Örülünk, Vincent?

Hát bizony Gábor! Ilyenek ezek...

Nem ismernek ezek se tiszteletet, se méltóságot. Egy olyan tündérországban, ahol a hűség és a hit nem magánügy, hanem politikai elvárás. Most, hogy így belegondolok, nem is emlékszem, hogy a NENYI ki lenne függesztve a Vígszínházban.

Bezzeg amikor Aczél elvtárs volt, akkor mertek volna ilyen darabokat színpadra állítani.... ohh wait...!

A helyzet az - kedves Gáborom - ,hogy ezt előbb kellett volna végiggondolni. Amikor a kedves vezető a biodíszletéből, meg a focicsapatából kezdett el színigazgatókat válogatni, olyan útra léptetek, amelyről már nincs visszaút. A színházban ugyanis nem árulnak retúrjegyet.

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség szerint a magyar állampolgároknak joguk van gyülekezni, demonstrálni, szórólapot sokszorosítani, transzparenseket készíteni, tudni mi történik Pakson, esetleg rossz véleménnyel lenni a mindenkori miniszterelnökről. Sérti az emberek jogait, ha lemásoljak és adózási adataikat, ha körlevélben üzenik meg az állami cégeknek, hogy ne üzleti, hanem politikai alapon döntsenek arról, mely napilapokban hirdethetnek, ha támadást indítanak a különböző, alkotmányosan független intézményekkel, szemben" - írja a volt miniszterelnök levelében. Orbán végül arra kéri Kovács Lászlót, az MSZP elnökét, hogy tegyen meg mindent a jogsértések megszüntetése érdekében.

Orbán Viktor, 2003. június 14.

       SG:  Y, Y, B     TV: Y,Y,F  SG: Y (double), Y (checking), null   TV: G, G(double), G(triple and checking)

       SG:  Y, null (!), Y(double)    TV: Y, Y, G(quad)    SG: R, F, Y (forced and cards)     

      Többen is megkérdezték, hogy lehetett-e a CX-ezésből kb. egymillió dollárja Simon Gábornak. A CX a kétezres évek elejének egyik legjobb számítógépes sportja volt, a világ legjobbjai ma is egymillió dollár körül keresnek egy évben. A válság előtt a világranglistán hetedik helyezett John Baer is két és fél millió dollár után adózott. Azt csak találgatni lehet, hogy egy Terry Vasquez vagy egy Jim Portillo mennyit kereshetett. 

      Simon 2005 körül kezdett játszani, és szerintem 2010-ben már csak levezetésként CX-ezett. Aki ismeri a játékot, tudja, hogy az európai versenyekben huszadannyi pénz sem volt, mint az amerikai szériában vagy a mesterversenyeken. Az emberek általában a játék kedvéért mentek fel egy oldalra. A legnagyobb nyilvános verseny, a berni Grand Prix összdíjazása volt ötvenezer svájci frank, amiből csak az első négy helyezett kapott. 

      Egy nap egy átlagos versenyző (nem Vasquez, Tanaka, Portillo, Hubbard, hanem egy átlagos félprofi) öt játékot tud játszani. A szériában játszók lenyomnak hét-nyolc játékot, a "nagyok" tízet, tizenkettőt. Én a szemem miatt általában csak hármat játszottam, kizárólag nyitott, hatszínű all cards CX-et. Eleinte az európai versenyek százhuszonnyolcas/kétszázötvenhatos táblájáig értem el, akkor mindig elrontottam valamit. 

     A CX-ben, az all cards miatt, minimális szerepe van a szerencsének: nyolcvan százalék kézügyesség, húsz százalék agysport. Hat szín (öt valódi szín, egy figura) beállításáról van szó, az ember ugyanazt a sorsolást kapja, mint az ellenfele. Az európai játékban csak a nagy cardok érnek, az amerikai kompetitív CX-ben all cards van, tehát minden card, minden checking, minden set-up ér, és az nyer, aki előbb tisztítja meg a pályát a korongoktól. A játékosok nagy része valamelyik kiemelt szín (általában a sárga, vagy a narancs-kék pár) egyik cardjának vagy checkingjének a specialistája. 

     2006-ban többször is játszottam a második szériában, napi három játékot, néha négyet. Hetente egyszer feljött egy top szériás profi, és általában nyolc-tíz lépésből nyert ellenem. Egyik éjjel több narancs-kék pár után kis cardokkal nyertem egy kört, és feljutottam egy profi pályára. Ez később még ötször ismétlődött meg. A legerősebb játékos, aki ellen játszottam (és persze veszítettem) Sammy Sullivan volt, aki néha tizenhatban volt a top szériában. A meccs eléggé elhúzódott, nem mintha nagyon partiban lettem volna, kis cardokat lőttem, azzal tartottam magam pályán. Felfigyeltem arra, hogy a másik körben a négy játékos között volt xstart, azaz Simon. Először láttam európait sztenderd körben. Elkezdtem figyelni, és amikor nagy ritkán pályán voltam, igyekeztem a többi kört is nézni. 

