Tamás Gáspár Miklós írt ma egy cikket "Churchill, a rasszista" címmel, amiből nyilván lesz majd mandinerista dörgedelem. A professzor úr egyik főérve Churchill ellen (ha Tamás Gáspár Miklós TGM, akkor Winston Churchill... inkább kíírom a nevét) az 1943-44-es bengáli éhinséggel kapcsolatos.
Tamás professzor mintha teljes mértékben Churchillt tenné felelőssé az éhínségért.
Amartya Sen Nobel-díjas közgazdász írt egy könyvet Poverty and Famine címmel. És itt van még egy cikk, az 1943-as kormányzati intézkedésekről.
Bengáliának volt egy helyi kormánya, amelyik együttműködött a Brit Indiai központi kormányzattal, volt egy általános útmutató éhínségek kezelésére, és volt egy speciális bengáli éhinség kódex. Az éhínséget illusztráló tipikus kép Calcuttában készült, ahol az utcán haltak meg a falvakból odamenekült emberek, de összességében Calcutta volt a legkevésbé érintve az éhínségben, ami leginkább a szegény falusi körzeteket érintette.
Bengália nagyobb volt, mint Nagy-Britannia. És a klasszikus társadalmi ellenőrzési feladatokat közvetlenül a bengáli kormány látta el. A cikkben pontosan le van írva, hogyan próbálta a Nazimuddin-kormány kezelni a helyzetet, ki mikor és mit csinált (az élelmiszerrel kapcsolatos feladatok minisztere a későbbi bengáli, majd pakisztáni miniszterelnök Huseyn Shaheed Suhrawary volt). Úgy jártak el, ahogy az útmutató leírta, szakmai és politikai konfliktusaik voltak (különösen Suhrawarynak) a központi kormánnyal szemben, és nem tudták pontosan, hogy mi történik. A központi kormányzat sem tudta, Churchill meg még kevésbé tudta.
Amartya Sen világossá teszi, hogy a legnagyobb probléma nem a rizshiány volt, hanem az, hogy totálisan elszegényedtek a falusi emberek, és bár voltak piackorlátozó intézkedések, nem tudták elérni azt, hogy a nincstelenek élelmiszert tudjanak vásárolni. A kormányzat(ok) pedig képtelenek voltak megszervezni egy direkt állami elosztási rendszert. Sen nagyon kritikus a brit indiai kormányzattal szemben, akik rosszul kezelték a helyzetet, és nem menti fel a brit kormányt sem. De árnyaltan fogalmaz, és vizsgálata tárgyát tökéletesen ismeri.
Nem az árnyalt fogalmazás (elég vicces is lenne) az, amit elvárok egy értelmiségitől, hanem azt, hogy legalább próbálja meg a lehetőségei szerint legjobban megismerni vizsgálata tárgyát. Én eltöltöttem egy órát ezzel a két szöveggel, ennyi fért bele, nem vagyok bölcsészprofesszor.
Winston Churchillnek vannak olyan mondatai, amelyek ma vállalhatatlanok, de ő volt a brit miniszterelnök a legnehezebb órákban, és nem akarom kitörölni a közös emlékezetünkből. Nem fogok nekimenni senkinek azért, mert másképp gondolkozik róla, mint én. Tamás professzort sem szeretném támadni.
De nem lehet felületesnek lenni akkor, amikor egy országot, a mi országunkat, éppen, az ócska, felületes, tehetségtelen és értéktelen karrieristák rabolják el tőlünk, nem konzervatívok a liberálisoktól, nem jobboldaliak a baloldaliaktól, hanem ócska, aljas és korrupt senkiháziak mindenféle embertől, és az egyetlen, ami megmaradt számunkra a méltóságunk és az intellektusunk. És ezekre vigyáznunk kell.
