Örülünk, Vincent?

"Sötét korszakban élünk ma Magyarországon, nevezzük csak a nevén, hiszen napról napra újabb és újabb bizonyítékok kerülnek felszínre. A maffiapolitika korában él ma Magyarország, ez az igazság."

Orbán Viktor, 2007

        Bolgár Dániel történész a Tilos Rádióban plágiummal vádolta meg kollégáját Ungváry Krisztiánt. A konkrét vád az, hogy Ungváry Krisztián a Horthy-rendszer mérlege című Akadémia Díjjal kitüntetett monográfiájában "százas nagyságrendben" közölt olyan tényállítást a forrás megnevezése nélkül, és néhány esetben igazolható, hogy az állítások konkrét művekből lettek átemelve lényegében szó szerint. 

        Gerő András korábban nyilvánosan "súlyos és mély antiszemitizmussal" vádolta meg Ungváry Krisztián könyvét. Bolgár Dániel a Gerő-tanszéken tanársegéd. A kis magyar értelmiségi baszdmeg (KMÉB) helyzet már fel is állt. Ungváry ha nem is perben, de nagyon erős haragban áll Schmidt Máriával a jobboldali értelmiségi elit egyik prominensével, aki közismerten (v.ö. KMÉB) jó viszonyban van Gerő Andrással. És ez az egész csak most kezdődik.

        Ungváry Krisztiánnak van egy folyamatban lévő akadémiai doktori védése. A tézisfüzetből látható, hogy a disszertáció alapja éppen a kérdéses monográfia. 

        Bolgár Dániel a KMÉB nagyobb dicsőségére a disszertáció egyik bírálója.   (UPDATE1: Bolgár opponensnek nevezi magát a szövegben, de egyre nyilvánvalóbb, hogy ő csak a szakmai vita opponense, nem az MTA doktori disszertációjáé)

        Az, hogy egy folyamatban lévő doktori eljárásban az opponens a Tilos Rádión keresztül kezd kommunikálni az már az ún. major league KMÉB-hez tartozik.

        Bolgárnak nagyon súlyos kifogásai vannak a doktori művel kapcsolatban, és ezen kifogásoknak nem a plágium-vád a centruma. Mivel nem vagyok történész, de annyira nem, amennyire csak egy ember lehet nemtörténész, erről nem igazán írhatok. Azt gondolom, hogyha igaz, hogy Ungváry Egan Ede halálát bérgyilkosságként könyveli el a doktori disszertációjában, akkor az talán egy kicsit meredekebb a szokásosnál, de ez is a történészekre tartozik nem rám. A hivatkozási szabályokat sem merem kommentálni, ez szakterületenként változhat, én ezt elsőre inkább látom gondatlanságnak, mint bármi másnak (vannak, akik a gondatlanságból elkövetett plágiumot is plágiumnak nevezik, de ha csak erről van szó, akkor a disszertáció kiegészíthető a szövegközi hivatkozásokkal mindenféle fegyelmi jellegű következmények nélkül). 

        A KMÉB kereteiből egyetlen módon lehet kilépni. Ha ragaszkodunk a doktori védés szabályaihoz. Bolgár nyújtsa be a bírálatát (ez nyilvános, felkerül az MTA honlapjára, a fenti linken elérhetővé válik), Ungváry pedig válaszoljon a bírálatra a doktori eljárási szabályok szerint (a válasz is nyilvános). Ez nem majomparádé, itt egy MTA doktori címről van szó, egy komoly munka igen súlyos bírálatáról. Itt a történész szakma tekintélye forog kockán. Ezeket a partikat csak tisztességesen szabad lejátszani. 

UPDATE2:  Ezen a videón a tizenkilencedik perctől kb. másfél órán keresztül beszél Bolgár. Érdemes megnézni. Ez nem egy egyszerű eset. 

"A nők sokat el tudnak nekünk mondani a jelenlegi társadalomról. Időnként túlságosan macsók vagyunk, nem engedünk teret a nőknek. Pedig ők más szemszögből képesek látni a dolgokat, mint mi, és olyan kérdéseket tesznek fel, amelyeket nem értünk."

Ferenc pápa, 2015. január

"Mindegyikőtök kérdezze meg magától: tudok-e sírni, amikor éhező gyereket látok, egy utcagyereket, aki kábítószeren él, egy hontalant, elhagyottat, egy olyat, akit kihasználnak, akit a társadalom rabszolgaként használ?"

