, iránymutatást, felkérést, esetleg feladatot?
Én: Igen, hogy próbáljam Simicska Lajost megnyerni a Bilderberg szponzorai közé. A tavalyi osztalékból bőven telik rá.
Az ellenzéket tönkreverték. Részben bundával, részben azért, mert a kormányoldal jobban játszott, többen volt és a gólokat is ő számolta, de mindegy is: a vereség ténye vitathatatlan és megváltoztathatatlan.
Magyarország egy lépésre van a pártállamtól, és ezt a lépést önként, lelkesen és igaza biztos tudatában meg fogja tenni. A Fidesz kijelölt szervezett bűnöző csoportja benyújtotta a fővárosi választási rendszer átalakítására vonatkozó javaslatát. Ez persze hatékony, demokratikus és úgy jó, ahogy van, nézőpontintézeti értelemben, mivel képes biztosítani a célt — a Fidesz magabiztos választási győzelmét. (Orbánnak még arra is volt gondja, hogy a budapestieket külön megalázza azzal, hogy a törvényjavaslatot egy vidéki polgármesterrel nyújtassa be, mintha nem lenne épp elég korrupt, tahó és basáskodó fővárosi polgármester-képviselő a frakcióban.)
Ön többször beszélt arról az elmúlt négy évben is és most is, amikor újra ön lett a Ház elnöke, igyekezett és igyekezni fog mindent megtenni azért, hogy az emberek komolyan vegyék azt az eszmét, amit az Országgyűlés kifejez, és illő komolysággal végezzék a munkájukat. Ehhez képest az első napon és az eskütétel előtt is történtek olyan dolgok, amik szintén a happening kategóriájába tartoznak (…) Itt van például Sneider úr ügye, aki mégiscsak az alelnöke lesz a háznak, hihetetlen vita zajlott ebben a történetben, a baloldal kardot ragadott, aztán tegnap este Az Estében a Fidesz frakcióvezetője megmutatta nekünk azt a papírt, amelyen tulajdonképpen minden párt aláírta a közös jelölést, azok is, akik egyébként a nyilvánosság előtt a leghangosabban kikeltek Sneider úr előélete miatt. Ezek viccek? Hol vannak itt a határok, ahol komolyan lehet egymást venni?
Obersovszky Péter (Kövér L. interjú) 2014. május 15.
snakekiller23 kolleganak koszonom....
A 444.hu az inforadio informaciora hivatkozva kozolte, hogy egy master degree-hez ezentul ket felsofoku nyelvvizsgara lesz szukseg Magyarorszagon.
Ez itten az idezett kormanyrendelet.
A 3. paragrafust kell megnezni, ez az egesz a Nemzetkozi Tanulmanyok alapkepzesrol szol. Nem mindegy.
Azt mondták róluk ez most teljesen új. Valami egészen más! Valami korszakalkotó! Ami megváltoztatja a zenét, egészen más távlatokat nyit. Bár ilyen mértékben azért nem osztoztam az engem körülvevő vájtfülűek lelkesedésében – túl messze volt a stílus a korabeli ízlésemhez – annyit azért én is éreztem, hogy ebben a csapatban van valami.
Ki tudja meddig ívelt volna a hírnevük/karrierjük, ha az együttes fronténekese be nem áll a Jim Morrison – Curt Cobain vonalra és Michael Hutchence halálával elmerül fiatalkori emlékeink ígéretes zenéinek tengerében.
1985 egyik legsikeresebb számával folytatjuk sorozatunkat. Akinek akkoriban volt legalább egy kazettás magnója a szobában, biztos hogy kívülről fújja a dallamot. Nagyjából ez az a korszak, amikor (az őrségben a torony ablakához támasztott tranzisztoros kisrádió - esetleg egy dróttal upgradelve a vételt) az éterben németül bejelentkezett Gáboh Bocskoh und rövidesen ömlöttek a nyugati zenék a hangszóróból, hogy a hanyatló nyugat laza erkölcsiségű ritmusával kikezdjék a bimbózó peresztrojkát.
Minden idők talán legrondább épületét fogja megépíttetni a magyar állam a milánói expóra. Nem nyerte meg a pályázatot, de az egyik tervezője ismert valakit, valahol. Ez a fruzsiság lényege, erre szocializálódtunk János papi és Miki tata alatt, de talán már Stefi bá idején is. Lehetsz a debilségig tehetségtelen, ha ismersz valakit a megfelelő helyen, ha szolgálatokat tudsz tenni valakinek, a mezei blowjobtól a komolyabb árulásig.
Egy Barátok közt-ből kibaszarintott fruzsi esik neki Kulka Jánosnak, akinek az a bűne, hogy felszólamlott Orbán egyik házifruzsijának homofób őrjöngése miatt.
A Stumpf-Szőnyi-Bódis hetiválasznyik fruzsitrió nyilvánosan elégíti ki minden fruzsik urát (lásd ma reggeli idézetünket) és nem köpik szemen őket az utcán.
Nem lázad a magyar, hiszen tudja, holnap ő is lehet egy kicsit fruzsi. Nézi a közszolgálati fruzsikat a híradóban és felderül az arca. Ilyet ő is tud, erre ő is képes lehet.
A tizedik sor is sor a Békemenetben. Még azt is mutatják a kamerák. Nem kapsz szabadkártyát érte orgoványozásra, de talán kirúgathatod egy kollégádat. A mai nehéz időkben, amikor oly kevés a fóka, és oly sok az eszkimó, egy fideszes alapszervi párttitkár, egy nemzeti knoppelvtárs, egy polgári komócsin jóindulata bearanyozhatja az egyszerű fruzsi életét.
Földecske, trafikocska, színházacska, expócska, életke.
A fruzsiság az igazi hungarikum. Ezer évig tökéletesítettük. A lefelé taposást, a felfelé nyalást, a szubmisszív ideológiai pozíció tökéletes elfoglalását, az önfeladást és persze mások feladását, mikor kinek.
Állok a tengerparton. Néha szembejön egy ember, aki nem tudja, hogy ki vagyok, akit a szó legtökéletesebb, és legfelemelőbb értelmében nem érdekel, hogy ki vagyok, nem érdekli, hogy kire szavaztam, hogy mit gondolok valamiről, amiről normális ember egyáltalán nem gondolkozik, nem kutakodik az agyamban, nem próbál elhelyezni valamilyen disznószarszagú politikai palettán, nem kérdi kinek a veje, unokaöccse, régi iskolai osztálytársa vagyok, talán ő is elmenekült valahonnan, talán ezernégyszáz éve az ő ősei építették fent a dombon a templomot a sírokkal, én sem kérdezem. Állok a tengerparton, nézem az apályt és nem kérdezek semmit.