"Két egymást gyűlölő oldal alakítja a közéletet, egy permanens „vallásháború” közepén élünk. Ez egy rossz rendszer, de sajnos működik. Így állt be, és magától soha nem lesz vége, mert mindkét oldalnak szüksége van a másikra. Kiegészítik egymást. Ha a legjobb szándékkal is beállok az egyik oldalra, azzal ezt a rossz rendszert táplálom és tartom fenn. Márpedig ha minden így megy tovább, egyszer csak itt ülünk majd magyarul író írók néhány millió öreggel és néhány millió mélyszegénnyel. Orvosok, hegedűművészek, vízszerelők és mindazok nélkül, akik nem kérnek ebből az egészből, és kellenek másutt. Tudom, hogy szerencsére sokaknak fontos az egész Magyarország, nemcsak az egyik fele, ahogy nekem is. Megoldást azonban nem tudok, csak annyit, hogy ahol kérdeznek, elmondom: nagy baj van, pozitív jövőkép kéne, de közös. Ezen kívül pedig igyekszem élhetőbb hellyé tenni a saját szűkebb környezetemet: derűsen vigyorogni, és nem írni selejtet. " (Interjú Kemény Istvánnal, mno.hu)
Öt verset választottam. Nyakkendő, Búcsúlevél, Remény, Kishit és A királynál. Innen, innen és innen.
1. (Nyakkendő)
"De persze mondják ezt is: nem kizárt,
hogy épp ez az eset volt a szabályt
erősítő kivétel, és mind a nyakkendő-
igazítók, mind a megigazított nyakkendőjűek
őszintén és szívből tényleg
elfelejtették a dolgot, mert ennél is jobb
okot találtak az egymás iránti
későbbi engesztelhetetlen, fékevesztett,
egész hazájukat szétrohasztó gyűlöletre, és
lehet is ebben a magyarázatban valami,
hisz tudjuk, ezerszer annyi ok ajánlkozik
a gyűlöletre mindig, mint ahányra
egy gyűlöletnek valóban szüksége van."
2. (Búcsúlevél)
"Gonosz lettél, vak és régi,
egy elbutult idegen néni,
aki gyűlöletbe burkolózva még
ezer évig akar élni."
"Amíg élek, úton leszek:
használni akarom a szívemet.
A fejemben szólal majd meg, ha csengetsz,
édes hazám, szerettelek."
3. (Remény)
"Azelőtt ilyenkor kétségbeestem,
mert innen már csak lefelé van út,
és idáig nem jár le az Isten.
De most itt volt, és ő kísért le később:
egy szó nélkül ballagtunk le ketten."
4. (Kishit)
" Sok mindent akarok,
felnőni újra
és gondolkozni is,
ha újra megy majd,
feltámasztani
azt, ami felébredt,
és csalódott arccal
újra meghalt.
Nem válogatni
eszközökben,
a jövőt uralni
végre egyszer,
megváltani, vagy
megjelölni
vizelettel vagy
képzelettel."
5. (A királynál)
".... az ellenség táborából jöttem,
ott nőttem fel, ott tanultam, ott voltam
szerelmes és ott a múltam, nem áruló
vagyok mégsem, hanem utazó, vándor,
bölcs és szemtelen, most nagyon bátor
és egy kissé meglepett is ettől, de se nem
őrült, se nem részeg, és se megölni, se
eltéríteni nem akarlak téged, egyszerűen
csak jöttem, megkérdezni tőled, hogy
üzensz-e valamit a legszélére,
mert én odatartok éppen, hogy
átszóljak vagy átkiabáljak onnan,
mert meguntam, hogy hallgat az Isten."
Pedig mennyivel könnyebb lenne beállni. Beállni egy király mögé, nyakkendőigazítóból látványos mozdulattal megigazított nyakkendőjűvé válni vagy fordítva. A királyok mögött a kuratóriumok és a felügyelő bizottságok bársonyos szobái, csak azok az esték a tükörrel, ahogy az ember áll és magyarázza, hogy vannak magasabb szempontok, egészen addig, amíg rá nem jön, hogy egyáltalán nem fontos egy tükörnek magyarázni. Költőnek lenni nem könnyű, néha írni kell a Barátok közt-be, fülszöveget, ajánlót, a kenyérért, jó, néha kalácsért, de azért nem túl vastag szeletért. A kuratóriumok hűvösében, a királyok mögül, nem lehet verset írni. A megfelelést nem lehet lerakni a ruhatárba. A királynak pedig meg kell felelni. Mindenki udvari bolond akar lenni, mindenki kint is akar lenni egy kicsit, elmondani a régi barátoknak, hogy persze az nem úgy van. De, úgy van. Még a kuratóriumokkal harcolva, a királlyal szemben, a kávéházi harctereken is nehéz írni, a nemmegfelelés zubbonya is kényszer. Az integritás, a művészi autonómia ára néha Jenő és Kaposi doktornő kissé túlfűtött három perc negyven másodperces dialógusa (húszezer + ÁFA). Ha ez az ár, akkor ezt az árat kell megfizetni. A cápa nem tehet róla, hogy fel és alá kell úsznia, kell az oxigén a kopoltyúba, és hát mindent fel kell zabálni, mert ha én ma nem eszem meg őt, akkor ő esz meg engem holnap. Az ember azonban választhat. És néha csak a cápaság és a Kaposi doktornő három perc negyven másodperce között lehet választani. Igen, néhányan azt választják, hogy nem cserélik le a tizenhat éves Renault-t, és nem mennek el Firenzébe, és esténként azt magyarázzák a tükörnek, hogy milyen élhetetlen egy hülye vagy. És másnap mégsem válnak cápává.