Ferenc pápa, 2015. január

2015. január 15-től 22-ig:

reblog: "Szilassy László és Szeleczky Zita látható a képen. A nyilas Ken és Barbie.. ahogy azt a komcsik terjesztették.”

“Az megvan, hogy az egész EU-ban Magyarország népe képviseli a közlekedésszerkezeti progresszió csúcsát?”

“[talliánmiklósing on]”

“Hülyék ezek a svájciak, hogy nem látják, itt állunk a Teljes Felvilágosodás küszöbén, cisszel hál majd a transz, s a Szent Ráció ragyog le reájuk.”

“Ez? A (szólás)szabadság újabb fényes győzelme? “

“Nem lennék Cameron helyében, amikor megkapja a beosztását Bede Mártontól meg Tallián Miklóstól. :(( “

(kommentár nélkül rebloggol egy férfidominancia-kritikát nevetségessé tevő érvelésihiba-gyűjteményt)

“Demokratikus jó estét mindenkinek! A DEKA után itt a Syriza Budapest!!”

“Europe - Shit? Talán csak a privilegizált, genderértetlen indulat mondatja velem, de *!%*+*!!!“

“Szíriusz feat. progresszió.”

“Lehet, hogy én látom rosszul, de mintha a magyarliberális szubkultúrában a liberális nem egy esetben azt jelentené, hogy vég nélkül, vegytiszta gyűlölettel kell viszonyulni más emberekhez, amennyiben Nem Megfelelő Véleménnyel rendelkeznek.”

“A Nagy Kirekesztési Küzdelem: Rekeszd ki őket, mielőtt ők rekesztenek ki téged!!”

reblog az“Azt akarod mondani, hogy a férfiak nem mehetnek nőgyógyászhoz???" kérdésre:
"Vagy talán nem szülhetnek gyereket?”

“A Nem Megfelelő Véleményeknél talán csak a Nem Megfelelő Viccek jelentenek nagyobb fenyegetést. :(( “

“Sajnos a következő nemzedékek élete sem lesz fenékig tejfel gender-fronton, mivel már most LGBTTQQIAAP-nél tart az exponenciálisan növekvő rövidítés, ez húsz év múlva simán állhat akár 60-80 betűből is. Szép feladat lesz karakterhűen politikailag korrektnek lenni!”

A pártsajtó és Orbán Viktor lelkesen ünneplik Orbán Viktor zsenialitását, amivel megmentette a frankhiteleseket egy hatalmas katasztrófától.

A Magyar Nemzet “Orbán Viktort hősként üdvözlik most nyugaton” című cikkében  a Bloombergre hivatkozik, ami azt írja, hogy Orbánt hősként üdvözlik a magyar eszközalap-kezelők, akik Orbánt a hihetetlenül sikeres időzítésért dicsérik.

Orbán Viktor a péntek reggeli intimhigiéniás gyakorlatán, a pártrádió Vasárnapi Újság című műsorában azt mondja, hogy “ilyenkor kell szerénynek lenni, mint az ibolya”, és megdicséri a szavazókat, “akik 2010-ben és 2014-ben hatalmas közbizalmat és felhatalmazást adtak a kormánynak”.

G. Fodor Gábor Orbanomics címmel összegyűjt néhány nyugati cikket, amik kivételesen nem Orbánt ütik, hanem ámulnak a magyar forintosítás időzítésén. A poszt végén GFG ibolyaszerényen felénk, baloldali sajtómunkások felé fordul, és megkérdezi: Kérdés van?

Kérdés nincs, röhögés van.

       A szólásszabadság doktrínáinak talán legismertebb forrása Milton Areopagitica című munkája. Ez egy vitairat volt az előzetes cenzúra ellen. Milton nemcsak jelentős költő, hanem az angol forradalom fontos figurája, Cromwell titkára is volt, mélyen vallásos ember, akinek érvelése is jellegzetesen vallásos érvelés volt. Lényegében azt állította, hogy Isten elképzeléseit a helyesről és a jóról csak elmélyülés útján fürkészhetjük ki és az elmélyülés egyes fázisaiban akár eretnek gondolatokat is olvashatunk. Az eretnek gondolatok önmagukban nem alkalmasak arra, hogy megrontsák az embert, akinek Isten szabad akaratot adott, és esetleg még olyan eltévelyedettek tanait, mint a katolikusoké (Milton szenvedélyesen gyűlölte a "pápistákat" és nem volt a katolikusok szabad véleménynyilvánításának pártján, de 1644 Angliájában ez elég természetes volt) is elolvashatjuk a Pokolra kerülés kockázata nélkül. Az ostoba gondolatok ellen nem a tiltásuk, hanem megismerésük és cáfolatuk a legjobb ellenszer. 

