" Mi vagyunk az egyetlen megmaradt, keletről nyugatra indult nép. Maradványok vagyunk, egy valaha volt hatalmas sztyeppei világ utolsó maradványai, akik bejelentkeztek a túlélésre. (Orbán Viktor nagykán)"
Szeretném megjegyezni, hogy egyre inkább etnikai kisebbséginek érzem magam, aligmagyarnak, aki egyre idegenebbül érzi magát a sztyeppeiek között. Ezeknek a sztyeppeieknek van valamiféle sztyeppei kulturája, erről is beszélt a nagykán, aminek nyilván nincs köze a pesti színházakhoz, az Akadémia volt intézeteihez, mert akkor nem támadtak volna rá a törzsfők. Ez itt most a Kárpát-Duna-Nagyhaza, vérgyepü, fajtisztaság, blut und boden, persze mangalicából.
"Walaſth vylagum tul
ſydou fyodumtul
eʒes urumētuul."
Ez volt az Ómagyar Mária-siralom háromszáz évvel a honfoglalás után. A nyelvünknek alig van már köze ahhoz a nyelvhez, amin Prof. Dr. Árpádházyék a pizzát rendelték, aránylag ritkán nyilazunk hátrafelé, baromira kevesen nézünk ki úgy, mint a honfoglaló marconák, kulturálisan sem hiszem, hogy ősmagyarok lennénk, ugyanis ők nem támogatták össznemzetségileg a korrupciót. Orbán a magyar fajról beszél, a turáni vérről, miközben egy rendes fajturáni ránéz/kiröhögi.
Egy faszt bűnhődte meg már-e nép a múltat, ez igazából csak most kezdődik.