   Valamikor 2007 őszén láttam azt a partit, amivel a poszt kezdődik. TV az bizony Terry Vasquez volt. A széria természetéből adódik, hogy nem tudom, hogy milyen minőségben játszottak. Vasquezt egész pályafutása alatt jó, ha hússzor verték meg. Aki ért a CX-hez, az látja, hogy ez egy őrült játék volt. SG sárga specialista, kétszer kapott sorsolt golyót, a gép visszaadta Vasqueznek. Másodikra Simon már csinált egy checkinget, de utána lőtt egy üreset. Valószínűleg eléggé kiszorított helyzetben volt már. Vasquez zsinórban kapott három zöldet, és elment checkingig. Ez nagyon közel van a két lépéses győzelemhez. Két lépésben talán engem sem tudott volna megverni. SG újra hibázik, talán pozícióból, de utána lő egy duplát. Vasquez elmegy quadig, amivel az európai CX-ben már nyerne, de itt all cards van, tehát Simonnak van még egy sansza. Kap egy pirosat. Ennek az esélye kb. három százalék egy ilyen helyzetben. Aztán kap egy figurát, majd behúzza a sárgát. Ennek az esélye ezrelékekben mérhető. 

   Ebben a pillanatban tehát Simonnak volt egy sárga dublója a pályán, plusz egy piros-figura párja. Az egyetlen lehetősége az volt, hogy végiglövi az egész táblát, és minden ütközésről lejön a sárga. Pontosan ez történt. Az utolsó ütközés után a sárga beállt a piros-figura pár mellé, kényszerített cards, és nyert. Ha ez egy sima széria meccs, akkor tízezer dollár, ha viszont egy Top Group döntő (és ezt soha nem fogjuk megtudni), akkor a felső határ a csillagos ég.    

"A leghatározottabban tiltakozunk az ellen, hogy a rendszerváltás alkalmából egyszer már elutasított kísérletet — a zsidóság nemzetiséggé nyilvánítását — bárki ismét szóba hozza” — kezdi nyilatkozatát „a magyar zsidóság nemzetiséggé visszaminősítéséről” huszonegy, önmagát mértékadónak kikiáltó magyar értelmiségi — köztük Heller Ágnes és Ormos Mária (pártunk egykori országgyűlési képviselője).

Mi lehet az az ok, ami miatt szellemi életünk ilyen kiválóságai képesek összeállni még a Lányi András-féle megélhetési zöldekkel is, és nem röstellik a nevüket ilyen iszonytató, zsarnoki mondatok alá kanyarítani? Alighanem a félelem, és aligha önmagukat féltik — de lépten-nyomon találkoznak, lépten-nyomon találkozunk azokkal a magyarokkal, akik Csurkát, Kövér Lászlót és Orbán Viktort hallgatva is egyre jobban félnek. Rettegnek attól, ahogy a többi magyar rájuk mutat, rettegnek attól, ahogy megkülönböztetik őket, és arról álmodnak, hogy a múlt században is így kezdődött. Így hát sokan betegesen félnek attól, hogy „hivatalosan” is zsidónak minősítsék őket. Attól tartanak, hogy az ilyen megkülönböztetést kérők önként mennek a vágóhídra — hiszen erre is láttunk már példát.

A pénzpiacokra pedig nagy meglepetés vár Magyarország részéről: visszafizetjük az IMF-től fölvett hatalmas hiteleket. Ennek következtében a jelenlegi 80 százalékról február/márciusra 72-73 százalékra fog csökkenni az államadósság mértéke. Higgyék el nekem, Európa még csodálkozni fog azon, mi mindenre képes Magyarország

Orbán Viktor, 2011. január 18.

Amint ebből a linkből is látható, eheti költeményünket még tavaly augusztusban találta a Facebookon Para-Kovács Imre, a HVG egykori újságírója. Jól látható, hogy a művész minden idexálával a tartalom és a forma egységének megteremtésére összpontosított. Állapítsuk meg: látványos, ragyogó sikerrel!

Fodor András: Nem maradtak magukra a gazdák!

Nem maradtak magukra a gazdák!
Mert Orbán Viktorék ezt nem hagyták!
Amit rombolt, Bajnai, a Sátán,
Felépítés Istennel az Orbán!
Ne fájjon Te Néked, Magyar Testvér!
Honfitársunkhoz az IGAZSÁG mén!
Köszönjük Te néked, Orbán Viktor!
Tisztességed nem maradhat titkon!

Köszönjük mi is: Orbán Viktornak és Fodor Andrásnak is. Ritka, hogy költő és államférfi így egymásra találjon!

az ország vezetői megérdemlik a tiszteletet, s azt is, hogy valóban megterhelő munkájuk mellett ne egy lakótelepi panellakásban szorongjanak, hanem kényelmes környezetben éljenek, arányban felelősségük mértékével és jelentőségével

Fricz Tamás, 2014. január 20.