     A "dicsőséges forradalom", Vilmos és Mária hatalomra jutása után, Angliában kodifikálták a szólás szabadságát a Bill of Rights-ban, de ez nem egészen ugyanazt jelentette, mint a szólásszabadság mai értelmezése. Lényeges eleme volt azonban az, hogy bizonyos helyzetekben védettnek minősítették a beszédet, tartalmi előírások nélkül.

     A brit Bill of Rights amerikai verziójában, az amerikai alkotmány első tíz kiegészítése közül éppen az elsőben, a First Amendmentben rendelkeztek arról, hogy nincs joga a Kongresszusnak olyan törvényt hoznia, amely szabályozza a szólás szabadságát. 

     Az első kiegészítés támogatói egyfelől elfogadták Milton érvelését arról, hogy a hibás és rossz gondolatok ellen a legjobb védekezés azok megcáfolása, másfelől erősen befolyásolták őket az államtól, az állami túlhatalomtól való félelmeik. Az államot emberek vezetik, az emberek gyarlóak, a gyarló emberek pedig adott esetben a saját érdekeik szerint avatkoznának be a polgárok legalapvetőbb magánügyeibe. Az állami gyarlóságtól való félelem pedig adott esetben (pl. a szólás szabadságának esetében) felülírják a polgárok gyarlóságának következményeitől való félelmeinket. Ez a szólásszabadság melletti másik fontos érv.

     Szó nincs arról, hogy a tizennyolcadik század végén pontosan ugyanúgy tekintettek a szólás szabadságára Amerikában, mint ma. Hosszú időn keresztül eleve nem vonatkoztatták az alkotmányt az egyes amerikai tagállamok és azok polgárainak viszonyára. A "clear and present danger" híres elve jellegzetesen huszadik századi, a Supreme Court kétszáz év alatt alakította ki az amerikai szólásszabadság mai gyakorlatát.

      Egyáltalán nem igaz az, hogy a Legfelső Bíróság az egyetlen lehetséges igazságot mondta ki döntéseiben a szólásszabadsággal kapcsolatban, Milton idejében még hihettünk az egyetlen lehetséges isteni igazságban, ma már nem. Az egyetlen lehetséges emberi igazságban való hittel kapcsolatban is keletkeztek bizonyos kételyeink. Márpedig elkerülhetetlen, hogy a szólás szabadságáról alkotott elképzeléseinkben ne tükröződjenek valamelyest a világról általában alkotott elképzeléseink. Civilizációnk alapja, hogy a szólás szabadsága valamiféle majdnem abszolút szabadság, de arról a "majdnem"-ről nehéz nem tudomást venni. 

       Nincs isteni guideline és nincs racionálisan levezethető bizonyosság a szólásszabadsággal kapcsolatban. Hagyományaink és tapasztalataink vannak. Egyes európai államokban szankcionálják a Holokauszt-tagadást, más államokban nem. Egyes európai államokban a mai napig tiltják (leginkább formálisan) a blaszfémiát, más államokban nem. A szólásszabadságnak van egy általánosan elfogadott európai kerete, de nincs és nem is lehetséges egységes és mindenütt alkalmazható dogmatikája. 

       A szólás szabadsága igen gyakran ellenszenves emberek ellenszenves cselekedeteinek szabadságát jelenti. A szólás szabadsága olyan beszédaktusokra is vonatkozik, amelyek helytelenségéről és károsságáról gyakorlatilag teljesen meg vagyunk győzködve. A szólás szabadságát a legtöbb európai államban alkotmányos klauzula védi, és a többség által el nem számoltatható bírák alakítják, ilyen módon a klasszikus értelemben vett többségi demokrácia korlátozását is jelenti (a pillanatnyi többség valószínűleg könnyen rávehető lenne arra, hogy egyes felháborító beszédekről korlátozó törvényeket hozzanak). 

        Milton és az amerikai alkotmányozó férfiúk nélkül nincs szólásszabadság, ők viszont már nincsenek közöttünk. A szólásszabadság valódi "dogmatikáját" csak hagyományaink, tapasztalataink és intellektusunk alakíthatja ki. Ha nincsenek hagyományaink és tapasztalataink, vagy nem veszünk róluk tudomást, ha nem értjük meg a nagy vitákat, és főleg ha egy ország elitje tehetségtelen és korrumpálható, akkor pontosan az fog történni, ami éppen most történik a mi országunkban. 

