1. Az alt-right "super-straight" kampányát méltatja egy névtelen orbánista szolga a Hungarian Conservative-ban, a Szilvay-Megadja-Békés hármasegység lassan átveszi az ideológiai váltóbotot a Lánczi-Karácsony-G.Fodor triótól,. Horkay Hörcher Ferenc tisztes kelet-európai középszerűsége már láthatóan túl sok a rezsimnek, partvonalon túlra szorított félénk társutasságra kényszerül, akárcsak Prőhle Gergely. Ennyire lent a hivatalos értelmiségi Magyarország talán még sohasem volt.
Mezei Balázs írta valahol, hogy a világhírű, konzervatív filozófus John Kekes állami kitüntetését valakik sikeresen megakadályozták, szegény John Lukács, a világ legkedvesebb reakciósa, sem vállalta ezt a rendszert élete végén. Orbán nyers, primitív, jól kiszámított anti-intellektualizmusa a tehetségtelen és gátlástalan karrieristáknak kedvez, a Demeter Szilárdoknak, Jóságos Stumpf Istvánoknak és társaiknak, akik pontosan tudják, hogy soha semmiféle megmérettetésre nem fognak kényszerülni.
Nem írtam róla, hogy megint nem nyert magyar kutatóhely az ERC pályázaton, Valóság nagybácsi szelíden beköszönt. A rezsim pragmatikusai sem hisznek a magyar szellemben, ezért bízzák egy kommunista diktatúra, amúgy kiváló, egyetemére a teljes magyar elit felsőoktatási képzést.
2. Lassan tizenhat éve volt, felhívott egy kollégám, hogy Lovász László egy előadás sorozatot tart az ELTE-n a Szegedy Balázzsal közös elméletéről, amiről akkor már nagyon sokan beszéltek a világban. Emlékszem arra az elszántságra, amivel beültem a hátsó sorok egyikébe, hogy próbáltam jegyzetelni, megérteni, hogy miről szól ez az egész. És persze a kudarcomra is emlékszem, ahogy esténként a jegyzeteim nézegettem és nem sikerült megértenem az elmélet lényegét.
Nagyon furcsa év volt, akkor voltam egy hónapot Párizsban, a külvárosi lázadások idején, majdnem teljesen egyedül egy kutatóintézetben. Insomnia gyötört, egy helyi antikváriumban találtam régi magyar könyveket, azokat olvastam éjjelente, és mindenfélén próbáltam gondolkozni, nem túl sok sikerrel.
Egy évvel később New Jersey állam egy kisvárosának szállodájában hajnali négykor értettem meg Lovászék elméletét. Akkor sem tudtam aludni a jetlag miatt, ilyenkor mindig próbálok gondolkodni, és akkor valahogy sikerült. Két lépésben értettem meg, először azt értettem meg, hogy mennyire rosszul láttam addig, aztán a zuhany alatt, hogyan kellene jól látni. Ennyi ideig tartott, szánalmas mi? Ez van, én nem hiszek a küzdelem nélküli szellemi tevékenységben. A zuhanyból magamra engedett forró vízben, a végtelen sétákban, a plafonra bámulásban hiszek, a kudarc és a visszalépés állandó lehetőségében.
3. A mai Magyarország a küzdelem nélküli, olcsó gondolatokról szól, a dombornyomásos címlapú lányregények és tizenkét pontos sikerstratégiák szintjére butított ideológiai alapú szemétről, ami lassan uralkodóvá válik a magyar szellemi életben. Amikor TGM professzor úr obskurus neomarxista Antitézisét olvassa a belvárosi értelmiség egy ideát keres, a reflektáltság, az elmélyültség, az évtizedeken át tartó önépítés ideáját, ami nem a kapitalizmusnak, hanem a mai Magyarországnak az antitézise.
Tegnap én is végigolvastam Edmund Gettier "Is Justified True Belief is Knowledge" című 1963-ban az Analysis-ben megjelent cikkét, amire, jellemző módon, a 444.hu hívta fel a figyelmem, és még viccelődtem is magamban azon, hogy ez a huszadik századi filozófia talán leggyakrabban idézett három oldala. Mindazonáltal, mindenkinek ajánlom, olvassa el, hogy legalább elmosolyodhasson egy pillanatra, hogy valamiféle igazi gondolatszerűséget láthasson, az üres, opportunista rezsimfilozófia helyett. Egyszer vége lesz - szoktam mostanában gondolni, különösebb reménykedés nélkül. Egyszer vége kell, hogy legyen, mert különben ez az ország el fog tűnni.
(Itt lehet kommentelni.)
