A NER által diszkréten támogatott Betlen-féle Metazin, a már serestelenített, rezsimslómoista Neokohn és a FIDESZ alapszervként funkcionáló Mandinerke szemlézte Lawrence M. Krauss amerikai elméleti fizikus Quilletteben megjelent cikkét, melynek címe: Miért elfogadott a természettudományos analfabetizmus?
A Rajcsányi-Szilvási duó vélhetően nem nézett utána annak, hogy Lawrence M. Krauss a világ egyik legmilitánsabb ateistája, a szemléjük által sugalltakkal szemben, nem tagadja a klímaváltozás tényét és idiótának tartja Donald "The Daddy" Trumpot. Nem nagyon bonyolult az egész, a nyugati bölcsészértelmiséget kell a balliberális soros-thunbergista métellyel azonosítaniuk, életük minden egyes sorának az "éljen a mi urunk Orbán Viktorra" kell rímelnie. Amiről persze eszembe jut a Gazda bizarr tudományellenessége, az ahogy az egykori KISZ-titkár és nyilván vallástalan Vezér az Istentől megfosztott racionalitást kárhoztatja, mert tegnap ezt hallotta valamelyik püspöktől, aki Audi slusszkulcsért kuncsorgott nála.
Krauss valójában anekdotikus bizonyítékok alapján állítja azt, hogy a bölcsészek és társadalomtudósok között szignifikáns lenne azok száma, akik kifejezetten büszkék arra, hogy nem értenek a matematikához és általában a természettudományokhoz. Ezt kissé ironikusnak érzem. Amúgy a "scientific illiteracy" kifejezést használja, mintha a bölcsészeknek és a társadalomtudósoknak semmi köze nem lenne a tudományokhoz.
Fogalmam sincs arról, hogy mit gondolnak az amerikai bölcsészek, nyilván sokfélét, meglepne, ha nem lenne közöttük olyan, aki fasiszto-kolonialista áltudománynak tartaná a matematikát, ahogy az is meglepne, ha nem lenne közöttük néhány, aki elásott pár hullát a kertje végében. Krauss feltételez valamiféle posztmodern relativizmust (Foucault-t említi) amelyből valahogy levezethető a természettudományos ismeretek totális megkérdőjelezhetősége. Ez a posztmodern relativizmus valóban létezik, de nem egészen mindegy, hogy a bölcsésztársadalom 20 vagy 0.20 százalékát érinti.
A probléma az, hogy a matematika és általában a természettudományok ijesztően nehéz dolgok tudnak lenni akkor, ha valakinek semmiféle affinitása sincs hozzá. Elég hamar el lehet veszíteni a fonalat, mondjuk tíz-tizenkét éves korban, és utána csak a borzalmas szenvedés jön. De én is elveszítettem ám számos fonalat az életemben, az általam elveszített egészen természettudományos jellegű fonalakból csinos pulóvert lehetnek kötni, a filozófia nevű fonalat pedig sajnos elveszíteni sem tudtam, sohasem volt a kezemben. Ez egyébként szégyenérzéssel tölt el, és komoly kognitív disszonanciára van szükségem ahhoz, hogy ne érezzem magam folyamatosan kellemetlenül az olvasatlanságom és műveletlenségem miatt.
A matematika rohadtul nehéz dolog, ha bármilyen nemtriviális szinten kell érteni hozzá, és ha egy polgártársunkat szenvedni látjuk vele, a gondoljunk arra, hogy milyen lenne Platónt olvasni ógörögül (valójában magyarul sem annyira vicces). A világ kurvára bonyolult. A matematikával való bajlódás jó esetben megtanít bennünket arra, hogy elfogadjuk a világ kurvabonyolultságát. Sajnos nem feltétlenül, a matematikát akár bölcsek kövének is lehet nézni bizonyos szögből. Nem az. Lehet, hozzá érteni, ahogy a zongorázáshoz is lehet érteni, a reneszánsz festészethez is lehet érteni, tízezer órával kell kezdeni, és a következő tízezer óra sem lesz annyira vidám.
Krauss nem buta ember, kifejezetten a keményvonalas, józan elméleti fizikust hozza (a jelentősen túlmatematizált string theory nagy ellenfele), el tudom róla képzelni, hogy sok filozófiát olvasott, tájékozott fickó. Amit nem ért, az az, hogy nem lehet mindenki olyan, mint ő. Sőt, végtelenül intelligens, és nagyon hasznos ember lehet valaki, aki nagyon nem olyan, mint ő. Még emlékszem arra, amikor húszas éveim végén egy internetesnek még nem nevezhető elektronikus felületen lilába hajló tekintetű bölcsészlánykákról értekeztem (amit én azért kaptam, bölcsész hölgyismerőseimtől), ma már nem tennék ilyet. Szembe kell néznünk azzal, hogy sokfélék vagyunk, sokféle módon élhetjük meg azt, hogy lényegében véve fogalmunk sincs a világról.
Kraussnak persze igaza van abban, hogy egyfajta igény, ha nem is a megismerésre, de valamiféle approximációjára, elvárható lenne a huszonegyedik század elején. És igen, nem minden fogalmatlanság egyenlő, vannak azért fogalmatlanságok amelyek egyenlőbbek más fogalmatlanságoknál, Krauss fogalmatlansága egyenlőbbnek tűnik akár az én fogalmatlanságomnál is, és hát bizonyos nyersebb, szomorúbb fogalmatlanságoknál sokkal inkább egyenlőbb.
El kellene gondolkozni azon, hogyan lehetne közelebb hozni a matematikát és a természettudományokat az emberekhez, óvatosan, okosan, alázattal. De tudomásul kell vennünk azt, hogy mi is elég távol tudunk lenni fontos dolgoktól. Adott esetben, nagyon fontos dolgoktól.