    A pártlap főszerkesztő-helyettese újra őrjöngött egy kicsit azon, hogy az emberek a szemükbe mondják, hogy minek is látják őket. A legfélelmetesebb talán az, hogy inkollegialitással vádolt meg újságírókat.

    Bódis András egy szervezett bűnözői csoport végrehajtó embere. Egy olyan szervezett bűnözői csoporté, amelyik elfoglalta Magyarországot és nyíltan terrorizálja azokat, akik nem engedelmeskednek nekik. A Heti Választ író személyek NEM újságírók. Nemcsak azért nem újságírók, mert az elállatiasodásig vannak elbutulva, mint Stumpf vagy Szőnyi, hanem azért, mert a szerepük szerint sem azok. Ők a pártállam és a velük szimbiózisban élő oligarchák érdekeit kiszolgáló végrehajtók, valahol a bérgyilkos és a prostituált között, én nem fogok vitát nyitni a korrekt terminológiáról. 

   Az, hogy az országot uraló Orbán-család és más maffiacsaládok között milyen jellegű konfliktus van és ezek a konfliktusok hogyan érintik a közpénzek áramlását a végrehajtó csoportok irányába nem változtat Bódis és társai státuszán.

    Végtelenül szelíden, szinte kínos tárgyilagossággal jegyzem meg, hogy Magyarország megszűnt országként funkcionálni, értelmét veszítették azok a viták, amelyek az országként funkcionáló közösségekre jellemzőek. Az újságírás pedig általában ezekről a vitákról szól. A 444.hu vagy a hvg újságírói sem tudnak valóságos újságírói szerepet betölteni, de ez nem az ő hibájuk. Amikor már semmiről sem lehet beszélni, amikor már csak egyetlen mondatot lehet újra és újra kimondani, akkor nem lehet mást tenni, csak újra és újra ugyanazt a mondatot kimondani különböző formában. Mi is ezt tesszük, noha mi aztán valóban nem vagyunk újságírók.

   Nem tehetünk mást, mint szolidaritást vállalunk azokkal, akiknek az életét a bódisok tönkre akarják tenni, akiknek le akarják rombolni az egzisztenciáját, akiket el akarna üldözni az országból. Egy normális világban esetleg jól lehülyéznénk őket, mert ebben vagy abban a jelentéktelen részkérdésben nem értünk egyet, picsognánk egy jót arról, hogy mi a szólásszabadság helyes nézete, hogyan működjenek az egyetemek, mi lehetne a magyar gazdaság kitörési iránya, de a jelenlegi helyzet az, hogy ott vannak ők, a klánok, az ország urai, és ez az ország róluk szól.

   Itt senkinek sem osztottak lapot, nemcsak nekünk vagy az ellenzéknek, hanem egyes kormánytagoknak sem. Az Orbán-Lévai család estebéd fogyasztása közben dönti el a ország jövőjét, érdekeik vagy esetleg pillanatnyi szeszélyeik szerint. Ma a gazdasági bevándorlók, a bevásárlóközpontok, vagy a magánnyugdíjpénztári tagok az ellenségek, holnap a műfogsorkészítők, a szabászatok, vagy a paleolit táplálkozás hívei. Bódiséknak nem dolga az, hogy elemezzék Orbánék parancsait, a kápó végrehajt nem gondolkozik. 

   Nem nagyon hiszem, hogy eljön a hajnali óra, amikor a Nemzeti Megmentési Front Tanácsának hadbírósága összeül és dönt Bódis következő fél órájáról. Nem vagyunk Dél-Salvadorban. Talán a szégyen és a reménytelenség egy napon ráébreszti az országot arra, hogy legalább az életük maradékát vissza kell venni azoktól, akik a nyakukra ültek, és másnap a bódisok nem az életüket, hanem az értelmüket fogják elveszíteni. Talán így lesz, talán nem.

   Addig is el fogjuk mondani, hogy mit gondolunk róluk, mert kell, hogy tudják, hogy mit gondolunk róluk, kell, hogy tudják, hogy nem tudtak mindenkit megfélemlíteni, kell, hogy legalább néha eszükbe jusson, hogy a dolgok alakulhatnak másként .... hogy valószínű ugyan, hogy a bűnök büntetlenek maradnak, de azért nem biztos, hogy büntetlenek fognak maradni.